Hirdetés

„Nem kell begörcsölni december elsejétől” – Benkő Levente történész friss díjáról, munkásságáról, a román centenáriumról

Benkő Levente: én semmi mást nem tettem, mint tudásom és lehetőségeim szerint segítettem, toltam a szekeret •  Fotó: Páva Adorján

Benkő Levente: én semmi mást nem tettem, mint tudásom és lehetőségeim szerint segítettem, toltam a szekeret

Fotó: Páva Adorján

Frissen kapott, Erdővidék Kultúrájáért díjáról, szerteágazó történészi munkásságáról kérdeztük Benkő Leventét. Az újságíró, történész, lapunk volt munkatársa arról is beszélt, meglátása szerint miként kellene viszonyulniuk az erdélyi magyaroknak a románság december elsejei, centenáriumi ünnepéhez.

Kiss Judit

2018. november 28., 08:102018. november 28., 08:10

2018. november 28., 12:122018. november 28., 12:12

– Erdővidék Kultúrájáért díjjal tüntettek ki a múlt héten Baróton. Az elismerést 2005-ben hozták létre azzal a céllal, hogy a közművelődésért cselekvőket elismerésben részesítsék. Hogyan értékeled a kitüntetést?

– Nagy meglepetés volt számomra a díj, mert amikor 1989 decemberében, rögtön a rendszerváltozás után, majd 1990 januárjában elkezdtük Baróton szervezni a Gaál Mózes-köröket, majd 1990 áprilisában létrehoztunk és jogilag is bejegyeztettük a Gaál Mózes Közművelődési Egyesületet, Arany Jánost idézve: „gondolta a fene”, hogy egyszer ez lesz belőle. 1990-ben elindítottunk valamit, ami – a díjtól teljesen függetlenül – életképesnek és jónak bizonyult. A teljesség igénye nélkül sorolnám az akkori csapattársakat: Demeter János, ő volt az egyesület alapító elnöke (én voltam az alelnök), Kós Katalin, Hoffmann Edit, Deák Vilma, Egyed Ákos, aki ma is az egyesület tiszteletbeli elnöke. Visszatérve a kérdéshez: az elismerés nagy megtiszteltetés, de én semmi mást nem tettem, mint tudásom és lehetőségeim szerint segítettem, toltam a szekeret.

Hirdetés

 – Történészi, újságírói pályafutásod, munkád szerteágazó. Szűkebb pátriád Erdővidék, tágabb hazád a Székelyföld és Erdély, Kolozsváron dolgozol történészként. Milyen helyet foglalt el munkásságodban az Erdővidék kultúrájáért folytatott küzdelem?

– A méltatásokból az derült ki, hogy azért érdemeltem ki ezt a díjat, mert az újságírói és történészi munkám során igyekeztem Erdővidék hírnevét öregbíteni, feltárni a közelmúltját – a második világháború utáni korszakot, riportokban bemutatni a vidéket. A jóleső szavaknak ez a része megfelel a valóságnak. Gyermekkorom óta érdekel a dolog, hiszen nagyszüleim sokat meséltek a második világháború szilágysági történéseiről. Nagytatámat, Nagy Sándor tanítót a Tövishát közeli Alsóberekszóra helyezték ki egy színromán faluba igazgató-tanítónak 1940 és 1944 között.

Idézet
Amikor átvonult a front azon a vidéken, nagyapámat a román lakosság szedte ki a román csendőrség karmai közül. Mert el akarták hurcolni, a falubeli román szülők összefogtak a kiszabadítására, mondván, hogy szükségük van a „domnu’ directorra”, hiszen ő tanítja a gyermekeiket magyarul és románul is betűvetésre és emberségre.”

Mivel nagyszüleim visszaemlékezései felkeltették az érdeklődésemet, később újságíróként, immár magnóval felszerelve, bármerre jártam Erdővidéken, Háromszéken, Székelyföldön, a napi penzum mellett soha nem mulasztottam el megkérdezni: élnek-e a faluban egykori foglyok, honvédek, frontharcosok? Több kötetem született így: az 1944-es szárazajtai vérengzést feldolgozó kötet, a Fogolykönyv, a Muszáj volt élni valahogy című, szintén második világháborús emlékeket felidéző kötet, a barcaföldvári láger történetét feldolgozó kötet, aztán a Magyar fogolysors a második világháborúban című kétkötetes könyvünk, amit a feleségemmel, Papp Annamáriával közösen írtunk. De az 1956-os forradalom romániai hatásai is érdekelnek, így született a Volt egyszer egy ’56 című dokumentumriport-kötetem, a Bűn volt a szó című könyvem (ebben Moyses Márton ’56-os meghurcolt, elítélt életét dolgoztam fel) és Az őszinteség két napja, amelyben a marosvásárhelyi és kolozsvári magyar értelmiségi elit ’56-os magatartásának egy szelete követhető nyomon. A lényeg, hogy újságírói munkámmal párhuzamosan gyűjtögettem az anyagot, hadifoglyokkal, civil internáltakkal, ’56-os elítéltekkel készítettem rengeteg beszélgetést, és ezzel párhuzamosan levéltárakban kutattam és kutatok ma is.

