Évadkezdő bemutatók Vásárhelyen, Temesváron és Gyergyóban

Újdonsággal nyitja az évadot a Maros Művészegyüttes: a Vannak vidékek néptáncszínházi előadást, amelyet Juhász Zsolt magyarországi rendező-koreográfus vitt színre, szeptember 27-én mutatják be este hét órától az együttes kövesdombi termében. A Harangozó-díjas koreográfus a ’96–97-es évadban már rendezett előadást a Maros Művészegyüttes színpadán, akkor azonban még – saját bevallása szerint – kezdő koreográfus volt.

„Az foglalkoztat, hogyan lehet ezt a csodaszép kultúrát, ami ránk maradt, a mába helyezni” – mondta Juhász Zsolt, aki kifejtette, a néptáncszínházat élesen elhatárolja a táncszínháztól. Az előbbinek lényege, hogy autentikus néptáncból, népzenéből úgy „csinálnak színházat”, hogy közben nem nyúlnak hozzá a dallamhoz, ritmushoz, és attól lesz színházi előadás, ahogyan a szituációkat dramaturgiailag megteremtik. Az előadás, amelynek címadója Kányádi Sándor versciklusa, tulajdonképpen elmélkedés múlton és jelenen, egy szürreális álom, amely vidékeket, tájakat, embereket idéz meg” – fogalmazta meg a koreográfus.

Egyébként árnyjátékok, videovetítések  teszik egyedivé ezt az „álomvilágot”. A tánckarvezető Füzesi Albert – aki maga is Harangozó-díjas, méghozzá Erdélyben egyedüliként – bevallotta, a társulat számára még új a „színházasdi”. „Sok olyasmivel szembesültünk, amit mások a színművészeti főiskolán tanulnak meg, nekünk meg a próbafolyamat során kellett elsajátítanunk” – mondta el a tánckarvezető.

„Vizuális, szegény színház”

A Karel Čapek cseh író műve nyomán készült, Vagabondó című bábelőadást mutatja be a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház ma 17 órakor a színház Stúdiótermében. A bemutató két bolgár rendezője, Zheni és Peter Pashov már bemutatkozott a temesvári nézőknek: 2009-ben állították színpadra az Amor omnia című sikeres előadást. Az alkotópáros tagjai a szófiai Nemzeti Színház- és Filmművészeti Akadémia professzorai, továbbá a szófiai Atelie 313 Bábszínház irányítói.

A két rendező most a színház bábtagozatával dolgozott együtt, közös munkájuk eredménye a Vagabondó című produkció, amely Čapek A jólnevelt rabló című meséje alapján készült. Az előadásban Bonczidai Dezső, Nagy Sándor, Páll Gecse Ákos és Vass Richárd lép fel. Čapek meséje – mely napjainkban különösen aktuális – egy fiatalról szól, akit rettegett rabló édesapja kiskorától kolostorban neveltet. A finomlelkű ifjú apja halálos ágyánál ígéretet tesz arra, hogy folytatja a családi hagyományt, és belőle is rabló lesz, a feladat azonban túlságosan nehéznek bizonyul, így többször válik kifosztottá, mint fosztogatóvá.

Kit nevezhetünk rablónak és mit jelent egyáltalán rablónak lenni? – teszik fel a kérdést az alkotók. Az előadás rendezői jelentősen hozzájárultak a bolgár bábszínház megújulásához a rendhagyó bábokkal, különleges fény- és árnyjátékokkal. Egyedi stílusú előadásaikban az ember és különböző tárgyak viszonyára helyezik a hangsúlyt. Diákjaikkal tíz-tizenöt éve kísérleteznek ezen a téren, és sikerült kidolgozniuk az általuk „vizuális, szegény színháznak” nevezett stílust, melynek alapvető feltétele, hogy kevés díszlet és kellék látható a színpadon, a hangsúlyt pedig az egyszerűségre és a látványelemekre helyezik. Az előadást követően beszélgetésre kerül sor, melynek témája a színház szerepe a nevelésben. A bemutatót követően a színház mesenapokat szervez, a Borsszem Jankó és a Zián & Kopik előadást tekinthetik meg a gyerekek.

Várakozás egy lepusztult világban

Beckett műveinek parafrázisából készült előadást tekinthet meg a gyergyói közönség, az Utolsó pillanat címmel a Figura Stúdió Színház évadnyitójaként október 3-án. A produkció rendezője Bicskei István színész, rendező, pedagógus, az idei POSzT (Pécsi Országos Színházi Találkozó) és a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja válogatója. Bicskei rendezőként először dolgozik a Figuránál, de 2011-ben zsűrizett a színház szervezte Nemzetiségi Színházi Kollokviumon.

„Az előadás Beckett különböző szövegeiből áll össze, helyenként én is írtam hozzá. Úgy gondolom, hogy ma a világ  nagy bajban van, és ezt az állapotot Beckett világa felől nagyon jól meg lehet közelíteni. Az előadásnak az volt a munkacíme, hogy: Van-e remény? Erre próbálunk választ adni, hogy igenis van. Csak ki kell tartani, és fel kell ismerni a pillanatot, ami reménnyel kecsegtet bennünket” – fejtette ki a rendező.  Mint elmondta, két központi figurája van az előadásnak, melyek felismerhetők Beckett Godot-ra várva című művéből, de itt két férfi helyett egy férfiról és egy nőről van szó.

Egy lepusztult világban kényszerülnek várakozni, várják a folytatást, nem tudják, hogy az emberiség fennmarad-e, folytatódik-e az élet a Földön. Az előadás úgy fejeződik be, ahogyan a Godot-ra várva kezdődik: megjelenik a fa, amely alatt várakozni kell. De ez a fa szimbolizálhatja akár a tudás fáját is, hiszen egy utolsóként megmaradt nőről és férfiról van szó, akikben felismerhetjük akár Ádámot és Évát. A produkcióban a társulat csaknem teljes létszámban játszik.