Hiányoznak a galériák, a tehetősek nem vásárolnak kortárs műalkotásokat

„Semmiképpen nem lehet megélni a képzőművészetből, ha nem tanítasz, vagy nem vállalsz más munkákat” – nyilatkozta a Krónikának Szántó Szilárd kolozsvári festőművész. Összeállításunk tegnapi, első felében is ez volt a megkérdezett képzőművészek véleménye. Az Erdélyi Művészeti Kalauz és a stoppoljonline.ro internetes oldalak készítője, Szántó Szilárd lapunknak elmondta, akkor tudott képzőművészként megélni, amikor néha pályázatokon ösztöndíjat nyert el. „Akkor viszont még nem volt családom, gyerekem” – fűzte hozzá. A képzőművész ugyanakkor elmondta: azt tapasztalta, hogy leginkább turisták vásárolnak Kolozsváron kortárs képzőművészeti alkotásokat, míg hazai piacon nehezen tudják értékesíteni az alkotásokat. „Egy évbe került, amíg a kolozsvári felső tízezerből valaki megvásárolta mintegy 7-8 ezer lejért az egyik munkámat, amely saját fejlesztésű technikával készült” – mesélte Szántó. A festő, grafikus hozzáfűzte, több, erdélyi képzőművész hiperrealisztikus csendéletek készítéséből és értékesítéséből él. „Nem hiszem, hogy a festők örömmel teszik ezt, csak kompromisszumok révén tudnak megélni, ha ragaszkodnak a saját elképzeléseikhez, erre esélyük sincs” – kommentálta a jelenséget Szántó Szilárd.

A képzőművész kérdésünkre elmondta: az általa tervezett Erdélyi Művészeti Kalauz honlapot sokan látogatják, egyre több erdélyi magyar képzőművész tölti fel az alkotásairól készített fotókat annak reményében, hogy nagyobb ismertségre és esetleg vásárlókra találnak. Már az induláskor napi negyven-ötven látogatója volt az oldalnak.

Engedni kell az árból

Balázs József gyergyóalfalvi festőművész, a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium és a gyergyóalfalvi Sövér Elek Iskolaközpont tanára szerint sem lehet megélni az alkotásból. Kifejtette, hogy a „művészkedést” ötvözve a tanári pályával már lehet keresni annyit, amiből „taníttatni is tudja a gyermekeit a művész”. Hozzátette azonban, hogy az egyikből vagy a másikból külön-külön nem lehet megélni. „Könnyen mások ízlésének kiszolgáltatottjává válhat egy művész, ha netán csak az alkotásaiból szeretne megélni” – magyarázta a festő, kifejtve, hogy mindezek ellenére szerencsésnek érzi magát, hiszen időnként felkeresik a műtermét a festményeiért. Mint mondta, vásárlói többsége az értelmiségi rétegből kerül ki, illetve diákok vásárolnak tanáraiknak, kollégák a nyugalmazott társaik búcsúztatójára. Azt sem titkolta, hogy könynyebben el tud adni egy pasztellt vagy egy grafikát, mint egy drágább olajfestményt, a műalkotás árát pedig mindig a vásárló fizetőképességéhez igazítja. „A mai világban értékelni kell azt, hogy vannak még emberek, akik érdeklődnek a művészet iránt” – szögezte le a művész, kifejtve, hogy gyakorlatilag valódi értékében képtelenség eladni egy műalkotást. Mindezek ellenére Balázs József nem panaszkodik, hiszen havonta legalább egy képet sikerül eladnia.

Hiányoznak a galériák

„Siralmas a helyzet” – összegzi Vargha Mihály szobrász, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum igazgatója. Elmondása szerint a Kovászna megyei képzőművészek csak nehezen tudják értékesíteni a műveiket, és senki sem tud megélni kizárólag az alkotásaiból. Kovászna megyében a Képzőművészek Szövetségének helyi fiókszervezete működtet egy kiállítóhelyiséget, ez foglalkozik a műalkotások kiskereskedelmi és bizományi értékesítésével. Vargha Mihály szerint a bolt nagyon csekély árakkal dolgozik, és nem népszerűsíti megfelelően a bekerült alkotásokat.

A szobrász úgy véli, egy Sepsiszentgyörgy méretű városban 10–15 galéria működhetne, a magántőke tudná mozgósítani a műkereskedelmet. A képzőművészek, művelődésszervezők hiába rendezik meg a szebbnél szebb tárlatokat, mert a megnyitókra és később a kiállításra csak a „széplelkek” térnek be, akiknek általában nincs pénzük, hogy műalkotást vásároljanak. „Hiányoznak a mecénások, a gyűjtők. Akinek pedig van pénze, nincs ízlése, vagy nem műtárgyakba fekteti” – mondta Vargha Mihály, aki szerint a magángalériák tudnák felvállalni, hogy szórólapokkal népszerűsítsék a különböző alkotásokat, bekopogjanak a gazdagokhoz és elmagyarázzák, hogy egy mű mitől szép és értékes. Egyelőre a kínálat és a kereslet nincs egyensúlyban. Jelenleg egyetlen szabadúszó képzőművész sincs Háromszéken, mindenki tanít, esetleg alkalmazott grafikából próbál megélni. Néhány festményt eladnak a művészellátóban, néha bekopog valaki a műterembe, és onnan viszi el, ami megtetszik.

A szobrászok ritkán, de kapnak megrendelést kisebb-nagyobb munkákra. Vargha Mihály elmondta, egyelőre a külföldi piac sem nyitott a háromszéki munkákra. „Adtam el már munkát Magyarországon, Németországban, Svájcban, de ez nagyon esetleges, nem jelent biztos megélhetést” – magyarázta a szobrász. Vargha szerint a külföldi galériák nem törekednek arra, hogy nemzetközi forgalmat bonyolítsanak le, helyi erőkkel dolgoznak, hiszen az illető térségben is nagy a verseny. „Az is a nem létező helyi galériahálózat feladata lenne, hogy nemzetközi kapcsolatokat alakítson ki, külföldön is népszerűsítse a munkákat, ne a művésznek kelljen kilincselni” – szögezte le Vargha Mihály.