
Interjúnk során Szabó Zsolt közösségépítő munkájának tanulságait is felidézte
Fotó: Orbán Orsolya
A rendszerváltás után rövid ideig a politikában is szerepet vállalt, de hamar rá kellett döbbennie, hogy naivan tekintettek a közéletre, és a közösségért legtöbbet mégis a kultúra és a közművelődés szolgálatában tehet. Interjúnk második részében Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés folyóirat megmentésének küzdelmeiről, a Kolozsvár Társaság küldetéséről és arról beszél, hogyan lehet ma megszólítani az erdélyi magyar fiatalokat.
2026. augusztus 06., 08:002026. augusztus 06., 08:00
2026. augusztus 06., 08:072026. augusztus 06., 08:07
A Szabó Zsolttal készült interjúnk első része itt olvasható.
– A rendszerváltás után az RMDSZ egyik alapító tagja lett. Hogyan élte meg azt az időszakot, amikor a kulturális munkából hirtelen közéleti szerepvállalás is lett?
– A rendszerváltás után valóban nagyon gyorsan belevetettük magunkat az új élet szervezésébe. Mi, kolozsváriak a Kriterion szerkesztőségéből is többen szerepet vállaltunk: Dávid Gyulával és Egyed Péterrel együtt bekerültem az RMDSZ megyei választmányába, és elvben a művelődési ügyekért felelős alelnök lettem.
Sokat jártuk a várost, a megyét, mert szinte a semmiből kellett felépíteni a szervezetet. Majdnem minden olyan településre elmentünk, ahol számottevő magyar közösség élt. Nekem ebből a szempontból már volt tapasztalatom: a Jóbarát munkatársaként
és alig volt olyan magyar tannyelvű, öt–nyolc osztályos iskola, ahol ne fordultam volna meg. Ezek a korábbi ismeretségek az RMDSZ szervezésekor és később a Művelődés munkájában is sokat segítettek.
A kezdeti lelkesedés mellett azonban elég hamar megjelentek a politikai működés árnyoldalai is. Azt tapasztaltam, hogy olyan kérdésekről, amelyekért elvben én feleltem, gyakran a hátam mögött döntöttek. Előfordult, hogy beléptem egy választmányi ülésre, és a társaság hirtelen elhallgatott vagy másról kezdett beszélni. Egy idő után azt mondtam: köszönöm, olyan helyre nem járok, ahol a jelenlétemben nem lehet nyíltan beszélni, a távollétemben viszont rólam és az általam képviselt ügyekről döntenek.
Nem mondom, hogy mindenért maga a szervezet volt felelős; egy szervezetet mindig azok formálnak, akik benne tisztséget vállalnak. Én azonban egyre kevésbé találtam meg benne a helyemet, ezért fokozatosan kihátráltam a politikából, és visszatértem ahhoz, amihez jobban értettem: a szerkesztéshez, a könyvkiadáshoz és a közművelődéshez.

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
– 1991-ben vette át a Művelődés folyóirat vezetését, és több mint két évtizeden át volt a lap főszerkesztője. Hogyan emlékszik erre az időszakra? Mi tartotta életben a folyóiratot, és mi tartotta életben Önben a lap iránti elkötelezettséget?
– Pontosítok: 1991-től 2013-ig, a nyugdíjazásomig vezettem a Művelődést, tehát huszonkét évig voltam a lap főszerkesztője. A folyóirathoz azonban korábban is kötődtem. Már a hetvenes években közöltem benne alkalomszerűen könyvismertetéseket, interjúkat és könyvtári témájú írásokat.
Amikor 1991 júniusában átvettem a lapot, és Bukarestből Kolozsvárra költöztettük a szerkesztőséget, tudatosan ahhoz a szellemiséghez próbáltam visszanyúlni, amely a hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején jellemezte a Művelődést. Ez volt az én fiatalságom és szellemi eszmélésem korszaka is.
