András Sándor író, költő, esszéista Kolozsváron

András Sándor az 1956-os eseményeket követően hagyta el Magyarországot: oxfordi tanulmányai befejeztével végül Los Angelesben szerzett doktori címet, és több amerikai egyetem magyar, illetve német tanszékének tanára volt. A ma már Magyarországon élő író három könyvét mutatta be a kolozsvári irodalmi esten: a Lutheránus zen című, a halál-tematikát boncolgató esszégyűjtemény mellett a legújabb, a Pesti Kalligram Kiadó gondozásában megjelent Szent Kujon megkísértése című novelláskötetével és a Gyilkosság Alaszkában című, 2006-ban megjelent regényével ismerkedhetett meg a közönség.

„A Gyilkosság Alaszkában lényegében detektívregény, amelyben olyan figurákat léptetek fel, mint Sherlock Holmes, Nemo kapitány vagy Drakula. A populáris kultúra számára valamiért igen vonzóak, és gyakorta vissza is térnek ezek a premitikus figurák: többek között erre a jelenségre reflektál a regény” – mondta el a szerző, aki az Alaszkában élő tlingit indiánok huszonegyedik századi világát választotta a regény közegéül. A műben ugyanis Londonból Alaszkába hívja Sherlock Holmesot az indiánok lakta Yakutat falu tanácsa, hogy felderítse polgármesterük meggyilkolásának rejtélyét.

A szerző a tlingit kultúra kapcsán végzett kutatásait az irodalmi estet megelőzően a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán tartott előadásában ismertette az érdeklődőkkel. „Arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy lehet máshogy gondolkodni a létezésről, mint ahogyan a mi kultúránkban ez megszokott. A tlingitek számára például nem volt halandóság úgy, ahogy mi értjük: ez az elképzelés a civilizáció fejlődése során alakult ki. A görög Alvilág képzete már a letelepedett életmód, a földművelés idejére esik, a tlingitek pedig egészen a huszadik század elejéig halász-vadász, gyűjtögető életmódot folytattak, és teljesen más elképzelésekkel rendelkeztek erről a témáról.

Ha valaki meghalt, eltávozott az ősökhöz, és mikor egy csecsemő megszületett, akkor visszajött – tehát soha nem halt meg. Az ősök sem időben vannak máshol, hanem csak térben. Ez olyan megoldása ennek a problémának, amilyet azóta sem sikerült kitalálni. Hinni kell benne persze, különben nem ér semmit, de mint szellemi teljesítmény, zseniális” – magyarázta András Sándor.

A tlingit indiánok közösségei már a huszadik század közepére, a jelentős olaj- és nemesfém kinccsel rendelkező Alaszka bekapcsolódásával a kapitalista gazdaság működésébe teljesen szétzilálódtak. Az, hogy várhatóan 2010-re meghal Alaszka utolsó tlingit nyelvet beszélő lakosa is, a kutatók figyelmét az immár csak a könyvekben létező tlingit kultúrára irányította. „Az anyagi világról, az energiáról is máshogy gondolkodnak: ha nem hamvasztják el a halottat, akkor a kísértet ott marad, és bajt hoz.

Ahhoz, hogy a halott békésen eltávozzék az ősökhöz, az kell, hogy elégessék a testét. A parti vidrák azért veszélyesek, mert az indiánok hite szerint kihúzzák magukhoz a vízbefúltak testét: így vidrává válnak, és a lelkük nem távozhat az ősökhöz” – magyarázta meg az író, hogy előadása miért kapta a Miért veszélyesek a parti vidrák? címet.

A felolvasóestet és kötetbemutatót követően Balázs Imre József elmondta: a Korunk íróiest-sorozatának következő alkalmain Závada Pált és Oravecz Imrét is megismerheti a kolozsvári közönség.