
Fotó: Aki legyőzte az időt/Facebook
Kolozsváron egyszeri alkalommal vetítik a Keleti Ágnesről, a legmagasabb kort megért olimpiai bajnokról szóló portréfilmet: csütörtökön, szeptember 21-én 17:45 órától tekintheti meg a közönség a Győzelem moziban.
2023. szeptember 18., 11:462023. szeptember 18., 11:46
A 102 éves Keleti Ágnes a világon a legidősebb olimpiai bajnok. Több mint 10 olimpiai érmet szerzett, és nemcsak az ellenfeleit győzte le, hanem azzal a valódi életveszéllyel is meg kellett küzdenie, amit zsidónak lenni jelentett a 20 század elején – olvasható a film ismertetőjében.
Az Aki legyőzte az időt / Conquering Time című mozi kolozsvári vetítésén jelen lesz a film rendezője, Oláh Kata és operatőre, Csukás Sándor.
Keleti Ágnes 1921 január 9-én Budapesten, zsidó családban született.
Mindezen fizikai és lelki szenvedés egy percre sem tudta eltéríteni a sport iránti szenvedélyétől. Izraelben talált második otthonára, ahol közel 60 évet élt, megteremtette a torna alapjait, sportolók és edzők generációit nevelte ki. Szenvedéseit csendben, magában elviselve Keleti Ágnes
Amint az esemény leírásában olvasható, a vetítés a Cinema Together elnevezésű projekt része, létrejöttét támogatja Kolozsvár Polgármesteri Hivatala, finanszírozói: a Europa Cinemas és a Creative Europe Media.

Az olimpiai család is köszöntötte a 102. születésnapját hétfőn ünneplő Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornászt, a Nemzet Sportolóját.

Szombaton (ma) ünnepli 100. születésnapját Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász, a Nemzet Sportolója, a világ legidősebb élő olimpiai bajnoka.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Új műsorstruktúrával várja nézőit szombattól az M1 csatorna – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.
A Színházi Kritikusok Céhe levelet juttatott el Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek, valamint Nagy Ervin államtitkárnak, amelyben az Orbán János Dénesnek kifizetett összegek kivizsgálását kérik.
Szerdán nulla órától olyan legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió, melyeket az elmúlt 16 évben nem hallhattak: ismét lesz déli harangszó és éjfélkor Himnusz – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.
Tizenhetedik alkalommal indul országjáró körútra a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) Unlimited karavánja, amely július és szeptember között szabadtéri vetítésekkel várja a közönséget Románia több városában.
A marosvécsi Kemény-kastély ad otthont a Helikon 100 jubileumi írótalálkozónak és emlékrendezvénynek, amely méltó módon idézi fel az Erdélyi Helikon száz évvel ezelőtti indulását.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
szóljon hozzá!