A kezdeti években még kaptunk némi állami támogatást, ez azonban fokozatosan csökkent. A pályázati rendszer pedig még nem alakult ki, így volt egy nagyon nehéz átmeneti időszak, amikor hónapról hónapra kérdéses volt, hogyan tudjuk életben tartani a lapot. Tulajdonképpen állandó túlélési harcot folytattunk.
Ekkor találtam ki, hogy a folyóirat mellett könyveket is kiadunk. Az első ilyen kiadványunk 1995-ben jelent meg: az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, az EMKE történetével és újjászervezésével foglalkozó összevont lapszámot könyvként is kiadtuk. Később a nyári összevont számokat nemzetközi azonosítóval ellátott önálló kötetként jelentettük meg. Tréfásan azt mondtam, hogy ugyanazt a lovat kétszer adjuk el, de valójában ez tette lehetővé, hogy az egyik pályázati támogatástól eljussunk a következőig.
Szabó Zsolt 2021-ben vette át a Kolozsvár Társaság elnökségét, azóta a Buchwald Péter által kijelölt nyitott szemléletet igyekszik továbbvinni
Fotó: Kolozsvár Társaság / Facebook
Idővel ebből valódi könyvkiadói tevékenység alakult ki. Kaptunk támogatást a román művelődési minisztériumtól, pályáztunk Magyarországon, később pedig a Communitas Alapítványnál is. Ezeknek a lehetőségeknek köszönhetően nemcsak a lapot tudtuk fenntartani, hanem számos értékes honismereti, néprajzi és művelődéstörténeti kötetet is megjelentethettünk.
Voltak azonban nagyon nehéz időszakok. 1998 körül úgy látszott, hogy sem a minisztérium, sem az érdekvédelmi szervezet nem tekinti saját ügyének a lap fennmaradását.
Mégis volt bennünk valami makacsság. Úgy éreztük, hogy ennek a lapnak feladata van. Amikor 1991-ben újraindult Kolozsváron, négyezer példányban jelent meg, később azonban háromezerre, kétezerre, majd ezerre csökkent a példányszám. Nem feltétlenül azért, mert drága volt, hanem mert az embereket egyre inkább lefoglalták a mindennapi gondok, és válsághelyzetben a kultúráról mondanak le a leghamarabb.
– Hogyan változott meg a Művelődés szerepe a rendszerváltás utáni lelkesedéstől a mai, digitálisan szétaprózott médiakörnyezetig?
– Én nem a digitális világban nőttem fel. Sok mindent megtanultam, de sohasem vált olyan természetessé számomra, mint a szorzótábla. A digitális sajtónak természetesen óriási előnyei vannak. Ha az ember tudja, mit és hol keressen, szinte azonnal hozzáférhet hatalmas mennyiségű információhoz.
A legnagyobb veszélyt abban látom, hogy akinek nincs biztos alaptudása, történelmi és kulturális viszonyítási rendszere, az könnyen elbizonytalanodik a rázúduló információk között. Az ember lassan oda jut, hogy semmit sem hisz el, de semminek az ellenkezőjét sem. Ezért különösen fontos, hogy legyen saját szűrőnk, és ne mondjunk le az ítélőképességünkről.
A Jóbarát munkatársaként hat év alatt annyit utazott Erdélyben, hogy az elszámolt útjai hosszával kétszer megkerülhette volna a Földet
Fotó: Orbán Orsolya
A mai Művelődés más lap, mint amelyet én szerkesztettem. Szellősebb, látványosabb, színesebb, és valószínűleg jobban alkalmazkodik a mai olvasói igényekhez. Én hagyományőrzőbb voltam, erősebben ragaszkodtam a régi közművelődési modellhez, és talán több anyagot is próbáltam egy-egy lapszámba belezsúfolni. Nem mondom, hogy az egyik jobb, a másik rosszabb: egyszerűen két különböző korszakról és két különböző szerkesztői szemléletről van szó.
