Fotó: Facebook/Tompa Andrea
Láthatatlan (színház)történetek. Női nézőpontok címmel szervez nemzetközi konferenciát a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Színházi Intézete csütörtöktől szombatig. A szervezők a térség női színházi szereplőit kívánják láthatóbbá tenni: nőket, akik alkotóként, vezetőként, színésznőként, íróként, kritikusként alakították a színházkultúrát. A konferencia egyik szervezőjével, a kolozsvári születésű, Magyarországon élő Tompa Andrea íróval, színikritikussal, a BBTE Magyar Színházi Intézetének docensével beszélgettünk.
2021. december 01., 20:312021. december 01., 20:31
2021. december 01., 21:482021. december 01., 21:48
– Honnan származik a Láthatatlan (színház)történetek. Női nézőpontok című konferencia ötlete?
– Kollégáimmal való ötletelés, gondolkodás után döntöttük el, hogy szeretnénk e térség színháztörténeti múltjából és jelenéből valami olyasmire irányítani a zseblámpánkat, ami kevéssé volt látható eddig. Így jutottunk arra, hogy a nők azok, akik a színháztörténetben meglehetősen láthatatlanok, ám nagyon is jelenvalóak.
A BBTE Magyar Színházi Intézete a szervező, ahol színészeket és teatrológusokat képezünk, magát a konferenciát pedig hárman vállaltuk fel: Bartha Katalin Ágnes, Bogdán Zenkő és én. A konferenciára személyesen is meghívtunk kollégákat, akikről úgy gondoltuk eddigi munkásságuk alapján, hogy érdekes lehet e térség női színházcsinálóinak megmutatása valamilyen aspektusból. Nyitott felhívást is közzétettünk, hogy bárki jelentkezzen, doktoranduszoktól professzorokig számára kedves és fontos témával. Volt, akit nagyon rá akartunk beszélni arra, hogy legyen velünk, és volt, aki ismeretlenül pályázott.
Sokszor a szervezés legfontosabb része az emberekkel való kommunikáció, győzködés, egyeztetés. És mert így együtt, a tanszéken még sosem dolgoztunk, egy csomó területen kellett megtalálnunk a megfelelő munkatársakat, hiszen a technikai feltételek is bonyolultak, legalábbis számomra, aki eléggé botfülű vagyok technikában.
– Mi a rendezvény alapgondolata, és milyen szempontok alapján válogatták a témákat?
– Az alapgondolat az volt tehát, hogy a romániai és magyar(országi) színháztörténetet nézzük meg női nézőpontból, ide értve a más kisebbségi, akár vajdasági magyar, akár roma, német női alkotókat. Ilyen értelemben kisebbségiek a romániai román női alkotók is, minthogy nők és ők ugyanúgy kevésbé látszanak a férfiközpontú színháztörténetben. Mindezt szerettük volna egy kicsit tágabb perspektívába ágyazni, így aztán lesznek olyan előadások is, amelyek egy globálisabb nézőpontot hoznak majd. Van előadó Kanadából és a Közép-európai Egyetemről (CEU) is. Hogy miért fontos ez? Mert a színház jelenében van egy csomó szakma, ahol dominánsan nők dolgoznak (dramaturgok, tervezők, kritikusok), és van olyan terület, ahol alig van nő: például igazgatóként.
Bizonyos szakértőket nagyon fontos volt megnyerni, és ez elégedettséggel tölt el szervezőként, hogy sikerült.
Fotó: Facebook/Tompa Andrea
– Korábban említette, hogy ennek a térségnek a női színházi szereplőit kívánják láthatóbbá tenni. Ön szerint miért éppen most érkezett el erre a megfelelő pillanat? Az álcázott erőszak, valamint a Szekuritáté és a női színházcsinálók témáról lett volna lehetőség esetleg beszélni korábban, vagy ezek olyan kérdések, amelyekhez meg kellett érnie a társadalmunknak?
– Talán húsz éve még támogatást sem kapott volna egy ilyen pályázat, nem volt a figyelmünk homlokterében. Bizonyos témák kutatásához eleve meg kellett nyílnia az archívumoknak, akár a Szekuritáté levéltárának. De leginkább jönniük kellett olyan fiatal kutatóknak, akik akár keményebb kérdésfelvetésekre is képesek. Hozzáteszem, sok nemzedék lesz jelen a konferencián.
