Az 1916-os román betörésről mutattak be könyvet Kolozsváron

A marosvásárhelyi születésű, Budapesten élő szerző Mikor Oláhország hadat izent... című munkájában ugyanis az első világégésnek azt az elhallgatott mozzanatát írja le, melyben a magyarokkal békeviszonyban álló királyi Románia hadserege 1916. augusztus 27-én támadást indított a gyakorlatilag védtelen Erdély ellen, és emiatt magyarok százezrei menekülni kényszerültek. „Több kötetre való nyersanyag gyűlt össze a Székelyföldről, éppen ezért, ebben a könyvemben csak a Torontál megyébe menekült barcasági csángók kálváriájára szorítkoztam” – magyarázta ötszáz oldalas, rengetek korabeli forrást, visszaemlékezést és fényképet tartalmazó kötete bemutatóján Veres Emese-Gyöngyvér.

Mint mondta, eredetileg nem is erre a történetre figyelt, amikor kutatómunkáját elkezdte. „1994-ben egy akkor 94 éves néni mesélt nekem először az 1916-os menekülésről, de mivel nem érdekelt különösebben, kikapcsoltam a magnót. Később mások is felelevenítették az emlékeket, és akkor döbbentem rá, hogy ott és akkor voltaképpen mi történt. Időközben az idős néni és az egykori tanúk elhunytak, tehát az utódoktól kezdtem összegyűjteni az emlékeket. Fényképek, levelek, naplók kerültek elő, de megdöbbentett, hogy a második, harmadik nemzedék mennyire nem ismeri saját családja történetét” – fogalmazott a kutató.

A kötetet méltató Dávid Gyula irodalomtörténész arra hívta fel a figyelmet: minden nemzet történettudatát az írott források ismerete, valamint az ugyanannyira fontos, megélt és elmesélt történelem alapozza meg. „Míg az 1848–49-es forradalomban és szabadságharcban résztvevő honvédek későbbi elmondásai valósággal beépítették a magyarság nemzettudatába történelmünknek ezt a mozzanatát, és az első világháború emlékei is jelentős mértékben ugyanígy rögzültek, a második világháború emlékei például éppen azért fakultak és torzultak el, mert a kommunizmus éveiben erről nem lehetett beszélni, az emlékek nem öröklődtek át nemzedékről nemzedékre. Az idősebb nemzedéknek lenne a feladata megteremteni az emlékek nemzedékek közötti kapcsolatát” – foglalta össze Dávid Gyula.