Beszélgetés Kakuts Ágnes színművésszel a kolozsvári magyar színház Árva élet című előadásáról

– Hogyan talált rá erre az élettörténetre?
– Az előadás előtt pár mondatban el is fogom mondani, hogyan ismerkedtem meg ezzel a csángó asszonnyal. A hetvenes évek végén olvastam ezt az élettörténetet a Kortárs című folyóiratban – Marosi Julianna népdalénekes, előadóművész gyűjtötte, aki elsősorban népdalokat gyűjtött Baranya megyében. Ott ismert meg egy asszonyt, Ilona nénit, aki elmondta, hogy neki van egy leánya Bákó mellett, Lészpeden, Moldvában. Ilona néni ugyanis a fiával együtt innen telepedett ki Magyarországra, és a kommunizmus idején huszonöt évig nem találkozhatott a Moldvában maradt lányával. Az előadásban hallható történet Ilona néni Lészpeden élő lányának, Anna néninek az élettörténete, ugyanis Marosi Júlia elment Moldvába, megkereste és áthozta Magyarországra látogatóba Anna nénit, akiről hamarosan kiderült, hogy fantasztikus mesélő. Amikor elolvastam a Marosi Júlia előszavával megjelent szöveget a Kortársban, mondtam Júliának, hogy szeretném megtanulni ezt a szöveget. Ő örült neki, de kijelentette, hogy csak azzal a feltétellel, hogy személyesen is megismerem Anna nénit. Kallós Zoltán segítségével eljutottam Lészpedre, és abban a pillanatban, ahogy megláttam Anna nénit le is mondtam a tervemről. Fantasztikus asszony volt: ahogy kinézett, ahogy beszélt, amit mondott, ahogy mondta – és maga a csángó világ is egy megrázó dolog, ha az ember először találkozik vele. Lemondtam az előadástervről, mert nevetségesnek éreztem, hogy abból a világból, és egyáltalán Anna néni életéből én bármit közvetítsek. A szöveg viszont nem hagyott nyugodni, foglalkoztam vele, tanulgattam, és egyszer Magyarországon egyik fellépésen egy kis részletet el is mondtam belőle, és az emberek felkapták a fejüket, tetszett nekik. Egy részletet a rádióban és a televízióban is előadtam, és számomra nagy esemény, hogy ezt most Kolozsváron is megtehetem.

– A kolozsvári közönség előtt Visky András Júlia című darabja óta nem ismeretlen az asszonysors színpadi ábrázolása, de mostanság egyre gyakrabban esik szó arról, hogy a drámairodalom nem kedvez a nőknek, hiszen igen kevés az igazán jelentős női figura a darabokban, az pedig külön ritkaság, hogy egy asszony álljon egy dramatikus szöveg vagy egy előadás középpontjában. Az Árva élet alapja egy igaz történet. Mennyire nehéz vagy könnyű ebből színházat csinálni?
– Az, hogy nincs sok női szerep, azért van, mert a drámaírók többsége férfi: mi sem ismerjük a férfiéletet igazán, és ők sem a miénket. Marosi Júlia és a családom rábeszélésére azért mertem ezt a szöveget mégis színpadra vinni, mert Anna néni, aki 1985-ben meghalt, valóban különleges ember volt, és a története több mint egy egyszeri életút lenyomata. Neki egy egyéni csángó sorsa volt, de London szívében is ugyanígy küszködhet egy asszony azokkal a dolgokkal, amelyekkel ő küszködött. Ez asszonysors – persze nem törvényszerű, hogy minden nőnek ilyen nehéz élete legyen, de gyakran találkozunk ezzel. A tanuláshoz a szöveg itt is adott volt, mint minden más előadás esetén, és a tájszólás sem áll épp olyan távol tőlem, hiszen nyárádremetei vagyok, és ott is tájszólásban beszélnek. Lényeges, hogy a szövegnek különleges értelmet ad az a hangsúly, ahogy Anna néni mondja, hogy kicsicske vagy gyermekecském. A csángók nyelvhasználata pedig nemcsak egyszerű nyelvjárás, hanem a magyar nyelv legarchaikusabb elemeit találjuk benne.