Számomra a lap legfontosabb szerepe mindig az volt, hogy felmutassa azokat az értékeket, amelyek a napi hírekből esetleg ki is maradnak. Helyi kezdeményezéseket, közösségeket, alkotókat, tanárokat, kutatókat és olyan kulturális teljesítményeket, amelyek nélkül nem lenne teljes az Erdélyről alkotott képünk.
– Ha végigtekint a munkásságán, mintha évtizedeken át egy saját, belső Erdély-térképet rajzolt volna. Meddig terjed ez a térkép az Ön számára térben és időben?
– Én elsősorban a magam bőrében, környezetében érzem jól magam. Az ember igazán azt tudja szeretni, amit ismer: amit megtapasztalt gyalogosan, mezítláb, kerékpárral, vonaton, autóbuszon vagy más módon. Ahhoz ragaszkodik leginkább, amit személyesen bejárt.
Számomra ilyen értelemben a Kárpát-medence az a tér, amely biztonságot ad. Nem mondom, hogy minden részletében ismerem, de térben és időben el tudom helyezni, és viszonylag jól eligazodom benne.
A népi kultúra, az irodalom-, a nyelv-, a társadalom- és a helytörténet számomra mind eszközök ehhez. Segítségükkel egyre tágabb körökben tudjuk befogni a környezetünket: először a szülőhelyet, aztán a kistájt, majd a tájegységet, Erdélyt, végül a Kárpát-medencét.
„Azt tapasztaltam az RMDSZ-ben, hogy olyan kérdésekről, amelyekért elvben én feleltem, gyakran a hátam mögött döntöttek”
Fotó: Facebook/Kolozsvári Magyar Napok
Időben a magyar nyelvtörténet és a településtörténet vitt messzebbre. Nem tudnék egyetlen korszakot kiválasztani. A kora újkor a szótörténeti források miatt került közel hozzám, a két világháború közötti időszak pedig a sajtó-, irodalom- és családtörténeti kapcsolódások révén. Inkább azt mondanám: az érdekel, hogyan rakódnak egymásra a korszakok ugyanazon a tájon, akár egy-egy családon belül.
– Ha ezt az Erdély-képet át kellene adnia egy mai huszonévesnek, mi az, ami feltétlenül továbbvihető? És mi az, amit már nem lehet ugyanúgy folytatni?
– Mindenkinek saját magának kell meghatároznia, hol van a helye, és az érdeklődésének megfelelően kell megtalálnia azt, amihez kötődni tud. Én most leginkább az unokáimon próbálom ezt megtapasztalni. Figyelem, mi érdekli őket, és ahhoz próbálok eseményeket, utazásokat vagy olvasmányokat kapcsolni.
Ezt meg lehet tanítani a mai fiataloknak is, csak valószínűleg más eszközökkel, mint ahogyan velünk tették.
A mai nemzedék óriási előnye, hogy számára a határok sokkal átjárhatóbbak. Természetesebben tanul és használ nyelveket, könnyebben lép át egyik kultúrából a másikba. Az én nemzedékemnek erre sokkal ritkábban volt lehetősége. Fontos volna, hogy a fiatalok ne csak utazzanak, hanem valóban befogadják azokat a kultúrákat, amelyekkel találkoznak.
„A legnagyobb veszélyt abban látom, hogy akinek nincs biztos alaptudása, történelmi és kulturális viszonyítási rendszere, az könnyen elbizonytalanodik a rázúduló információk között”
Fotó: Orbán Orsolya
A szülőknek és a pedagógusoknak abban van nagy szerepük, hogy észrevegyék, mi érdekli a gyermeket, és abban kell segíteni, hogy megtalálja azt a területet, amelyen ki tud bontakozni. Az a legfontosabb, hogy ne érezze magát gyökértelennek, és ne gondolja azt, hogy sehová sem tartozik.
Ismerjék meg, értsék meg, és utána döntsék el, mit kezdenek vele.
– A kétezres évek elején alakult Kolozsvár Társaság elnöki tisztségét 2021-ben vette át Buchwald Pétertől. Milyen örökséget kapott, és milyen irányba szeretné továbbvinni a szervezetet?
