
A Filmtettfeszt díjait a kolozsvári Győzelem moziban adták át
Fotó: Blága Eszter/Filmtettfeszt
Dénes Petra Szomszédok című, 24 perces, a székelyföldi medvetámadásokról szóló dokumentumfilmje nyerte el a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle fődíját és a közönségdíjat is – közölte a szervező Filmtett Egyesület.
2023. október 08., 10:092023. október 08., 10:09
Az elismeréseket a kolozsvári Győzelem moziban adták át szombaton este.
„A székely panoráma mindig is medvés volt, de mostanában még medvésebb lett. Bár Robi és Géza bácsi nem ismeri egymást, összeköti őket a tény, hogy mindkettejüket megtámadta a medve.
A színfalak mögött meg zuhanunk” – állapítja meg a Szomszédok szinopszisa. A zsűri szerint ez egy „közvitát és közösségi médiabeli csatározást generáló film, amelynek sikerült érzékenyen, az áldozatokra összpontosítva kezelnie a témat”.
A sepsiszentgyörgyi származású Dénes Petra METU-n készített alkotása az online szavazás alapján a közönség kedvencének is bizonyult.
A zsűri különdíját a Street-Legal című portréfilm kapta, amely „betekintés Péntek Hunor szenvedélyének fejlődésébe. Az utcai drift világának szerelmese, kissé makacs, de kitartó elszántsága kezdi el a pályáját a motorsport területén”.
A zsűri indoklása szerint „ritka, hogy egy szubkultúrának számító világról, egy életveszélyes szenvedélyről készüljön film; energikus, izgalmas film”. A különdíjat a fesztivál régi partnere, a kolozsvári Nobila Casa ajánlotta fel.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 200 000 forintos különdíja Szatmári Lorettáé lett, aki a Preludiu című filmet rendezte. A zsűri értékelte, hogy az alkotás „kísérlet egy vallomás képi megfogalmazására, bátor és őszinte”.
A fesztivál szakmai zsűrijét idén Gergely Zsuzsa rádiós újságíró, Váró Kata Anna egyetemi oktató, valamint Vízkelety Márton filmrendező, operatőr alkotta.
Szabó R. Ádám filmes szakújságíró pedig a Filmtett Egyesület nívódíját, a Fám Erika-díjat – eddigi tevékenységét Buzogány Klára, a Filmtett Erdélyi Filmes Portál szerkesztője összegezte.
A fesztivál műsora vasárnap is folytatódik a korábban meghirdetett menetrend szerint.

Kezdődik szerdán a 23. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle, a vetítéseket online mozizással lehet kiegészíteni.

Tizenhat erdélyi helyszínen tartják október 4. és 8. között a 23. Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemlét, amely újdonságokkal, meghívottakkal, friss alkotásokkal, klasszikusok vetítésével és konferenciákkal várja a közönséget.
Változatos programokkal ünneplik a szecesszió világnapját június 13-án az erdélyi szecesszió központjainak számító Marosvásárhelyen és Nagyváradon.
Méhes Katit, a szatmárnémeti Harag György Társulat művésznőjét is beválogatta Tízen a filmért listájába a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF).
Lisa Simone amerikai jazz- és gospelénekes, Marcos Valle brazil zenészlegenda és Arooj Aftab pakisztáni Grammy-díjas zenész is fellép a június 5–7. közötti kolozsvári Jazz in the Park fesztiválon – közölték szerdán a szervezők.
Kortárs erdélyi magyar szerző, Karácsonyi Zsolt regénye alapján készült előadást mutat be a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
A szenátus kinevezte a Román Kulturális Intézet (ICR) új vezetőségét keddi ülésén.
Premierre készül a Kolozsvári Magyar Opera: Anger Ferenc rendezésében mutatják be Giuseppe Verdi Nabucco című operáját. Az előadást a tervek szerint Erdély több városában láthatja a közönség.
Rendezői pályafutásáért Életműdíjjal tüntette ki Tompa Gábort, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatóját a Román Színházi Szövetség (UNITER).
Bírálta Cannes-ból való visszatérése után a román államot Cristian Mungiu filmrendező, aki Fjord című filmjével Arany Pálmát nyert a filmfesztivál szombat esti díjkiosztó gáláján.
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Először találkozik erdélyi olvasóival Krasznahorkai László, aki június 2-án, kedden Marosvásárhelyen vesz részt író–olvasó találkozón.
szóljon hozzá!