Hirdetés

Az időutazó börtöncella: új magyar mini-krimik március közepétől a Duna tévében

•  Fotó: Megafilm

Fotó: Megafilm

Új magyar mini-krimik nyolc részből álló sorozatát vetítik március közepétől a Duna tévében – közölte a filmet gyártó Megafilm.

Krónika

2023. február 27., 12:252023. február 27., 12:25

Március közepétől minden hétfőn a bűnök, bűnösök és a bűnhődés tematikájáról szóló epizódokat láthatnak a nézők. „Vajon mi lenne, ha a falak mesélni tudnának? Ezzel a gondolattal játszik a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Cella - Letöltendő élet című, 8 külön epizódból álló sorozat alkotói csapata.

A Megafilm Service izgalmakban és meghökkentő történetekben bővelkedő heti krimisorozatának első része március 20-án látható a Dunán

Hirdetés

olyan színészekkel, mint Jászberényi Gábor, Járó Zsuzsa, Réti Adrienn, Szamosi Zsófia, Rátóti Zoltán, Trokán Péter és Balázs Andrea” – olvasható a gyártó által küldött közleményben. Mint írták, a most megjelent hivatalos előzetes is bővelkedik izgalmakban, jól látható, hogy egymástól független történeteket mesél el a Cella – Letöltendő élet című mini-széria, melynek minden egyes epizódja más-más időben játszódik.

Egyetlen közös van bennük: egy budai börtöncella, ami „utazik az időben”. Mert a bűnösöknek minden korban bűnhődniük kell. De vajon mi a bűn valójában?

És kik az igazi bűnösök? Hogyan segít egy félholtra vert magyar tudós a világűrben sodródó Gagarinnak? Van-e kiút egy szexuális ragadozó náci börtönparancsnok karmaiból? Kegyetlen bosszút állhat-e szerelmén egy átvert szerető? Nyerhet-e egy kapzsi maffiavezér, akinek az emberi élet semmit nem jelent? Mi jár a barátnak, aki bármit megtesz, hogy ne ő bűnhődjön egy aljas gyilkosságért? Mit tehet egy anya, akit felőröl a küzdelem egy végzetes betegséggel?

Egy poszt-apokaliptikus jövőben börtönbe zárhatja-e szándékosan a családját egy apa, mert annyira retteg a külvilágtól?

Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ a Helmeczy Dorottya – Kálomista Gábor producerpáros nevével fémjelzett sorozat, amely nyolc történeten keresztül meséli el, hogyan változott a bűn és az ártatlanság fogalma kétszáz év alatt ugyanabban a börtöncellában, a 19.század közepétől egészen a nem is olyan távoli jövőig.

•  Fotó: Megafilm Galéria

Fotó: Megafilm

„A Megafilm Service krimi-szériája egyben az első magyar antológia-sorozat is, amit minden nézőnek ajánlok, akit érdekelnek a bűnügyi esetek, valamint az, hogy a börtönben való létezés hogyan hat bűnösre - vagy ártatlanra?

Annak is ajánlom, aki szeret utazni az időben, vagy aki nem tudja eldönteni, hogy tényleg van-e értelme a megbocsátásnak.

És persze annak is, aki nem fél tévéképernyőn visszanézni, hogy az emberi létezés kegyetlen szabályai között túlélhetünk-e, és ha igen, hogyan? Ez egy fenyegetésekkel teli korszakban, egy fenyegetéssekkel teli torokszorító sorozat, sok-sok feloldozással” – mondta el Helmeczy Dorottya.

A sorozat forgatókönyveit Horváth András Dezső, Vörös András, Várkonyi Zoltán és Veres Attila írta. “Minél szűkebb térben játszódik egy történet, annál jobban kiéleződnek benne az emberi konfliktusok. Egy börtöncellánál pedig kevés szűkebb tér létezik. Itt minden érzelem felerősödik: a gyűlölet, az irigység, a félelem, vagy éppen a szerelem.

Ebben a cellában rendkívül különböző karakterek kerülnek egymás mellé. Akad köztük éterien tiszta és végtelenül aljas is.

De az izgalmas kérdés nem az, hogy ki győz a végén, a jó vagy a rossz, hanem az, hogy mit tanulnak egymástól? Mert a szabadságra minden ember vágyik, de ebből a cellából csak az szabadulhat, aki szembenéz önmagával. A saját tisztaságával és a saját aljasságával is”– árulta el Horváth András Dezső.

A történetek nem csupán fordulatokban és izgalmakban bővelkednek, de remek színészi alakításokban is. Valamennyi epizódot Csillag Mano rendezte, aki eddig főként vágóként volt hivatott arra, hogy egy-egy filmnyi történetet összerakjon, mint egy jól működő puzzle-t, most pedig 8 külön történetet kellett egyetlen sorozattá gyúrnia.

A krimiantológia március 20-án debütál a Dunán. A különböző epizódok 8 héten át, minden hétfőn, a Kék fény című műsor után láthatók.

Szereplők: Jankovics Péter, Bercsényi Péter, Király Dániel, Fábián Gábor, Máhr Ágnes, Rátóti Zoltán, Horkay Barnabás, Formán Bálint, Olt Tamás, Réti Adrienn, Marczinka Bori, Herczeg Adrienn, Mészáros Piroska, Buza Tímea, Szandtner Anna, Fehérvári Péter, Schmidt Sára, Dékány Barnabás, Gál Tamás, Orosz Ákos, Farkas Franciska, Tóth Auguszta, Bárdi Gergő, Cseke Attila, Jászberényi Gábor, Pál András, Sághy Tamás, Ódor Kristóf, Bach Zsófia, Krisztik Csaba, Trokán Péter, Rajkai Zoltán, Simon Zoltán, Nagyidai Gergő, Fekete Róbert, Noé Viktor, Durkó Zoltán, Brunner Levente, Krisztik Csaba, Pásztor Dániel, Mechle Christian, Szabó Simon, Bernáth Dénes, Gaál Dániel, Varga Balázs, Valiszka László, Járó Zsuzsa, Mentes Júlia, Sipos Vera, Balázs Andrea, Viktor Balázs, Pataki Ferenc, Fellinger Domonkos, Hajdu Tibor, Horváth Lajos Ottó, Rákos Olivér, Zoltán Áron, Lovas Dániel, Molnár Mór, Dorsoczky Lóránd, Merényi Erik Noel, Kenéz Ágoston, Szamosi Zsófi, Nagypál Gábor. Alkotók: Producer: Helmeczy Dorottya és Kálomista Gábor, Rendező: Csillag Mano, Operatőr: Maly Róbert, Vágó: Poós A. Márton, Forgatókönyvírók: Horváth András Dezső, Vörös András, Várkonyi Zoltán, Sorozat koncepció: Bendi Balázs, Zeneszerző: Moldvai Márk, Látványtervező: Valcz Gábor, Jelmeztervező: Breckl János.

korábban írtuk

Nagysikerű mozifilmek, új sorozat a Duna tévében a Házasság hetén
Nagysikerű mozifilmek, új sorozat a Duna tévében a Házasság hetén

A család, a szerelem és a párkapcsolatok különféle életritmusát jeleníti meg a közmédia csatornáinak filmkínálata a vasárnap kezdődő Házasság hetében.

korábban írtuk

Mi ez a The Last of Us, és mitől ekkora nagy szám?
Mi ez a The Last of Us, és mitől ekkora nagy szám?

Túlzás nélkül a világ egyik legjobb videójátéka, és az egyik legjobban megírt és kidolgozott történet, amit interaktív módon lehetett eddig „fogyasztani”. Január közepétől azonban nem csak a videójátékos-közösség kiváltsága ez a nagyszerű történet.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 11., szombat

Kalotaszegről indult, háromszázezerig jutott a Magyar menyegző

Összesen csaknem háromszázezer nézőt vonzott eddig a Káel Csaba Magyar menyegző című filmje, amelyet Magyarországon több mint kétszázezren, a határon túl pedig kilencvenezren láttak eddig.

Kalotaszegről indult, háromszázezerig jutott a Magyar menyegző
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Közzétette harangszógyűjteményét a közmédia, több ezer harang hangja és leírása érhető el

A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.

Közzétette harangszógyűjteményét a közmédia, több ezer harang hangja és leírása érhető el
2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
Hirdetés
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
Hirdetés
Hirdetés