Becsületesnek lenni a nézőkkel - interjú Marian Crişan filmrendezővel

– Újabb sikert könyvelhetett el a 2008-ban a cannes-i filmfesztiválon Megatron című rövidfilmjéért kapott Aranypálma után: a Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon Morgen című nagyjátékfilmje négy díjat is besepert, közöttük a zsűri különdíját. Melyik elismerésre büszkébb?
– A díjakat abból a szempontból tartom fontosaknak, hogy hozzásegítenek a következő projektek megvalósításához. Emellett persze hozzájárulnak ahhoz is, hogy nagyobb figyelem övezze a munkánkat, jobban láttassuk magunkat a nemzetközi filmpiacon. Viszont amikor hozzálátok egy film megrendezéséhez, nem az elismerések begyűjtését tekintem célomnak. A díjak csak úgy jönnek… Inkább abban reménykedem, hogy az alkotásaim eljutnak a nagyközönséghez.

– Pályafutása első nagyjátékfilmjének nem is kívánhatott volna kedvezőbb fogadtatást. Mennyiben más nagyjátékfilmet rendezni egy rövidfilmhez képest? A Morgennel le is kívánja zárni a rövidfilm-korszakot?
– Sohasem lehet tudni. Időtartamát tekintve, én meglehetősen szabadon értelmezem a filmet. Ha rövidebb történeteket akarok elmesélni, akkor majd minden bizonnyal visszatérek a rövidfilmhez. A nagyjátékfilm ugyanakkor sokkal összetettebb tapasztalatot nyújt. A Morgenen 2008 óta dolgozunk, és ez alatt a hosszú időszak alatt életben kell tartani azt a lelkesedést, amely motiváló erőként hat a körülöttem lévő emberekre. A nagyjátékfilm esetében sokkal lassabban épülnek egymásra a mozit alkotó elemek, a támogatók felkutatásától, az előgyártástól a szereposztásig folyamatosan egybe kell kovácsolni a projektet alkotó erőket és a tehetségeket.

– A Locarnóban nagy sikerrel debütált Morgen alaptémáját egy nagyszalontai lapból sikerült „kihalásznia”, akárcsak a film főhősének, Nelunak a török bevándorlót a csatornából. Miért éppen az ország nyugati határvidékén hétköznapinak számító illegális bevándorlás keltette fel az érdeklődését?
– Az újságban inkább a témák egyikére bukkantam. Éppen Nagyszalontán töltöttem a téli szabadságom, és a sajtót olvasgattam, de nem a helyit. Talán éppen az Evenimentul de Transilvania című lapot. És az egyik oldal sarkában figyelmes lettem egy hírre, miszerint Borsnál tiltott határátlépőkre bukkantak az öntözőcsatornában. Akkor odakinn történetesen mínusz tíz fokot mértek, én pedig a meleg szobában teáztam és olvastam. Nagy hatással volt rám a cikk, különös empátiát éreztem a fagyos mezőn bujkáló ismeretlenek iránt. És később sem tudtam kiverni őket a fejemből. Aztán mindinkább elképzeltem magamban egy forgatókönyvet egy nagyszalontai lakosról, aki illegális bevándorlóval találkozik.

– Miként zajlott a forgatás a bihari városban, milyen volt a filmezés fogadtatása a helybeliek részéről? Milyen tapasztalatot jelentett a román–francia–magyar koprodukció megrendezése abból a szempontból, hogy különböző nemzetiségű színészekkel dolgozott együtt?
– Örömöt jelentett számomra Nagyszalontán és környékén forgatni. A helybeliek közül lehetőségeikhez mérten sokan segítettek bennünket, ami sokat számított, hiszen költségvetésünk meglehetősen szerény volt. Különleges élményt jelentett számomra újra felfedezni a hozzám közelálló helyszíneket és embereket. A csapat rendkívül összerázódott, a kommunikáció pedig igazi kalandnak bizonyult. Tulajdonképpen a Morgen sokféle nemzetiség, kultúra találkozására nyújtott alkalmat, és mindez a film témájának egy részét is képezi.

– Mikor láthatja a hazai közönség az alkotást? Milyen új produkciót tartogat a tarsolyában?
– Várhatóan októberben mozikaravánt indítunk útjára Erdélyben, amelynek keretében elsősorban olyan településeken vetítjük le a Morgent, ahol nem működik filmszínház. Gyakorlatilag figyelemfelhívásnak is szánjuk az akciót, hiszen rengeteg helyen bezártak a mozik. Jelenleg az Iguanele (Az iguanák) című nagyjátékfilmen dolgozom, amely már elnyerte a Román Filmközpont támogatását, de külföldi finanszírozókat is szeretnénk bevonni. Ehhez az új alkotáshoz különösen ragaszkodom, lassan fejlődött, és valószínűleg Nagyváradon vagy egy hozzá hasonló erdélyi városban fogjuk forgatni.

– Véleménye szerint mi a fiatal román rendezőnemzedék elmúlt években aratott sikerének titka? Egyáltalán miként jellemezhető ez a kortárs hullám a stílusát, látásmódját tekintve?
– A megfogalmazott üzenet szempontjából elmondható, hogy a kortárs román mozi becsületes a közönséggel szemben, és olyan hiteles realizmust képvisel, amelyre a mostani fesztiválokon van fogadókészség. Több évtized ultraszimbolisztikus és metaforizált filmgyártása után mi valami olyasmit mutatunk fel, ami roppant egyszerű, közvetlen, stilizálatlan és esztétizálástól mentes. Mindez nagyon érdekes, mivel úgy vélem, hogy az alkotások különböző irányzatokon és korszakokon keresztül kommunikálnak egymással. Engem például nagyon sok irányból érnek hatások: Elia Kazantól Lars von Trierig, a Dardenne fivérektől Jim Jarmuschig.