Áldozni kell a kultúrára

– Akár egy ország, akár egy intézmény életében a kultúrára jut a legkevesebb pénz. Bizonyára nem én vagyok az első, aki azt kérdezem: miért vállalta?
– Értéknek és árnak itt is arányban kellene lennie, hiszen nyilvánvaló az a hatás, amit a kultúrán keresztül egyénre és közösségre gyakorolni lehet. Persze nem mindegy, hogy mi a cél. Ha az okos, öntudatos, értő és megértő, teremteni és befogadni képes közösség létrejötte a cél, akkor arra áldozni kell. Meg kellene becsülni az alkotót és tisztelni a befogadót. Például azzal is, hogy tiszta viszonyokat teremtünk, az értéket megfizetjük, a silányt kinevetjük és elhajítjuk. Úgy érzem, hogy erre sokan vágynak, most talán nem reménytelenül.

– Milyen tervei vannak? Milyen lehetőségei lesznek az őszi struktúrában?
– A számunkra biztosított felület egyfelől sok, másfelől kevés. Sok azért, mert a műsorkészítés feltételei nem megfelelőek. A délutáni Magiszter sávban a kollégák hősi erőfeszítéssel elkészített új filmjeire, koprodukciós alkotásokra és az archívumra számítok elsősorban, de lesz egy új Tudástár, és bárkiből válhat médiaguru. Ami pedig kevés: a jó műsoridő. Sajnos a prioritások miatt a kultúra este 11 óra utánra csúszott.

Ezzel együtt lesznek új műsorok, egy filmes magazin például, és itt láthatják majd a Múlt-kort. Vasárnap is lesz új műsor, nem is egy, beszámolunk a pécsi kulturális eseményekről, elindul a Zegzugos történetek, amelyben utcák, emberek és szellem találkozik, váltásként minden második héten gyűjtőkkel és gyűjteményeikkel ismerkedünk. Vasárnap este 10-kor kezdődik az MTV kulturális magazinja, az Aranymetszés, amely a kultúra tágas vizein halászik majd.

– „Régi motorosnak” számít az MTV-n belül, hiszen több mint 35 éve dolgozik itt. Melyik időszakra emlékszik vissza a legszívesebben?
– A Magyar Rádió és Televízió az első munkahelyem. A rádióban egy féléves könyvtárosi beotthonosodás után – lévén eredeti szakmám népművelő-könyvtáros – hírműsorban, a Krónikában dolgoztam sokáig. Ott aztán megtanultam az alapokat. Minden ifjú újságírót köteleznék arra, hogy legalább egy évig hírműsorban dolgozzék. Állítom, hogy aki nem tud hírt írni, az nem tudja a szakmát. Szóval a 80-as évek elején-közepén Papp Endre rádiós kollégám jóvoltából tevékenykedtem az akkor már rendkívül népszerű Ablak műsorában. Az intézmény közben kettévált, és én átjöttem az Ablakhoz. A közösségen túl nagyon szerettem azt, hogy folyamatosan a korlátokat feszegethettük, és a civil öntudatot ébresztgettük. De boldog pillanatokat éltem át ’90 és ’94 között is, amikor például a Polgári kaszinó című műsoromban egy addig megtagadott értékrendet mutathattam be.

– Kik voltak a legmeghatározóbb tévés személyiségek az életében?
– Természetesen Peták Istvánt említem elsőként, aki az Ablakkal valósággal forradalmat csinált, amikor az egyszerű emberek pártját fogta. Megmutatta, hogy nagy ellenszélben is odateheti az ember a képernyőre azt, amit fontosnak tart. Feledy Péter a pártatlan, felkészült, elvhű, emberséges és következetes újságíró mintaképe számomra. Néhány kollégát nagyon nagyra becsülök: Szakály Istvánt, Várbíró Juditot, Osskó Juditot, Kútvölgyi Katalint, Kernács Gabriellát. Ők olyan emberek, akik pénz nélkül, az utolsó leheletükig hajlandók dolgozni azért a bizonyos közösségért, amit az előbb említettem. Fantasztikus rendezők, szakújságírók, nagy veszteség, hogy már nincsenek az MTV-ben.

– A televíziózás mellett szívügye még Szíria. Hogyan szeretett bele ebbe a különleges világba?
– Hat évvel ezelőtt egy újságcikkben olvastam egy interjút, amelyben egy fiatal régész Szíria csodás, ősi emlékeiről beszélt. Az olvasottak elámítottak. Egy évet kellett várnom a személyes találkozásra Major Balázs régészszel. Megérte. Azóta önkéntesként egy nagyszerű ügyön dolgozhatom egy nagyszerű, fiatal csapattal. Ez nem más, mint a világ legnagyobb keresztes várának, a szíriai Margatnak a feltárása, amelyet magyar intézmények szakemberei végeznek Major Balázs vezetésével, a magyar tudomány és kultúra legnagyobb dicsőségére. A feltárásról az MTV már több riport- és legutóbb egy nagyszabású tudományos-ismeretterjesztő filmben is beszámolt. Ezekből október harmadik hetében többet is láthatnak majd a nézők. Az apropó az, hogy azon a héten nyílik Pécsett egy nagy kiállítás Akkor és Most – Magyarok Margatban címmel.

– A magánember Bánki Ilonáról nagyon keveset tudunk.
– Villamosmérnök férjemmel 35 éve vagyunk együtt. Rendszeresen „turistálkodunk” – ahogy régen mondták, sőt tájékozódási túraversenyekre járunk. Jól bírjuk még, nemrég váltottunk csak át a 36 éveseknek szóló kategóriából az 50-esre. Evezünk is, ha tehetjük, elmegyünk a szülővárosomba, Bajára, ki a Dunára, ahol a Gemenc alsó nyúlványa igazi világszám. Még szerencse, hogy ezt csak kevesen tudjuk. Egy lányunk van, ő egy nemzetközi hátterű, igényes lakberendezési lap főszerkesztője. Hála istennek vannak barátaink, nagyszerű emberek. A barátnőim együttese kész szellemi erőmű. Színházba, hangversenyre általában velük megyek. Valamikor nem volt olyan színházi előadás, amit ne láttam volna. Aztán kissé csökkent az érdeklődésem. Most úgy érzem, érdemes újra vonatra ülni és vidékre utazni egy-egy jó előadásért. A Filmszemlék nagyját is becsülettel végigültem. Manapság nincs annyi időm, mint régen, ezért a dokumentumfilmeket nézem elsősorban. Jó lenne, ha több készülhetne, de hát ott sincs pénz. Olvasni éjjel szoktam, mert rossz alvó vagyok.

Csorba Mária