Hirdetés

Évadkezdő bemutatók Vásárhelyen, Temesváron és Gyergyóban

Három előadás bemutatójára kerül sor a napokban: Marosvásárhelyen, Temesváron és Gyergyószentmiklóson is különlegesnek ígérkező évadkezdő produkció várja a közönséget.

Krónika

2012. szeptember 26., 08:362012. szeptember 26., 08:36

Újdonsággal nyitja az évadot a Maros Művészegyüttes: a Vannak vidékek néptáncszínházi előadást, amelyet Juhász Zsolt magyarországi rendező-koreográfus vitt színre, szeptember 27-én mutatják be este hét órától az együttes kövesdombi termében. A Harangozó-díjas koreográfus a ’96–97-es évadban már rendezett előadást a Maros Művészegyüttes színpadán, akkor azonban még – saját bevallása szerint – kezdő koreográfus volt.

„Az foglalkoztat, hogyan lehet ezt a csodaszép kultúrát, ami ránk maradt, a mába helyezni” – mondta Juhász Zsolt, aki kifejtette, a néptáncszínházat élesen elhatárolja a táncszínháztól. Az előbbinek lényege, hogy autentikus néptáncból, népzenéből úgy „csinálnak színházat”, hogy közben nem nyúlnak hozzá a dallamhoz, ritmushoz, és attól lesz színházi előadás, ahogyan a szituációkat dramaturgiailag megteremtik. Az előadás, amelynek címadója Kányádi Sándor versciklusa, tulajdonképpen elmélkedés múlton és jelenen, egy szürreális álom, amely vidékeket, tájakat, embereket idéz meg” – fogalmazta meg a koreográfus.

Egyébként árnyjátékok, videovetítések  teszik egyedivé ezt az „álomvilágot”. A tánckarvezető Füzesi Albert – aki maga is Harangozó-díjas, méghozzá Erdélyben egyedüliként – bevallotta, a társulat számára még új a „színházasdi”. „Sok olyasmivel szembesültünk, amit mások a színművészeti főiskolán tanulnak meg, nekünk meg a próbafolyamat során kellett elsajátítanunk” – mondta el a tánckarvezető.

„Vizuális, szegény színház”

A Karel Čapek cseh író műve nyomán készült, Vagabondó című bábelőadást mutatja be a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház ma 17 órakor a színház Stúdiótermében. A bemutató két bolgár rendezője, Zheni és Peter Pashov már bemutatkozott a temesvári nézőknek: 2009-ben állították színpadra az Amor omnia című sikeres előadást. Az alkotópáros tagjai a szófiai Nemzeti Színház- és Filmművészeti Akadémia professzorai, továbbá a szófiai Atelie 313 Bábszínház irányítói.

A két rendező most a színház bábtagozatával dolgozott együtt, közös munkájuk eredménye a Vagabondó című produkció, amely Čapek A jólnevelt rabló című meséje alapján készült. Az előadásban Bonczidai Dezső, Nagy Sándor, Páll Gecse Ákos és Vass Richárd lép fel. Čapek meséje – mely napjainkban különösen aktuális – egy fiatalról szól, akit rettegett rabló édesapja kiskorától kolostorban neveltet. A finomlelkű ifjú apja halálos ágyánál ígéretet tesz arra, hogy folytatja a családi hagyományt, és belőle is rabló lesz, a feladat azonban túlságosan nehéznek bizonyul, így többször válik kifosztottá, mint fosztogatóvá.

Kit nevezhetünk rablónak és mit jelent egyáltalán rablónak lenni? – teszik fel a kérdést az alkotók. Az előadás rendezői jelentősen hozzájárultak a bolgár bábszínház megújulásához a rendhagyó bábokkal, különleges fény- és árnyjátékokkal. Egyedi stílusú előadásaikban az ember és különböző tárgyak viszonyára helyezik a hangsúlyt. Diákjaikkal tíz-tizenöt éve kísérleteznek ezen a téren, és sikerült kidolgozniuk az általuk „vizuális, szegény színháznak” nevezett stílust, melynek alapvető feltétele, hogy kevés díszlet és kellék látható a színpadon, a hangsúlyt pedig az egyszerűségre és a látványelemekre helyezik. Az előadást követően beszélgetésre kerül sor, melynek témája a színház szerepe a nevelésben. A bemutatót követően a színház mesenapokat szervez, a Borsszem Jankó és a Zián & Kopik előadást tekinthetik meg a gyerekek.

Várakozás egy lepusztult világban

Beckett műveinek parafrázisából készült előadást tekinthet meg a gyergyói közönség, az Utolsó pillanat címmel a Figura Stúdió Színház évadnyitójaként október 3-án. A produkció rendezője Bicskei István színész, rendező, pedagógus, az idei POSzT (Pécsi Országos Színházi Találkozó) és a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja válogatója. Bicskei rendezőként először dolgozik a Figuránál, de 2011-ben zsűrizett a színház szervezte Nemzetiségi Színházi Kollokviumon.

„Az előadás Beckett különböző szövegeiből áll össze, helyenként én is írtam hozzá. Úgy gondolom, hogy ma a világ  nagy bajban van, és ezt az állapotot Beckett világa felől nagyon jól meg lehet közelíteni. Az előadásnak az volt a munkacíme, hogy: Van-e remény? Erre próbálunk választ adni, hogy igenis van. Csak ki kell tartani, és fel kell ismerni a pillanatot, ami reménnyel kecsegtet bennünket” – fejtette ki a rendező.  Mint elmondta, két központi figurája van az előadásnak, melyek felismerhetők Beckett Godot-ra várva című művéből, de itt két férfi helyett egy férfiról és egy nőről van szó.

Egy lepusztult világban kényszerülnek várakozni, várják a folytatást, nem tudják, hogy az emberiség fennmarad-e, folytatódik-e az élet a Földön. Az előadás úgy fejeződik be, ahogyan a Godot-ra várva kezdődik: megjelenik a fa, amely alatt várakozni kell. De ez a fa szimbolizálhatja akár a tudás fáját is, hiszen egy utolsóként megmaradt nőről és férfiról van szó, akikben felismerhetjük akár Ádámot és Évát. A produkcióban a társulat csaknem teljes létszámban játszik.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés