Banner Zoltán mindhárom pályája Szatmáron kezdődött, ott tudta magát európai polgárrá művelni
Fotó: Walter Péter
A Magyar Művészeti Akadémia Művészeti Írói Díjában részesült Banner Zoltán művészettörténész, művészeti író, költő és előadóművész pénteken az MMA székházában, a Pesti Vigadóban. Sokoldalú alkotó a kitüntetett: írásaiban, tévé- és rádiószerepléseiben számos jeles képzőművészünk életművének méltatója, elemzője, előadóművészként pedig hat évtizede rendszeres fellépője a hazai és külföldi pódiumoknak. Banner Zoltán 92 évesen is aktív résztvevője a magyar művészeti életnek.
2024. június 21., 21:202024. június 21., 21:20
2024. június 21., 22:092024. június 21., 22:09
– Kutatási területe a XX. századi és a kortárs magyar művészet, különös tekintettel az erdélyi magyar, valamint a Békés vármegyei régió művészetére. Több mint ezer tanulmány, cikk, katalógus-előszó szerzője, rádió- és tévéműsorok szerkesztője, szereplője. Szép számú kitüntetései között – Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2004), Szervátiusz Jenő-díj (2005), A Magyar Érdemrend lovagkeresztje (2012), A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2022), stb. – mit jelent a most átvett MMA-díj Banner Zoltánnak?
– Ez a díj olyan posztamens, ahonnan magasabbról kiálthatom világgá az igazságom. Az én igazságom pedig az erdélyi magyar művészet igazsága: a megőrzés és a megmaradás missziója. Hosszúra nyúlt életemben – egy hónap múlva betöltöm a kilencvenkettőt – azért dolgoztam, hogy láthatóvá tegyem az egyébként vizuális művészetet: Trianon határai miatt ugyanis mi láthatatlanokká váltunk. Nemcsak a világ, hanem némiképpen az anyaország, Magyarország számára is. Ám a Trianon pillanatában 2,5 milliós – sajnos a legutóbbi népszámlálás alapján már csak egymilliós – nemzetrész olyan autonóm művészeti kultúrát hozott létre az elmúlt száz évben, ami páratlan Európában. Nincs még egy 2,5 milliós közösség ebben a térségben, amely a színház, a zene, a képzőművészet, az irodalom és a népművészet terén olyan eredményeket, műveket és olyan szellemiséget, művészeti életet tudott volna felmutatni szabadon – nem úgy, mint mi Trianon után –, mint az erdélyi magyarság. Ennek a hatalmas művészeti birodalomnak a legszorgalmasabb krónikása és követője voltam az elmúlt évtizedekben.
Sulyok Tamás köztársasági elnök (jobbra) gratulál Banner Zoltánnak a pénteki díjátadón
Fotó: Nyirő Simon
– Fő művének Az erdélyi magyar művészet a XX. században című, 1990-ben megjelent munkáját tekinti. Szatmárnémeti, a szülőhely meghatározta kutatásainak irányát?
– A gyermek- és a kamaszkor érzékenysége mindent fölszippant, hiszen nemcsak a családból merítjük az élethez szükséges energiát, hanem a tájból, a természeti és épített környezetből is. Szatmár élénk életű város volt, amikor Erdélyt elcsatolták Magyarországtól Romániához 1920-ban. Filharmóniája, színháza, több énekkara, kórusa is volt, és jó ipara… Hogy mit veszített vele az anyaország, azt a legnagyobb vesztes, a szatmári polgár tudta igazán: hihetetlen volt, hogy a 99 százalékban magyar lakosságú város egyik pillanatról a másikra Romániáé lett. Én ezt a pillanatot nem éltem meg: tizenkét évvel születtem a trianoni békeszerződés után, 1932-ben, de még gyerekfejjel emlékszem arra, ahogyan anyám a román hatóságok által lepecsételt rádió hátsó borítójának egy nyílásán keresztül a kötőtűvel kereste, és meg tudta nyitni a budapesti adót! Így hallgattuk azoknak a tárgyalásoknak az eredményeit, amelyek a második bécsi döntésben csúcsosodtak ki. 1940-ben visszakerültünk négy évre Magyarországra. Eszmélésem tulajdonképpen a „kis magyar világban” kezdődött, és a második világháború után folytatódott csodálatos iskolákhoz és tanáregyéniségekhez kapcsolódva. Papp Aurél apám rajztanára volt, ugyanakkor a nagybányai festőiskola egyik utolsó tagja, aki aztán Felsőbányán nyitott művésztábort. A hely szelleme tehát meghatározó. Már kisgyerekként hatásosan tudtam kifejezni, megjeleníteni a költeményeket, így leghamarább lettem versmondó. Később Papp Aurélnál fölfedeztem a képzőművészeti alkotások titkait, és tizenöt éves korom óta írok verseket. Mind a három pályám Szatmáron kezdődött, ez az a kisváros, ahol európai polgárrá tudtam magamat művelni. A kisvárosoknak pontosan ez az előnye: az ott élők soha nem veszítik el identitásukat, megmarad közelségük a tájjal, a környező világgal, a földdel, a gyökereikkel. Nos, ilyen volt egykor Szatmár, ahol mindannyian, minden idegszálunkkal többre vágytunk: Kolozsvárra. Mert az volt nekünk Erdély fővárosa! Kolozsvárra eljutni, és bejutni a Bolyai Tudományegyetemre, ez volt az én célom is. Ha fához hasonlítom az emberi életet, elmondhatom: gyökereim Szatmárba nyúlnak, a törzsem Kolozsvár, mert ott váltam művészettörténész szakemberré, és a lombozat Békéscsaba. 