Benkő Levente: 56 a bizonyítéka annak, hogy az ember, még ha tizenéves is, tudja, hol van a helye a tőle és a nemzetétől teljesen idegen, ráerőltetett világban
Fotó: Székelyhon Tv
Az erdélyi fiataloknak az 1956-os forradalommal való szolidaritása az akkori körülmények között az egyenes gerincű kiállás máig tanulságos példája – mondta el a Krónikának Benkő Levente történész, lapunk volt munkatársa a szabadságharc 65. évfordulója apropóján.
2021. október 23., 08:232021. október 23., 08:23
2021. október 23., 13:122021. október 23., 13:12
– Szinte kerek, 65. évfordulójához érkeztünk az október 23-án kirobbant 1956-os forradalomnak, szabadságharcnak, amelynek erdélyi vonatkozásaival, „kiterjedésével” több kötetedben is foglalkoztál, az akkori események számos tanúját, résztvevőjét, meghurcoltját szólaltatva meg. Kutatómunkád nem zárult le, további köteteket is tervezel, azonban ha az eddigi, ’56-ra vonatkozó munkásságodat összegeznéd, hogyan fogalmaznál: mi a legfontosabb tanulsága az akkori eseményeknek, miért nem szabad elfelejtkezniük a következő nemzedékeknek sem a forradalomról?
– Valóban tervezzük a folytatást, pontosabban dolgozunk az újabb munkákon, hiszen nagyon-nagyon sok még az összegereblyézni való. Az óra mindenkinél ketyeg, az ’56-os tanúk is fogynak, menteni kell, ami még menthető. A forradalomról és szereplőiről azért nem szabad soha megfeledkezni, mert az akkori fiatal, ma a hetedik, néhányan a nyolcadik, sőt, a kilencedik ikszen is túli nemzedék abban a történelmi pillanatban habozás nélkül arra az oldalra állt, pontosabban azon az oldalon maradt, ahol a helye, és hozzáteszem: a szíve és az esze is volt. Ahol maradnia és lennie kellett, mert mást nem tehetett.
Azért sem szabad elfeledkeznünk a forradalomról és hőseiről, mert az elnyomó szovjet-kommunista fegyverek hideg és rideg vasától és az elnyomógépezet bakancsa súlyától nyögő, savanyú szelek fújta Közép-Kelet-Európában akkor felcsillant a reménynek egy icipici szikrája, felsejlett egy halvány reménysugár: az embertelenségben vannak, akik emberek tudnak maradni.
Ne felejtsük el, hogy mint minden más világuralmi törekvés, a bolsevik-kommunista eszme sem akart egyebet, mint gyökereitől megfosztott, kiszolgáltatott, behódolt, betört, alávetett, tömören: orránál fogva vezethető akaratlan társadalmat. Az emberiség történetében korábban is voltak, és igen nagy valószínűséggel lesznek még más megközelítésű, más eszközöket alkalmazó hasonló kísérletek, de a lényeg mindig ugyanaz: megmaradni egyenes gerincű embernek.
Az ötvenhatosok, az elnyomó fegyverekkel és hatalmasságokkal szembeszegülő magyarországi, pesti, a velük együtt érző erdélyi, partiumi, bánáti srácok ezt tették olyan időszakban, illetve abban a pillanatban, amikor Lengyelországtól Magyarországon át Romániáig a társadalom már-már a be- és megtöretettség állapotába került. Olyan pillanat volt ez, amikor az ember nemcsak az eszével, hanem a szívével is látott, amikor visszatért igazi önmagához, nemzetéhez; olyan jelzés volt ez, amelyből mindenki és mindenkoron példát tanulhat. Ez a legfőbb tanulság, és ezt nem szabad elfeledni soha.
Fotó: Fortepan/Házy Zsolt
– Amikor 2019-ben bemutattátok szerzőtársaiddal együtt az Erdélyi srácok című köteteteket, úgy fogalmaztál, bár fegyvert nem fogtak, mert az adott körülmények között nem is foghattak, minékünk, erdélyieknek is megvannak a magunk 1956-os srácai, akik ott és akkor, az adott körülmények és lehetőségek között azt tették, annyit, amennyit tehettek.
– Ott voltak például a Brassóban alakult Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége fiataljai, akik össze akarták gyűjteni és világgá akarták kürtölni a kommunista hatalom évtizedes túlkapásait, a társadalmat s ezen belül a magyarságot ért sérelmeket. Ezzel egy időben a kommunista Ifjúmunkás Szövetség agymosó programjával homlokegyenest ellentétes szellemiséghez, magyarán a megtartó értékek megéléséhez, ha szabad így fogalmazni, használatához való visszatérést hirdették:
A sepsiszentgyörgyi mikós diákok, a Székely Ifjak Társasága tagjai is ugyanezt akarták, mondván: nagyapáik elveszítették az első, apáik a második világháborút, tehát nemzedékről nemzedékre kudarcok sorát voltak kénytelenek megélni, hát akkor ők, az ötvenes évek tizenévesei legalább annyival tartoznak, hogy a negyvennyolcas szabadságharcosok emléke előtt fejet hajtanak.