– Ki segített a nyelvjárást elsajátítani, és mennyire érti azt meg az a néző, aki nem foglalkozott a csángó kultúrával és sosem beszélt csángó emberrel?
– A magyarországi fellépéseken – és ez biztatott engem – ez a szöveg mindig különleges fogadtatást kapott. Egészen más reakciót tapasztaltam, mint más műsoroknál, Ady- vagy József Attila-verseknél. Nemcsak a történet, hanem a hangzása is magával ragadó. Egy debreceni előadás után azt mondta egy gimnazista fiú, hogy amióta hallották ezt a szöveget, azóta Balassit is jobban értik. Azt mindig elmondom a közönségnek, hogy ne aggódjanak, ha először nem értenek minden szót, mert a végén minden tökéletesen érthető lesz. A lejegyzett szöveg alapján és a kazettákról tanultam, meg Marosi Júlia szigorúsága is sokat segített, mert ha kellett, ő mindig figyelmeztetett, hogy nem így mondta Anna néni. Egy idő után persze eltávolodtam az eredeti hangzóanyagtól, mert ha ugyanúgy mondanám el, ahogy ő mondta, a közönség nem értené meg, hiszen Anna néni nagyon gyorsan beszélt, és erős hangja volt.

– A csángó szó manapság már szinte „márkanév” – jelentős réteget vonz, és gyakran egzotikumként kínálják a csángó jellegű „portékákat”, rendezvényeket. Mit lát az, aki személyesen megy el megnézni, hol és hogyan élnek a csángók?
– Az elzártság teszi őket egzotikussá, de megrázó megtapasztalni, hogyan élnek. Az életformájuk teljesen más, mint a miénk – nagyon szegények, az ugyanis egy kopár, kietlen vidék. De nem viskókban laknak, nem ebben az értelemben szegények, hiszen a moldvai csángó építkezés fantasztikus és ötletes. A kultúrájuk, amelyet őriznek, érték, és pont ezért tudják megőrizni, mert nekik nincs más. Anna néni például írásos magyar kultúra nélkül nőtt fel: nem tudott magyarul írni és olvasni. Ha nem oda születik, biztosan nagy író lett volna.

– Anna néni gyerekei vagy unokái látták ennek az előadásnak valamelyik változatát?
– Nem ismerem a családját. A Ceauşescu rendszerben, amikor Anna nénit meglátogattuk, aggódott, hiszen a rendőrség folyton kérdezte, hogy ez a kolozsvári autó mit keres itt. Tizenhat gyermeke született – amikor megismerkedtünk, csak nyolc élt közülük. Hogy élnek-e még, vagy hol vannak, nem tudom.

– Az előadásban kibontakozó sors mennyire Anna néni élete és mennyiben Kakuts Ágnes története?
– A történet csak abban az értelemben az enyém is, hogy kicsit a közelébe kerültem, és nagyon nagy tisztelettel, alázattal és bizonytalan érzésekkel próbálgattam a szöveget. A családom biztatott, hogy ez nem meggyalázása ennek az élőbeszédnek, nem átértelmezése, hanem becsületes közvetítése. Próbálom becsületesen közvetíteni ezt a sorsot és azt, hogy nagyon fontos az élet minden percének megbecsülése, mert nagyon nehéz életek vannak. Még töredékében sem azonosulhatok Anna nénivel, csak olyan szinten, ahogy egy színész eljátszik egy szerepet. A szöveg segítségével igyekszem természetesen létezni ebben a sorsban. Nem is biztos, hogy az előadásnak sok köze van már Anna nénihez, mert azt felfogni sem lehet, hogy milyen nehéz élete volt, hogy miként élnek a csángók – hogy nincs áram, hogy csak pár kút van a faluban, hogy nincs fád, amivel tüzelj, hogy nincs élelem, hogy nem tudod, holnap mit adsz enni a gyermekeidnek. Nem lehet ezzel az élettel azonosulni – én inkább a nyelv felmutatására törekszem.