1988-ban, 56 éves koromban települtem át Békéscsabára – akkor még nem látszott az „alagút vége”, álmomban sem gondoltam volna, hogy másfél év múlva kitör a forradalom…
A Magyar Művészeti Akadémia Művészeti Írói Díjában részesült Banner Zoltán laudációjában elhangzott: művészetszervezői tevékenysége kiemelkedő mind Romániában, mind Magyarországon. A díjazott számos képzőművészeti kiállítást rendezett, művészeti katalógusokat szerkesztett, rádióban és televízióban is bemutatta, népszerűsítette Erdély 20. századi művészeti alkotásait. Legjelentősebb műveinek egyike az Erdélyi magyar művészet a XX. században (Képzőművészeti Kiadó, Budapest, 1990). Banner Zoltán írásaiban, rádiószerepléseiben számos jeles képzőművészünk életművének méltatója, elemzője. 92 évesen is aktív résztvevője a magyar művészeti életnek.
– Miért éppen Békéscsabán telepedett le?
– A Banner család Bajorországból jött a XVIII. században a törökök által elnéptelenített vidékre, szépapám Székudvarra – ma románul Socodor – települt, dédapám a Wenckheim-kastély uradalmi intézője volt Ókígyóson – ma Szabadkígyós a Békéscsabától nyolc kilométerre fekvő település neve. Nagyapám Békésen született, én Békéscsabáról kaptam meghívást, amikor elkezdtem tervezni az áttelepülést Romániából. Nemzeti színű szalaggal átkötött kenyérrel fogadott a helyi közösség. A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum főmuzeológusaként dolgoztam 1999-ig, de Erdély művészettörténetének írása a mai napig kitölti az életemet. Még ebben az évben megjelenik a monográfiám Deák Ferenc grafikusművészről, aki meghatározta a Kritérium-könyvek arculatát a II. világháború utáni Erdélyben. Áprilisban a székelyföldi Sepsiszentgyörgyön jártam, és megnyitottam Tóth László és T. Szűcs Ilona művészházaspár életmű-kiállítását – a tárlat katalógusának bevezetőtanulmányát is én írtam –, ezen a héten pedig a Körös Irodalmi Társaság könyvhétzáró ülésén felolvastam a békéscsabai Bárka folyóirat legújabb számában megjelent verseimet. A Teremtő talán azért tervezte ilyen hosszúra az életemet, hogy el tudjam végezni a rám bízott feladatot.
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) köztestületi díjait a magyar szellemi élet azon jeles képviselői kapják, akik kiemelkedő munkásságuk, életművük révén maradandót alkottak a művészet, a művészetelmélet vagy a művészetszervezés területén. Az MMA pénteki díjátadó ünnepségét megtisztelte jelenlétével Sulyok Tamás köztársasági elnök, Varga Zsolt András, a Kúria elnöke, Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök az MMA székházában, a Pesti Vigadóban. Az eseményen köszöntő beszédet mondott Hankó Balázs kinevezett kulturális és innovációs miniszter.
Tóth Ida
Magyar Művészeti Akadémia
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Spiró György Elsötétítés című drámájából készült előadást mutat be a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Az utókor „méla, halkszavú költőként” emlegeti az újságíróként, szerkesztőként és műfordítóként is jelentős életművet maga után hagyó Tóth Árpádot, aki kisgyerekként elkerült szülővárosából.
Bajor Andor (Nagyvárad, 1927. szept. 30. ̶ Debrecen, 1991. január 24.) szerkesztő, kritikus, prózaszerző életművére összpontosító, kétnapos konferenciát és irodalmi rendezvényt szerveznek Kolozsváron.
A nagybányai festőiskola ritkán látható alkotásait bemutató tárlat nyílik április 18-án, szombaton Nagyváradon, a római katolikus püspöki palotában – közölte a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség sajtószolgálata.
Összesen csaknem háromszázezer nézőt vonzott eddig a Káel Csaba Magyar menyegző című filmje, amelyet Magyarországon több mint kétszázezren, a határon túl pedig kilencvenezren láttak eddig.
A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!