•  Fotó: Páva Adorján Galéria

Fotó: Páva Adorján

–  A második világháborús vagy akár ’56-os események túlélői, tanúi közül ma már alig élnek néhányan…

–  2016 nyarán Tóth Orsolyával és Murádin János Kristóffal készítettünk interjúkat Székelyföldön, a Sapientia egyetem egy pályázata keretében: 11 túlélővel vettem fel a kapcsolatot, és elmentünk forgatni, így született meg a Hazatértem az orosz fogságból című film. A 11 túlélő közül hárommal egyáltalán nem tudtunk kommunikálni… Hiszen 90 évnél idősebbekről van szó! A kézdiszentléleki, 92 éves Barra András bácsival és a nagybaconi Virág Mihály bácsival például remek interjú készült. Amúgy a magnós-kamerás gyűjtés a kilencvenes években élte virágkorát, amikor az évtizedeken át tabuként kezelt témáról már nyíltan lehetett beszélni. Hála Istennek, nagyon sokan gyűjtöttek Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján, Magyarországon, és ami nagyon fontos: nemcsak mi, magyarok, hanem német ajkúak és románok is, így mindhárom nemzet érintettjei, meghurcoltjai ki tudták beszélni magukból a történteket.

Idézet
Valóságos kincs az összegereblyélt anyag, mert bár ez a tanúságtevő nemzedék lassan elköszön, az emlékeik itt maradnak, és azokat az azóta elérhetővé vált levéltári forrásokhoz lehet csatlakoztatni, hogy kiderüljön: a történetek márpedig így válnak kerekebbekké, érthetőbbekké.”

A levéltári forrásokból ugyanis legtöbbször nem derül ki a személyes sors, az interjúkból, beszélgetésekből már igen.

– Akkor mondhatni arra törekedtél, hogy a túlélők, visszaemlékezők személyes sorsa, emberi arca is kirajzolódjék?

– Számomra mindenekelőtt az ember a fontos ezekben a történetekben. Azt akarom felmutatni, hogy mi mindenen ment keresztül az ember, hogy miként élte meg az első és második világháborús poklot, beleértve a fogságot is, az ’56-os forradalmat és a rákövetkező megtorlást. Az érdekel, hogy a vallomásaikban milyen kép rajzolódik ki a történtekről, hiszen elsősorban nem az irodák és fotelek biztonságában iratokat, rendelkezéseket, statisztikákat gyártó vezetők és hivatalnokok, hanem a lövészárkokat, harctereket, fogolytáborokat, politikai börtönöket megjárt és megélt emberek azok, akik látták és a saját bőrükön tapasztalták meg a történelmet. Egy példát mondok: a tankönyvek, a krónikák leírják, hogy az Isonzó-völgyi harcokban, Doberdónál az Osztrák–Magyar Monarchia 440 ezer, az ellenfél, Olaszország 900 ezer katonát veszített egy akkora területért, mint Kalotaszeg. De közben fogalmunk nincs, hogy ezek az emberek miken mentek keresztül!

 – Ilyen módon a köteteidben olvasható visszaemlékezések emberközelbe hozzák a történelmet.

–  Pontosan, arra törekszem, hogy megmutassam a háborúk, a meg- és elhurcolások igazi arcát, azt, hogy mi van a számok, a statisztikák, a „hivatalos” források mögött.

Idézet
Nem titkolom, azért akarom láttatni mindezt, hogy mindenki érezze: mivel jár a háború. Ha úgy tetszik: elrettentő példát akarok felmutatni, egyben emléket állítani a kor tanúinak.

Elég sok első világháborús naplót, visszaemlékezést is feltártam, rendeztem és rendezek sajtó alá, sok pályatársam is ezt teszi, hiszen a nagy háború centenáriuma kínálva kínálja a lehetőséget. Én nem találtam olyan emlékezést, amelyben ne jelenne meg, hogy „elegünk van a háborúból, ez nem a mi harcunk”. Idézem az egyik naplóból: „néhány piszok ember feldúlja embermilliók békességét”. Hiszen voltaképpen erről van szó: az első világháború a korabeli európai uralkodók közötti hatalmi, érdekharcról szólt, és ennek esett áldozatául sok millió ember. Hogy aztán eljöjjön a második „felvonás”, szintén sokmillió áldozattal…

–  Pár nap múlva a centenáriumot ünnepli a románság. Történészként hogyan látod, miként viszonyuljanak az erdélyi magyarok az örömmámorhoz, az uszítással, helyenként magyarellenes megnyilvánulásokkal együtt jelentkező ünnepléshez?

