
Fotó: A szerző felvétele
2010. július 14., 09:532010. július 14., 09:53
Idén 18. alkalommal szervezték meg a néhai Tóth Ferenc mecénás legfontosabb szellemi hagyatékának tekintett Incitato művésztábort. A tábor központi témája idén is a ló, azonban a művészek minden évben más-más szemszögből vizsgálják a modellállatot. A tábor szervezését az ötletgazda korai halálát követően nagyobbik lánya, Tóth Kicsidné Ildikó vállalta fel, idén is közel kéttucatnyi alkotót hívott meg a bálványosi vár alatt lévő Incitato táborhelyre.
Az idei tábor témája A ló a hitvilágban, a szervezők pedig mindent megtesznek annak érdekében, hogy a grafikusok, festők és szobrászok minél jobban átérezzék a feladatot: több tanulmányi kirándulást szerveztek, idén Kézdi-Orbaiszék legszebb templomait, illetve Háromszék több ménesét felkeresték. Egy ilyen kirándulásra kísértük el a művészek csapatát hétfőn: a Bálványosról érkező művészek Gelencét látogatták meg, ahol megtekintették a világörökség részét képező Szent Imre műemlék templomot, amely falfestményei révén lett világhírű.
A templom hat falfestménye a Szent László-legendát ábrázolja – A váradi püspök megáldja a királyt, Indulás a csatába, A kerelői ütközet, A kun vezér üldözése, Párviadal és A kun vezér lefejezése –, ami a gelencei műemlék épület híressége. A gelencei kirándulást követően a kovásznai ménes meglátogatása szerepelt a programban. A fürdőváros melletti tanya értékes vérvonal őrzője: itt tenyésztik a tábor névadóját, a lipicai lófajta Incitato törzsét. A művészek fő modellje az Inci névre hallgató 18 éves apamén volt, aki úgy tűnik, megérezhette kiemelt szerepét, mert játékosan produkálta magát a művészek előtt.
A kovásznai képtár megtekintése után Szörcsére érkezett a csapat, ahol Darvas Csaba magánvállalkozó vendégszeretetét élvezték, s bejárták a farmot. A hét hátralevő részében az alkotók műterembe vonulnak, és az élményekből és vázlataikból készítik el műveiket.
Piaci árusok, cselédek és művészek sorsából rajzolódik ki a régi Bánság a temesvári tárlaton. A nemesség és a polgárság után a társadalom többsége kerül előtérbe: családi emlékek tárják fel a munka, a kultúra és a kivándorlás összefonódó történeteit.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata október 17-én, szombaton este 7 órától a nagyteremben mutatja be Szakonyi Károly Holt lelkek című komédiáját Ny. V. Gogol regénye nyomán, Szabó K. István rendezésében.
Fazakas Lehel A menekülés lehetőségei című, 17 perces kisjátékfilmje nyerte el az erdélyi Filmgalopp idei fődíját – közölték vasárnap a szervezők. A 26. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle díjait a kolozsvári Győzelem moziban adták át szombat este.
Száz éve indult útjára Kolozsváron a Korunk, napjaink egyik legrégebbi alapítású magyar nyelvű folyóirata. Kovács Kiss Gyöngy történészt, a Korunk főszerkesztőjét a centenárium alkalmából kérdeztük.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Németh László Iszony című regényéből készült adaptációt mutat be a szatmárnémeti Harag György Társulat a Gyulai Várszínházzal koprodukcióban. Az előadás rendezője Szabó K. István.
Jubileumi kiadásához érkezett a brassói Magyar Színházfesztivál: október 16-án, majd 21. és 25. között színházi előadások, zenés-irodalmi estek, bábjátékok, könyvbemutatók, fotókiállítás és koncert várja a közönséget.
Elvándorlás, családi kötelékek és kultúrák találkozása kerül előtérbe a 26. Filmtettfeszt filmjeiben. Az október 7-én kezdődő szemle Erdély több településén várja a nézőket, Kolozsváron húsz közönségtalálkozót is tartanak.
Kőszínházban szokatlannak számító kezdeményezést indított a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház: színészeik saját élettörténetükből, személyes emléktöredékeikből, rendező nélkül készítenek monodrámát.
Élőszavas mesemondással, interaktív bemutatóval és családi történetekkel várják a látogatókat a kisbaconi Benedek Elek Emlékházban, ahol szeptember 30-án a nagy meseíró születésének 167. évfordulóját és a népmese napját ünneplik.