
Részlet a Hontalanság előadásból
Fotó: Ifjuszivek.sk
Első alkalommal lép fel Erdélyben Felvidék egyetlen hivatásos néptáncegyüttese, az Ifjú Szívek. Közép-erdélyi bemutatkozásukra a 14. Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozó keretében kerül sor, mely idén számos újdonsággal bővül.
2017. november 09., 10:052017. november 09., 10:05
Hontalanítás című előadásával első alkalommal érkezik Erdélybe Szlovákia egyetlen magyar hivatásos néptáncegyüttese. A nemrég nívós díjjal kitüntetett táncegyüttes a Hégli Dusán koreográfus által összeállított előadásában a világháborús deportálások témáját dolgozza fel a felvidéki magyar népzene és -tánc eszközeivel.
közölte szerdai sajtótájékoztatóján Nyitrai Ágnes, a találkozó főszervezője. Kolozsváron és Székelyudvarhelyen a gyerekeknek is kedveskednek a felvidékiek, akik a Felföld tánchagyományai című interaktív előadásukba kapcsolódhatnak majd be.
Téma a deportálás
Fotó: Ifjuszivek.sk
A zenekar előadássorozata keretében november 23-án 21 órától Csoóri Sándor lesz a meghívott a Bulgakov kávéházban. Az Ifjú Szívek pénteken 19 órától a Diákművelődési Házban tartandó előadását táncház követi, míg a szombati nap a hagyományokhoz híven félig a gyerekeké. A felvidékiek már említett gyerekelőadása után – mely 10 órától a Kolozsvári Magyar Operában látható - kézművesfoglalkozás és táncoktatás is várja a kicsiket, illetve Varga Norbert Kalimpa című gyerekkönyvét is bemutatják.
A program a Diákművelődési Házban folytatódik, ahol 16 órától Both Zsuzsa Ünnepnaptár – népszokások című könyvét mutatják be, majd a hagyományos divatbemutatóra kerül sor: a székelykeresztúri László Ildikó viseletei mellett a tűrei Bálint Tibor butykakészítő hagyományos és stilizált alkotásait, illetve Erzsó népies ruháit csodálhatják meg a résztvevők.
Both József, a szervező Ördögtérgye néptáncegyüttes művészeti vezetője szerint egy valóságos utazásra invitálják a nézőket, a felvidékiek mellett a szegedi Cuharé és Délikert Möndörgő lép színpadra, majd az adatközlők, a kolozsvári Bogáncs, Szarkaláb, Ördögtérgye és Zurboló együttes fellépése révén érkezünk meg Erdélybe. A tánc a Heltai folkkocsmában folytatódik, ahol három helyszínen húzzák a talpalávalót, minden teremben más-más tájegység zenéjét.
ebből az Ördögtérgye haladó és utánpótlás csoportja egyaránt kiveszi a részét, mintegy 80 személy munkája van benne.
Fotó: Facebook
Bemelegítőként november 16-án Márton-napi táncházat tartanak a Heltaiban, a tematikus rendezvénnyel - melyet a népszokások bemutatásával „fűszereznek" - a nagyközönség felé is nyitni szeretnének, mondta Both József, aki szerint tánc- és énektanítás is lesz.
Népzene- és néptánctalálkozó Sepsiszentgyörgyön - A Háromszék Táncegyüttes és a Lajtha László Alapítvány huszonkilencedik alkalommal ad otthont a Népzene- és néptánctalálkozónak november 10-12. között Sepsiszentgyörgyön. Az idei találkozóra Kalotaszegről érkeznek fiatal hagyományőrző vendégek, a találkozó kiemelt meghívottai pedig a Fitos Dezső Társulat és Szentendre Táncegyüttes Magyarországról. Pénteken 19 órától a Fitos Dezső Társulat és Szentendre Táncegyüttes Irgalom! c. táncszínházi előadását lehet megtekinteni a Tamási Áron Színház nagytermében. A produkció Arany János balladái nyomán készült Kocsis Enikő és Fitos Dezső rendezésében és koreográfiájában. Szombaton délelőtt 11 órától veszi kezdetét a IV. Székelyföldi Legényes- és Szólótáncverseny a Háromszék Táncstúdióban. A találkozó ünnepi gálaműsorát este 7 órától lehet megtekinteni a színház nagytermében. November 12-én, vasárnap gyermekprogramokkal várják a kicsiket és nagyokat a Tamási Áron Színházban, a találkozó gyermeknapjának társszervezője a Kovászna Megyei Művelődési Központ. Reggel 9:30 és 11:30 között kézműves foglalkozásokon lehet résztvenni, 11:30-tól veszi kezdetét a gyermekgálaműsor, melynek keretében Kovászna megyei gyermek néptáncegyüttesek lépnek színpadra, 13:00 és 13:30 között pedig gyermektáncház lesz a színház előcsarnokában.
„Nemcsak azt szeretném hallani, hogyan szól egy hang, hanem hogy ki szól általa” – vallja Miklósa Erika. A Kossuth-díjas világhírű szoprán, a Kolozsvári Magyar Opera tiszteletbeli tagja erdélyi kötődéseiről is beszélt a Krónika megkeresésére.
Piaci árusok, cselédek és művészek sorsából rajzolódik ki a régi Bánság a temesvári tárlaton. A nemesség és a polgárság után a társadalom többsége kerül előtérbe: családi emlékek tárják fel a munka, a kultúra és a kivándorlás összefonódó történeteit.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata október 17-én, szombaton este 7 órától a nagyteremben mutatja be Szakonyi Károly Holt lelkek című komédiáját Ny. V. Gogol regénye nyomán, Szabó K. István rendezésében.
Fazakas Lehel A menekülés lehetőségei című, 17 perces kisjátékfilmje nyerte el az erdélyi Filmgalopp idei fődíját – közölték vasárnap a szervezők. A 26. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle díjait a kolozsvári Győzelem moziban adták át szombat este.
Száz éve indult útjára Kolozsváron a Korunk, napjaink egyik legrégebbi alapítású magyar nyelvű folyóirata. Kovács Kiss Gyöngy történészt, a Korunk főszerkesztőjét a centenárium alkalmából kérdeztük.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Németh László Iszony című regényéből készült adaptációt mutat be a szatmárnémeti Harag György Társulat a Gyulai Várszínházzal koprodukcióban. Az előadás rendezője Szabó K. István.
Jubileumi kiadásához érkezett a brassói Magyar Színházfesztivál: október 16-án, majd 21. és 25. között színházi előadások, zenés-irodalmi estek, bábjátékok, könyvbemutatók, fotókiállítás és koncert várja a közönséget.
Elvándorlás, családi kötelékek és kultúrák találkozása kerül előtérbe a 26. Filmtettfeszt filmjeiben. Az október 7-én kezdődő szemle Erdély több településén várja a nézőket, Kolozsváron húsz közönségtalálkozót is tartanak.
Kőszínházban szokatlannak számító kezdeményezést indított a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház: színészeik saját élettörténetükből, személyes emléktöredékeikből, rendező nélkül készítenek monodrámát.
szóljon hozzá!