Mik ezek, ha nem az ember önmagára találásának példái? Mik ezek, ha nem az egyértelmű bizonyítékai annak, hogy az ember, még ha tizenéves is, tudja, hol van a helye a tőle és a nemzetétől teljesen idegen, ráerőltetett világban? Mai szemmel nézve naiv apróságoknak tűnhetnek, de az akkori körülmények között az egyenes gerincű kiállás máig tanulságos példái voltak mindezek. És ezért mindenkori tisztelet és köszönet illeti őket!
Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI
– Nagyon nehéz lenne a választás, ezért inkább meg sem próbálom. Ehelyett jó szívvel ajánlom például a Papp Annamária és Vig Emese szerzőtársaimmal összeállított, előbb említett Erdélyi srácok című interjúkötetünket, amelyet éppen a fiatalokra való tekintettel, éppen nekik szánva eleve úgy terveztünk és úgy állítottuk össze, hogy az emlékek felidézése könnyed, olvasmányos, de mégis tartalmas, esetleg elgondolkodtató legyen.
Nem használtunk sem lábjegyzeteket, sem forráshivatkozásokat, mert nem tudományos igényű, hanem ismeretterjesztő munkára vállalkoztunk, s hogy a románul nem tudó, Erdélyen kívüli magyar fiatalok is megértsék az egyes, eredeti román nyelven felidézett mondatokat, kifejezéseket, azok magyar fordítását a szövegtörzsben, zárójelben helyeztük el. Nos, ezt a munkát, ezt a fajta emlékmentést is folytatjuk.
Nemrég elhunyt édesapám például iskoláskorunkban soha nem azt mondta, hogy ezt vagy azt a könyvet kötelező elolvasni, hanem csak annyit mondott: le lehet venni a polcról, érdemes belelapozni. Így tett kíváncsivá. Hát akkor én sem teszek, mert nem tehetek mást, mint ajánlom: az Erdélyi srácokat is le lehet venni a polcról, és bizonyára ki-ki megtalálja benne a számára legkedvesebb történetet.
Erdélyben is rendszerint tartanak megemlékezéseket, fáklyás felvonulásokat (archív felvétel)
Fotó: Beliczay László
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Zsolnay kerámiával burkolják be a vajdahunyadi vár restaurálás alatt álló Lovagtermének padlózatát, csakúgy, mint bő 130 évvel ezelőtt.
Több mint háromezer erdélyi fiatalnak mutat irányt a cserkészet a képernyők uralta világban. Az időtálló értékekre épülő mozgalomról, a Romániai Magyar Cserkészszövetség 35 évéről, kihívásairól és terveiről beszélgettünk Bálint Lajos Lóránt elnökkel.
Segesvár polgármestere pénteken bejelentette, hogy a közlekedési minisztérium kiadta a Maros megyei város több mint 13 kilométer hosszú terelőútjának megépítésére vonatkozó engedélyt.
Etikai vétséget követett el és valótlanságot állított Parászka Boróka marosvásárhelyi újságíró a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) szerint azáltal, hogy egy munkahelyi konfliktust „metoo” bántalmazásként terjesztett a közösségi médiában.
Hargita megye síterületeinek többsége ezen a hétvégén is nyitva marad, ám az idő felmelegedése miatt jövő héttől várhatóan csökkenhet a működő sípályák száma.
Érkeznek a gólyák a Székelyföldre is: Csíkszentsimon polgármestere a közösségi oldalon jelentette be, hogy megérkezett a településre a tavasz hírnökeként az első vándormadár.
A kolozsvári polgármesteri hivatal az illetékes intézményekkel együttműködve elemezni fogja, milyen megelőző intézkedések szükségesek ahhoz, hogy elejét lehessen venni a magyarellenes incidensek megismétlődésének a városban – írta Emil Boc.
A városvezetés visszásnak nevezi azokat a törvényeket és azokat a civil szervezeteket, amelyek és ahogy a madarakat védik a szárnyasok életmódját elszenvedő lakosokkal szemben.
Újabb engedély kipipálva Erdélyben a Brassó–Bákó autópálya projektjében: a Brassó Megyei Tanács kibocsátotta az önkormányzathoz tartozó nyomvonal területrendezési tanúsítványát.
Az Arad megyei iskolákban létrehozott, a rendbontó vagy erőszakos viselkedést tanúsító diákok elkülönítésére és felügyeletére szolgáló termek többsége üresen áll, csak két tanintézményben használták azokat.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!