–  A román centenárium mindannyiunk centenáriuma: tágabb értelmezésben nemcsak Erdélyben, hanem szerte Európában, hiszen száz éve, 1918. november 11-én fejeződött be hivatalosan a nagy háború, és erre emlékezni kell. Hogy az első világégés teljes folyamata tekintetében ki milyen mozzanatra helyezi a hangsúlyt, az az ő dolga. Nekünk, erdélyi magyaroknak különleges a helyzetünk, hiszen a román centenárium arról szól, hogy Gyulafehérváron 1918. december elsején az erdélyi románság elhatározta, hogy egyesül az anyaországgal. A mi erdélyi, román–magyar vagy magyar–román közös történelmünkben vannak olyan mozzanatok, amelyek egyik oldalról egyértelműen pozitívak, a másik oldalról pedig egyértelműen negatívak. Ezekkel nem lehet mást tenni, mint tudomásul venni: megtörténtek, és innen tovább kell lépni. Hogy aztán ki, milyen tőkekovácsolásra használja és tupírozza fel a valamikori eseményeket, az már nem szakmai kérdés, hanem valami más. Nekünk, erdélyi, romániai magyaroknak tudomásul kell vennünk: 1918. december elsején olyan volt a katonai-politikai konjunktúra, hogy a románság megtehette ezt a lépést, és meg is tette, kihasználta a kínálkozó lehetőséget.

Idézet
Egy szó, mint száz: nem kell december elsejétől begörcsölni se románnak, se magyarnak. Egyszerűen tudomásul kell venni, hogy ez egy évforduló, ha a románság meg akarja ünnepelni decens módon, uszítás, lázítás, mellékzöngék nélkül, tegye, nincs ezzel semmi gond.”

Az óhatatlanul előbukkanó uszításokat, hangulatkeltéseket pedig a helyükön kell kezelni. December elseje el fog múlni, aztán jön karácsony, újév, aztán a tavasz, március 15-e, egyiket sem kell bagatellizálni, sem túllihegni, és az élet megy tovább a maga rendjén. Nekünk, magyaroknak tudomásul kell vennünk, hogy olyan országban élünk, ahol nem vagyunk egyedül, és akár tetszik a románság egy részének, akár nem, Romániában, Erdélyben a románok sincsenek egyedül, hiszen mi, magyarok is itt vagyunk. Sőt szeretnénk itt maradni, élni és jól élni.

Hirdetés
2 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
2026. október 26., hétfő

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert

Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert
2026. október 25., vasárnap

Szekrény tetején érlelt kincs: birsalma, a kamra illatos „királynője”

Kőkemény, fanyar, nyersen szinte ehetetlen, mégis nagy becsben tartották nagyanyáink. A birsalma türelmet „kér”, de aki kivárja, hogy a hő munkához lásson benne, mézédes, rózsaszínre pirult, illatos étkeket kap cserébe.

Szekrény tetején érlelt kincs: birsalma, a kamra illatos „királynője”
2026. október 25., vasárnap

Láthatatlan „trójai faló” a tányérukon: így csökkenthetjük a mikroműanyag-bevitelt

Nem látjuk, nem érezzük az ízét és a szagát, mégis ott van a vízben, az ételben, sőt a levegőben is.

Láthatatlan „trójai faló” a tányérukon: így csökkenthetjük a mikroműanyag-bevitelt
Hirdetés
2026. október 25., vasárnap

Ebédhez, vezetéshez, baráti társaságban: kilépett „kényszermegoldás” szerepéből az alkoholmentes sör

Habzik, de nem részegít: a romániai fogyasztók harmada szerint olyan az alkoholmentes sör íze, mint az igazié, ezért egyre többen isszák délben, sofőrként is.

Ebédhez, vezetéshez, baráti társaságban: kilépett „kényszermegoldás” szerepéből az alkoholmentes sör
2026. október 24., szombat

Ikerbabákat rabolt el indonéz anyjuktól egy román férfi és élettársa

Elvették az indonéz anyától öt hónapos ikreit, majd elhitették vele, hogy a babák meghaltak: a román férfi és indonéz élettársa 24 napig egy autóban tartotta a csecsemőket Bukarestben. Több év letöltendő börtön vár rájuk.

Ikerbabákat rabolt el indonéz anyjuktól egy román férfi és élettársa
2026. október 20., kedd

Vaklárma egy mesterséges intelligenciával készített medvefotó miatt

Mint később kiderült, a bejelentés alapjául szolgáló fényképet mesterséges intelligenciával (MI) készítették, a medve pedig valójában nem is járt a környéken.

Vaklárma egy mesterséges intelligenciával készített medvefotó miatt
Hirdetés
Hirdetés