Beszélgetés Balázs Elemér dzsesszdobossal

– Honnan jött az ötlet, hogy a reneszánsz és a barokk zenét a dzsesszel ötvözzék?
– Nekem ez nagyon régi álmom volt. Készítettünk egy lemezt Dés Lászlóval, melynek címe Contemporary Gregorian, ott a gregoriántól jutottunk el a reneszánszig, motettákig.  Az a lemez azért más, mivel ott szabadabban vettük a dolgokat, és nem vált annyira szerves részévé a klasszikus zenének a dzsessz, inkább ihletforrás maradt az improvizációkhoz. A mostani anyag már egy sokkal jobban megszerkesztett dolog. Itt már szerves része lett a dszessz a klasszikus zenének, de anélkül, hogy sérült volna a régi zene, a harmóniák megmaradtak eredetiben. Nem akartunk pancsot csinálni belőle, hanem egy gyönyörű, dallamos improvizáció volt a cél, amivel mi ezekre a darabokra reflektálunk.

– Azzal az elképzeléssel indultak már kezdetben, hogy templomokban szólaltatják meg a zenei anyagot?
– Természetesen gondoltam rá, de nem csak templomokban játszottuk hanem szabadtéri koncerteken, fesztiválokon is. Magyarországon is rengeteget turnéztunk ezzel az anyaggal, de eljutottunk fantasztikus külföldi helyszínekre is, voltunk Glasgow-ban, Londonban, Prágában, Bécsben, Oslóban, és hála Istennek, eljutottunk Erdélybe is.

– Milyen érzés évszázados gótikus vagy barokk falak között játszani dzsesszt?
– Fantasztikus, az embert mindig kirázza a hideg. Eszméletlen hangulata van. Ugyanakkor nagyon nehéz ilyen helyen játszani. A közönségen is érződik néha, hogy kicsit feszélyezi a templomi légkör.

– Pat Matheney gitárművész a világ egyik legjobb dzsesszdobosának nevezte önt. Mi az, ami egyedi a játékában?
– Annak ellenére, hogy a dob ritmushangszer, engem inkább a dallam inspirál. A ritmus csak kiegészítő része a zenének, nem annyira kifejező, mint a dallam, ezért megpróbálok dallamosabban dobolni. Ez régi koncepcióm, ami úgy látszik, sikeres, szeretik, pozitív visszajelzéseket kapok.

– Szokatlan, hogy egy dobos zenekari frontember legyen, ő adja az együttes zenei koncepcióját. Ön hogyan vált zenekarvezetővé?
–  Ha egy dobos a saját hangszere mellett valamilyen dallamhangszeren is játszik, egy idő után fantasztikusan ráérez a zenére, és a hangszerelés, komponálás terén is sokat fejlődik. Ezért egy dobos számára nagyon fontos, hogy tanuljon dallamhangszert. Ezen túl nekem óriási szerencsém van, hiszen a zenekar zongoristája, Balázs József az öcsém. Rengeteget dolgozunk együtt, csak egymásra nézünk és ismerjük egymás gondolatait. Természetesen számomra nem az fontos, hogy előtérben legyek, hanem hogy szólaljon meg a zenében az, amit mondani szeretnék az embereknek.

– Magyarországon jónéhány kiemelkedő képességű dzsesszzenész alkot, olyanok, akiket elismer a szakma és közönség . Valós értéküknek megfelelő mértékben érvényesülnek ezek az emberek a nemzetközi porondon is?
– Ezen a téren le vagyunk maradva. A menedzselés Magyarországon nem működik  jól. Nagyon sok külföldi zenészt hoznak be, de kevés magyar zenészt visznek ki. Ezen azért kellene változtatni, mert sok jó magyar zenész van, akiket külföldön is meg kellene mutatni. Én aránylag szerencsés vagyok, mert nagyon sok zenekarban játszom és rengeteg helyre eljutottam. Egyébként az én menedzseremnek is nehéz dolga van, mivel a magyar zenekarok nem tudtak beépülni a nemzetközi dzsesszkörökbe. Más országokban, Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában áldoznak arra, hogy a világ megtudja, milyen fantasztikus tehetségeik vannak. Ennek így kellene működnie Magyarországon is.