– Nehezen álltam rá, hogy átvegyem Buchwald Pétertől az elnökséget. Nagyon szerettem és becsültem őt. Tiszteletre méltó, színes egyéniség volt, akivel jó volt együtt dolgozni, beszélgetni, akár még mulatni is. Elsősorban neki nem tudtam nemet mondani.
Kántor Lajos és a körülötte kialakult szellemi kör nagyon sok energiát tudott mozgósítani. Kezdetben elsősorban egy magas színvonalú, elit kulturális közeg jellemezte a társaságot, amelynek egyik fontos, bár talán nem mindig kimondott célja a Korunk szellemiségének és intézményi hátterének a biztosítása volt.
Buchwald Péter később megpróbálta szélesebbre tárni ezt a kört. Nemcsak az irodalom és a művészet legmagasabb szintjén otthonosan mozgó közönséget akarta megszólítani, hanem a város hétköznapjai, a sport, a közélet és a diákhagyományok iránt érdeklődőket is. Ez a nyitottság nagyon rokonszenves volt számomra, és ezt próbálom folytatni.
– Mit gondol, mi ma az erdélyi magyar közművelődés legnagyobb kihívása?
– Az, hogy miként tudjuk az embereket, különösen a fiatalokat valóban megszólítani. Nem elég meghirdetni egy rendezvényt, és várni, hogy majd eljönnek. Kapcsolódási pontokat kell találni az érdeklődésükhöz, és olyan közösségi élményt kell kínálni, amelyben jól érzik magukat.
Az ember akkor kötődik egy helyhez vagy hagyományhoz, ha élménye van róla, nem csupán ismerete.
„Van egy népi bölcsesség: bolond ember az, aki jobban táncol, mint ahogyan tud”. A Kolozsvár Társaság elnöke szerint az embernek nagyjából ismernie kell a saját képességeit és korlátait, és azokhoz mérten kell közeli és távolabbi célokat kitűznie
Fotó: Orbán Orsolya
– Sztána, Kalotaszeg és Kolozsvár mind visszatérő helyszínei az életének. Ha egyetlen – akár többszörösen összetett – mondatban kellene megfogalmaznia, mi az, amiért mindez megérte, mit mondana?
– Ezt egyetlen mondatban nem tudom megfogalmazni. Talán az a legfontosabb tanulság, hogy az ember megpróbálja egy kicsit a maga képére és hasonlatosságára formálni a világnak azt a részét, amely közvetlenül körülötte van. Ez ritkán sikerül pontosan úgy, ahogyan elképzeli. Velem is többször előfordult, hogy rosszul döntöttem, vagy nem jó irányba indultam el. Ilyenkor nem szabad görcsösen ragaszkodni valamihez, hanem el is kell tudni engedni dolgokat.
Hogy ebből mi valósul meg, és sikerül-e mások energiáit is bekapcsolni, az sokszor a szerencsén is múlik. Nekem szerencsém volt, sokat segített a szűkebb és a tágabb család, a háló, amit magam is igyekeztem minél sűrűbbre szőni. Jól éreztem magam a bőrömben, a családban, a baráti közösségben, köszönöm a sorsnak, hogy közöttük lehettem.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Új műsorstruktúrával várja nézőit szombattól az M1 csatorna – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.
A Színházi Kritikusok Céhe levelet juttatott el Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek, valamint Nagy Ervin államtitkárnak, amelyben az Orbán János Dénesnek kifizetett összegek kivizsgálását kérik.
Szerdán nulla órától olyan legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió, melyeket az elmúlt 16 évben nem hallhattak: ismét lesz déli harangszó és éjfélkor Himnusz – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.
Tizenhetedik alkalommal indul országjáró körútra a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) Unlimited karavánja, amely július és szeptember között szabadtéri vetítésekkel várja a közönséget Románia több városában.
szóljon hozzá!