Hirdetés

Lebutított okosparkolás: az elköltött milliók ellenére sem működik a rendszer

parkolás

Nem aktiválták még az okosparkoláshoz használatos szenzorokat

Fotó: Aradi Polgármesteri Hivatal

Bár tavaly felszerelték a belvárosi parkolóhelyekre a mintegy 600 szenzort, amelyek egy mobilalkalmazáson keresztül jelezhetnék a szabad helyeket az autósoknak, az úgynevezett okosparkolási rendszer mindmáig inaktív Aradon. A közel 2,9 millió lej értékű beruházás befejezettnek számít, ám a szenzorokat nem lehet bekapcsolni, így a parkolás továbbra is „találomra” működik.

Pataky Lehel Zsolt

2026. április 21., 19:482026. április 21., 19:48

A projektet még 2023 őszén jelentette be az önkormányzat, azzal az ígérettel, hogy a város legforgalmasabb övezetében könnyíti majd meg a várakozóhelyek keresést. Az okosparkolás lényege (lenne), hogy a szenzorok az adott mobilalkalmazásban előre jeleznék a sofőröknek, hogy a közterületeken kialakított parkolóhelyek közül hány és hol szabad, így nem kellene körözniük a belvárosban azoknak, akiknek ott van elintézni valójuk, és gépjárművel érkeznek.

2024-ben meg is kezdődött a szenzorok telepítése a főút mentén lévő parkolóhelyekre, és azt közölték, hogy a rendszer 2025-ben indulhat. Ez azonban nem történt meg.

Hirdetés

A polgármesteri hivatal illetékesei az Agerpres hírügynökség megkeresésére azt válaszolták, hogy a szenzorok aktiválását jelenleg akadályozzák a járdákon zajló burkolatcserék a főutcán, és egyelőre nem tudnak pontos határidőt mondani a beüzemelésre. A munkálatok várhatóan őszre fejeződnek be, ezt követően indíthatják el a teljes rendszert. A szenzorok sorba vannak kötve, ezért nem lehet őket szakaszosan, részlegesen működésbe hozni – magyarázták.

Az Országos Helyreállítási és Reziliencia-építési Terv (PNRR) költségvetéséből finanszírozott projekt keretében az egy alkalmazást is készítettek,

amely a műholdas helymeghatározás (GPS) alapján jelzi a parkolóövezeteket,

de amíg a szenzorokat nem üzemelik be, a parkolóhelyek számát nem mutatja. Aradon a sofőrök a parkolóautomatáknál készpénzzel vagy SMS-ben is fizethetnek a várakozási időért, továbbá az okoseszközre letölthető AmParcat.ro vagy TPark alkalmazások használatával is.

korábban írtuk

Parkolószenzorok jelzik majd a szabad helyek számát és pozícióját egy partiumi város központjában
Parkolószenzorok jelzik majd a szabad helyek számát és pozícióját egy partiumi város központjában

Jövő évtől vezetik be az úgynevezett okosparkolást Arad belvárosában: a várakozóhelyekre telepített szenzorok egy applikáció révén jelzik majd a gépjárművezetők számára a szabad parkolók számát és pozícióját, felesleges keresgéléstől kímélve meg őket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés