Aranyfüst: a múlt üzenetei

Mit üzen a múlt a jövőnek? – ezzel az alcímmel indult útjára 1999 januárjában a Magyar Televízió Aranyfüst című műsora.

Gazda Árpád

2006. április 20., 00:002006. április 20., 00:00

Az alcím egyben mottónak is tekinthető, amit a szerkesztők még egy értelmező mondattal szoktak kiegészíteni: értéket és tanulságot kereső magazinműsor. Az Aranyfüst kezdetben szombaton kora reggel jelentkezett az 1-es és a 2-es csatornán, de aztán változott a koncepció, így előbb szombat délelőttre, majd vasárnap délre került át a műsor. Ma az m2-n látható 45 percben, s aki elmulasztaná, hétfő hajnalban nézheti meg az ismétlést.
Az Aranyfüst tudatosan vállalja konzervatív irányultságát, s ennek megfelelően alakította ki vizuális világát is. Különös gondot fordít arra, hogy műsorvezetői helyesen és tisztán beszéljenek magyarul. Tarnai Katalin, Moldoványi Ákos és az utóbbit felváltó Marosi Péter minden tekintetben mintaszerűen megfelelnek ennek az elvárásnak. A műsor kedvenc témája a történelem, főleg a 20. század második és harmadik harmadának történései. Értékeket keres benne, de legtöbbször „csak” tanulságokra bukkan: tévutakra, bűnös politikai manipulációkra, önbecsapásra. De vannak szerkesztők – például Menyhárt László –, akik a magyarság őstörténetének újraíróit szólaltatják meg előszeretettel. Pap Gábor, Molnár V. József, Szántai Lajos, Bakay Kornél neve a határon túl is ismerősen csenghet, mint olyan történészeké, akik egyként utasítják el a finnugor származás elméletét. Mások – mint például Matthaeidesz Konrád – a hadtörténelemre szakosodott és a második világháború, valamint 1956 történetének ismeretlen részleteit igyekszik felderíteni. Õ indította el a hadisírsorozatot is, amely az Aranyfüstből kinőve immár önálló műsorrá érett. Orsós Mária pedig érzékeny szociográfiai riportjaival és nagy érzékenységről tanúskodó interjúival hívta fel magára a figyelmet. Havasi János szerkesztő-operatőrként járja a világot, mégis a felvidéki magyarságot máig sújtó Benes-dekrétumok ellen tiltakozó riportjaira a legbüszkébb.
Az Aranyfüst műhelyében rendszeres szerzők közé tartoznak az erdélyi, vajdasági, felvidéki tudósítók is. Az erdélyi falurombolás, Csíkszereda utcáinak eltüntetése, a vajdasági atrocitások, a drávaszögi és burgenlandi magyar falvakat fenyegető asszimiláció – megannyi emlékezetes riport az elmúlt hét év során.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál
2025. szeptember 06., szombat

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia

Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia
2025. szeptember 04., csütörtök

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot

Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot
2025. szeptember 04., csütörtök

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra
2025. szeptember 02., kedd

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra

Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra
2025. szeptember 01., hétfő

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK

A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK
2025. augusztus 28., csütörtök

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról

Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról
2025. augusztus 28., csütörtök

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek Nagyszentmiklóson

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek a zeneszerző Temes megyei szülővárosában, Nagyszentmiklóson – tájékoztatta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szegedi regionális munkacsoportja az MTI-t.

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek Nagyszentmiklóson