Erdélyben még fehér holló a színházi nevelés

– emlékszik vissza Csepei.

A társulatnak időközben több gyerekelőadása is született, a nevelésközpontú, alkalmazott színházi formával azonban csak pár éve ismerkedtek meg a magyarországi Kerekasztal Színházi Nevelési Központ által. Mint mondta, addig el sem tudták képzelni, hogyan lehet a gyerekeket három órán át lekötni egy hasonló foglalkozással. Első színházi nevelési előadásukat, a Varjú Karcsit Bertóti Johanna dramaturg azonos című bábdarabja alapján és a Kerekasztal mentorálása mellett hozták létre az 1–6. osztályos korosztály számára. Az előadás olyan témákat feszeget, mint a családon belüli kapcsolatok, illetve az iskolai rendszer szabályszerűségei.

A legújabb, jelenleg is futó színházi nevelési előadásukat – amelyben a kolozsvári Hója-erdő történetét göngyölítették fel, annak minden misztikumával – szintén a Kerekasztal társulatával közösen hozták létre a járványidőszakban. A helyi jellegű történetekből összeállt négyszereplős előadás főként a 9–12. osztályos korosztálynak készült, és Az emberek mindenfélét mondanak címet viseli.

– ismertette az alkotó.

Mint mondta, az osztálytermi előadások legfőbb célja, hogy a gyermek új perspektívákkal találkozzon, ezért a foglalkozást általában egy-egy konfliktuspont mentén alakítják ki. „Nagyon izgalmasnak találom, hogy úgy beszélhetnek rajtuk kívül eső konfliktusos helyzetekről, hogy közben nem kell érzelmileg beleélniük magukat. Eltávolítva maguktól a problémát, új perspektívákat tudnak felfedezni, ami majd beépül a látásmódjukba, így éles helyzetekben tudni fogják, hogy egy időben több nézőpont is érvényes lehet” – tette hozzá.

Kihívás a kíváncsiságtól lüktető közönségnek játszani

Az előadások fogadtatása alapvetően jó, ám nagyban függ az osztály összetételétől, a pedagógustól, az adott intézményben alkalmazott nevelési eszközöktől stb. Bizonyos esetekben a színészeknek meg kell dolgozniuk azért, hogy szóra bírják a gyerekeket, máskor viszont nem is jutnak az eltervezett foglalkozáspontok végére, annyira öngerjesztővé válik a beszélgetés. A sokak számára meglepő, újszerű forma nem csak a befogadók, hanem a színészek részéről is nyitottságot igényel, hiszen minden pillanatban ott a meglepetés ereje.

A társulat alapítójának tapasztalata szerint a fiatalok nézőként sokkal kiszámíthatatlanabbak és erősen él még bennük az éber kíváncsiság. „Vigyázni kell a játékmódra is. Egy sötét, színházi térben, ahol a figyelmet fényekkel és különböző hatásokkal koncentráljuk, könnyebb dolgunk van. Egy neonfényes osztályteremben – ami ráadásul az ő közegük – egy enyhén eltúlzott gesztus is furcsán hathat. Nagyon kell figyelnünk a megnyilvánulás hitelességére, valódiságára, ez a forma ugyanis nem bírja meg a modorosságot” – mondta Csepei Zsolt.

A tananyagban szereplő Bánk bán feldolgozását a pedagógusok is hálásan fogadják, hiszen a diákok könnyebben befogadják az egyszerű formában előadott, humoros pillanatokkal tűzdelt drámát, mintha csak papíron találkoznának vele. A Varjú Karcsi című előadás pedig rendszerint meglepi őket, hasonló formával ugyanis korábban sokan nem találkoztak.

– részletezte Csepei Zsolt. Hozzátette, úgy látja, több osztálytermi előadás létrehozására lenne szükség ahhoz, hogy ez a forma is bekerüljön a köztudatba. A Váróterem Projekt által létrehozott produkciók Erdélyben még fehér hollónak számítanak, a legtöbb helyen még csak ismerkednek vele, ugyanakkor a pedagógusok részéről érződik egyfajta nyitottság a téma iránt.

A színész mindenképp lát jövőt a külföldön már bevett gyakorlatnak számító színházi nevelési előadásokban, még ha sokan nem is tekintik hagyományos értelemben vett színháznak. „Bár mi is fontosnak tartjuk a nevelés részét, megpróbálunk minél több stiláris, teátrális elemet megtartani az előadásainkban, nagyobb figyelmet fordítunk a karakterek kidolgozására, a színházi képre: talán ebben különbözünk az általunk látott színházi nevelési előadásoktól.” – egészítette ki a kolozsvári független társulat alapítója.