
Csütörtök reggel érkezett haza Sepsiszentgyörgyre kéthónapos távol-keleti turnéjáról az Osonó Színházműhely.
2013. augusztus 01., 18:312013. augusztus 01., 18:31
2013. augusztus 01., 18:412013. augusztus 01., 18:41
Fazakas Misi társulatvezető délben találkozott a sajtó képviselőivel, elmondta a két hónap során 28 előadást mutattak be húsz thaiföldi és kambodzsai városban, a produkcióikat közel nyolcezren látták. Mint mopndta, az Osonó előadásait itthon egy év alatt sem tekinti meg ennyi néző. Amint arról beszámoltunk, az Osonó három tagja utazott a Távol-Keletre, ahol a thaiföldi Moradokmai Színházi Központtal közösen létrehozott két előadásukat játszották: a Chang Janaprakal Chandruang által rendezett Nontok című thai tradicionális előadást, és a Fazakas Misi által rendezett Carnivalt. Fazakas elmondta, Thaiföldön a tradicionális táncra alapuló előadások vannak többségben, kevés az Osonóra jellemző, gondolatébresztő produkció, ezért is volt nagy az érdeklődés a fellépéseiken.
A sepsiszentgyörgyi művészek már több ízben jártak Thaiföldön, összeszámolták az elmúlt években összesen nyolc hónapot töltöttek ott, és jövőre is visszahívják őket. Egyetemeken fognak tanítani, különböző műhelygyakorlatokat vezetnek, a módszerüket próbálják átadni – magyarázta a sepsiszentgyörgyi színházműhely vezetője. Fazakas Misit szeptembertől már óraadó tanárként alkalmazzák Thaiföldön, jövő tavasszal háromhetes modulokban tanítja meg az anyagot az Arsom-Silp Művészeti Intézet színművészeti osztályában. Februárban a Carnival című előadást egy indiai turnén mutatják be. Új kapcsolatokra is szert tettek, a kambodzsai Splin (Híd) Társulat szeretne velük egy közös előadást.
A kéthónapos turné záró momentumaként egyébként a Bangkoki Román Nagykövetség 40 éves évfordulójára szervezett ünnepségen léptek fel. A nagykövetség közbenjárására három thaiföldi diák kapott romániai ösztöndíjat, közülük az egyik októberben érkezik fél évre Sepsiszentgyörgyre, ketten Bukarestben koreográfia szakon és a Zeneakadémián tanulnak majd, de ők is folyamatosan tartják a kapcsolatot az osonósokkal. Terveik szerint, Sepsiszentgyörgyön szerveznek majd egy tradicionális thai táncon alapuló workshopot. Az Osonó tagjai itthon sem tétlenkednek, szombaton kezdődik az első drámatáboruk, majd részt vesznek a Monacói Amatőr Színházi Világfesztiválon, amit hét európai országot érintő turné követ.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!