Ady József-emlékkiállítás nyílt Marosvásárhelyen

 A jeddi születésű, fiatalkorát Marosvásárhelyen, egyetemista éveit és az azt követő néhány esztendőt Kolozsváron, majd rövid élete alkonyát Magyarországon töltő festő és grafikus munkáit Vécsi Nagy Zoltán méltatta. A művészettörténész három fontosabb stációt emelt ki Ady József pályafutásából. Gyermek- és kamaszkorát a református valláshoz való kötődése határozta meg, így egy időben még kántorkodott is, ugyanakkor verseket írt. A rajzolás örömét a katonaságban fedezte fel, majd ötszöri próbálkozás után bejutott a kincses városi képzőművészeti egyetemre.

Az egyetem után évekig volt „munkakönyves munkanélküli”, hisz a Román Operánál sem díszlet-, sem plakáttervezői munkáját nem vették igénybe. A ’89-es fordulat után, mint annyi más méltatlanul mellőzött erdélyi művész, ő is távozott az országból. „Magyarországon rendkívül nagy lendülettel vetette bele magát a munkába. Ez volt élete legintenzívebb korszaka” – jellemezte a fehérvérűségben 41 évesen elhunyt festő utolsó alkotói periódusát Vécsi Nagy Zoltán. Utolsó éveiben Ady József a legtöbbet Vácott, Csorba Simon festőművész műhelyében dolgozott, akivel közös tárlatot is szerveztek. Rövid idő leforgása alatt alkotásait a magyar fővárosban, Sopronban, Miskolcon, Gödöllőn és Dunaújvároson állították ki.

Halála után életművének egy részét a pesti, majd a kolozsvári és marosvásárhelyi közönség is megtekinthette. „Mi, művészek az élettel valósággal szeretkezünk, miközben eszméletünket veszítjük, majd megint magunkhoz térünk. Nem okulva a történtekből, ezt újra és újra átéljük. Az alkotó számára éppen ez az élet kínálta katarzis jelenti a szabadságot, amelyet egyaránt érezhetünk viszonylagosnak és abszolútnak” – mondta a 80-as években egy, a Korunknál folytatott kerekasztal-beszélgetésen Ady József, akinek munkái két héten keresztül a Kultúrpalota földszinti kiállítótermében tekinthetők meg.