A zene, akár egy szentmise

Marosvásárhelyen nemrég a Bartók vonósnégyessel és a Muzsikásegyüttessel lépett fel. Hogyan készült erre a koncertre?

Nagyon izgultam, mert elsõ alkalommal léptem fel a Bartók vonósnégyessel, és úgy éreztem, hogy ez nagy ajándék számomra. Én ugyanis nemcsak hogy klasszikus zenei képzésben nem részesültem, de semmilyen zenét nem tanultam – nyíltan és nagy szeretettel, de mégis csak laikusként közeledem hozzá. Érzem azt a csodálatos erõt, amely a zenébõl árad, úgy hallgatom, mint egy szentmisét. Ilyenkor mindig eszembe jut az a világ és azok az emberek, akik felkészítettek az életre. Sokszor hullanának a könnyeim a színpadon, ha nem fognám vissza magam.

Megfigyeltem, hogy nemcsak éneklés közben, de hétköznapi beszédében is megõrizte a csángó tájszólást.

Nekem nem adatott meg annak idején, hogy magyar iskolába járjak. A romániai rendszerváltás után, harminckét évesen jutottam el Magyarországra, ekkor tanultam meg magyarul írni-olvasni. Fél napot tanultam, a nap másik felében rajzoltam, és még dolgoztam is közben. Nem hittem abban, hogy jól el tudom sajátítani az irodalmi nyelvet, ezért nem is erõltettem. Inkább maradtam annál a nyelvnél, amit otthon tanultam. Természetesen csiszolgatom, a gyermekeim is ki-kijavítanak, ha helytelenül mondok valamit, de elmúlt az az idõ, amikor kisebbségi érzésem volt, féltem, hogy nem értenek meg, vagy lenéznek a tájszólásom miatt. Ma már szabadon beszélem azt a nyelvet, amit otthonról hoztam magammal, mert tudom, hogy nemcsak értik, de szeretik és értékelik is.

Budapest mellett, Pomázon él. Milyen gyakran látogat haza szülõföldjére?

Régebben havonta, de volt idõ, amikor kéthetente jártam haza. Mostanában ritkábban, mert megalapítottuk a Moldvai Magyar Oktatásért Alapítványt, és a teendõk lefoglalnak. Az alapítvány célja a moldvai csángómagyar családok, gyermekek, diákok, hátrányos társadalmi helyzetûek segítése.

Mit kezd a honvággyal?

Jelenleg a nyolc testvérem közül öttel egy helyen lakunk, a pomázi dombon hét telkünk van. A leányom a szomszédom, és a fiam is ott épít házat magának. Figyeltünk arra, hogy az idegenséget, amennyire lehet, megszüntessük magunk körül. De igaz az is, hogy én az egész Kárpát-medencében jól érzem magam. Lett volna alkalmam elhagyni a magyar nyelvterületet, hívtak Kanadába, Olaszországba. De még egy hónapra sem mentem.

Azt olvastam önrõl, hogy Magyarországon énekesként és keramikusként egyaránt ismertebb, mint szülõhazájában. Ez igaz?

Biztos vagyok benne, hogy igen. Itthon csupán egyetlenegyszer jelentem meg a nyilvánosság elõtt, egy Besztercén tartott amatõr színjátszó fesztiválon. A szülõföldemen csak egy hétfalusi édesanya voltam két gyermekkel. 1990 nyarán jöttem elõször Magyarországra egy csángó küldöttség tagjaként, Domokos Pál Péter 89. születésnapjának köszöntésére. Akkoriban jött létre Sepsiszentgyörgyön a Csángó Szervezet, amelyben Nyisztor Tinka, Õsz Erõss Péter mellett én is tevékenykedtem, ezért hívtak meg. Itt maradtam, elvégeztem az iparmûvészeti fõiskolát, majd a mesterképzést is. Közben dolgoztam, neveltem a gyermekeimet. Egy ideig még úgy gondoltam, hogy hazajövök, de a gyermekeim már nem akartak mozdulni. Közben én is megszerettem azt a környezetet, amelyben most élek.