(El)döntetlen átjárások – Írótábor a magyar és román irodalom „határvidékén”

A szeptember 4-ei magyar–román labdarúgó-mérkőzés egyébként stílszerűen a tábor első napjára esett, a résztvevők meg is nézték közösen, és abban is egyetértettek, hogy egyik csapat sem produkált túl sokat a döntetlennel záruló meccsen.

Mint ahogy az irodalomban sem: bár Erdélyben egymás mellett él (és alkot) a két náció, a kortárs alkotások egymás nyelvére való lefordítása valamiért mégis akadozik, ha egy román kiadó magyar szerző művét jelentetné meg románul, szinte biztos, hogy valamelyik budapesti „sztáríró” művét választja, az erdélyi magyar szerzőkre ügyet sem vetve – és fordítva.

Egyéni ambíciók és intézmények

Nem véletlen tehát, hogy mindjárt ez első beszélgetés a műfordítás lehetőségeiről szólt. Három műfordító – Hubbes László, aki Hamvas Bélát fordított románra, Andrei Dosa, aki szintén magyar szerzők, köztük fiatal alkotók műveit ülteti át román nyelvre, valamint Markó Béla – több értelemben is megvizsgálta e lehetőségeket.

Egyrészt a valós átültethetőség szempontjából – Markó szerint például a fordítás önálló alkotói munka, hiszen lehetetlen egy az egyben lefordítani valamit, egy másik nyelven mindig más lesz egy kicsit. Elhangzott ugyanakkor az is, hogy minden álszerénység dacára igenis fontos az íróknak, hogy minél több nyelven jelenjenek meg műveik, hiszen így a potenciális olvasóik száma is jelentősen növekszik.

Az E-MIL elnöke, a beszélgetés moderátora, Karácsonyi Zsolt még hozzátette, hogy a szerző személyes ambícióin is múlik, hány nyelven jelennek meg művei, Markó szerint viszont nagyon is fontos az intézményes háttér a kultúrák közötti átjárás biztosítására. Andrei Dosa szerint a román kiadók sokkal fogékonyabbak az angolszász, olasz, német irodalomra, a magyarok közül csak a Nyugaton is „befutott” szerzőkre kíváncsiak.

Öngyilkosság verset kiadni

Másnap könyvkiadói szemszögből is megvizsgálták a kérdést. Kovács Attila Zoltán, a magyarországi Helikon Könyvkiadó vezetője például elmondta, inkább klasszikusok kiadására „kényszerülnek” – így a román szerzők közül is inkább a klasszikusokat jelentetik meg –, a kortárs művek, főleg kortárs versek kiadása kész öngyilkosság, alig vásárolnak ilyen könyveket manapság az emberek.

Király Zoltán, a könyvkiadással és kortárs művek népszerűsítésével is foglalkozó Sétatér Kulturális Egyesület ügyvezetője ugyanakkor hozzátette, hogy az erdélyi könyvkiadók meglehetősen keveset foglalkoznak a könyvek utóéletével, népszerűsítésével, így nem is csoda, ha az olvasók nem rohamozzák meg a könyvesboltokat, valahányszor megjelenik egy kortárs szerző új kötete – egyesületük éppen ezen szeretne változtatni. Marin Mălaicu Hondrari, a Charmides Kiadó vezetője is jelen volt a beszélgetésen, az ő kiadójuk Andrei Dosa egy műfordításokat tartalmazó antológiáját és egy Kemény István-verseket tartalmazó fordításkötetet is megjelentetett, de Tóth Krisztina-művek román fordítását is tervezik kiadni.

Péntek este egyébként fiatal román szerzők olvastak fel műveikből, szombaton pedig a fiatal magyar szerzők estje zárta a tábor hivatalos programját. Utóbbin többek között az a kérdés is felmerült, hogy miért nem érzékelhető a most induló szerzőkön az a „generációs” jelleg, amely a rendszerváltás előtt a Forrás-nemzedékek esetében vagy a rendszerváltás után az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy tagjainál olyan szembeötlő volt.

Egyértelmű válasz erre a kérdésre nem született, abban azonban a jelenlévők egyetértettek, hogy ma sokkal inkább a „maguk útját járják” a pályakezdők, mint ahogyan az is szembeötlő, milyen sok fiatal települ át Magyarországra – még akkor is, ha sokan csak néhány évre, az egyetemi vagy mesteri képzés idejére. A fiatal költők néhány műve egyébként Andrei Dosa fordításában román nyelven is elhangzott, az est után pedig kötetlen formában, a tábortűz mellett lehetett folytatni a beszélgetést.