Az erőszak kérdését, ha már rákérdezett, nyilvánvalóan felszínre hozta az elmúlt évek #metoo mozgalma, ami ezt a térséget sem hagyta érintetlenül, még ha sajnos nem is hozott tisztulást. Úgy gondolom, a tudomány előbbre jár e tekintetben, mint a társadalom. Vagyis generálni tud párbeszédet a társadalomban, mi is ezt szeretnénk a leginkább, hogy beszélgetéseket kezdjünk el. Ezek a kutatások nincsenek „készen“ valahol, hanem azzal, hogy felkérünk színháztörténészeket egy-egy téma megvilágítására, éppenséggel kutatásokat és beszélgetéseket akarunk ösztönözni. Úgy is mondanám, ez az első próbálkozásunk, és jó lenne folytatni.
Annak sem igen láttam előzményét, hogy e térség román, magyar, roma, zsidó, német női (színházi) alkotói egy képzeletbeli platformon találkoznának; a konferencia ideális esetben egy ilyen platform: belenézhetünk egymás történeteibe, és felismerünk valamit, ami bennünk hasonló, de persze különböző is.
– A gazdag kínálatból ki tudna emelni pár témát, amelyek különösen fontosak?
– Inkább tematikus blokkokat mondanék, mert úgy raktuk össze a programot, hogy az egyes előadások tematikusan kapcsolódjanak egymáshoz. Lesz egy intézményes létről szóló blokk, ahol globálisabb, jelen idejű kérdésekről is lesz szó: hol vannak a nők, milyen nőnek lenni itt és most a színházban, miért hagyják el a nők a pályát? A következő blokk a roma nők színházi jelenlétével foglalkozik, ez is izgalmas. Szó lesz a színésznő helyéről a magyar színháztörténetben, az erdélyi színésznőkről, sztárokról, pályaelhagyókról, ezt nagyon várom magam is. Lesz néhány esettanulmány magyar/román zsidó származású alkotókkal kapcsolatban, és itt kerülnek majd szóba az állambiztonsági megfigyelések is. És végül az irodalom, a dráma felől is közelítünk, de a kritika női alkotói is szóba kerülnek.
– Miért fontos ez a konferencia Ön és a többi szervező számára?
– Nekünk, kinek-kinek a saját témáján túl az volna a fontos, hogy halljuk egymást és beszélgetni tudjunk, kilépve a saját szűk, nyelvi és etnikai alapon szerveződő történeti zárványunkból. És ideális esetben felismerjük magunkat egymásban. Nekem személyesen azért is fontos ez, hiszen másik alkotói életemben, hogy így mondjam, én is női alkotó vagyok.
Konferencia a női alkotókról
A konferencia formátuma hibrid, élőben és Zoomon követhető. A rendezvény kétnyelvű, magyarul és angolul követhető, minden előadáshoz tolmácsot biztosítanak a szervezők. A konferencia a Magyar Tudományos Akadémia, a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet és a BBTE támogatásával valósul meg. Részletek a rendezvény Facebook-eseményénél találhatóak.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Pataki Adorján operaénekes, Borsodi L. László költő, kritikus, Egri István képzőművész, restaurátor és Szenkovics Enikő műfordító kapta meg az idén az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjat.
Máramarosszigeten a közösségért munkálkodók kaptak elismerést a magyar kultúra napján – jelentette be csütörtökön az RMDSZ Máramaros megyei szervezete.
Laczkó Vass Róbertet, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművészét nemcsak a színház és a Kolozsvári Magyar Opera színpadáról ismerheti a kultúrafogyasztó erdélyi közönség: a zene, az irodalom és a fotóművészet terén is jeleskedik.
A nagymúltú aradi Kölcsey Egyesület több mint húsz éve alapította a kitüntetést. A Magyar Kultúra Napja idei programját január 26-án, hétfőn tartják Aradon, a díjátadó után a békéscsabai Jókai Színház előadását láthatják az érdeklődők.
Ütő Gusztáv képzőművész, akcióművész, egyetemi tanár és Vinczeffy László képzőművész, képrestaurátor kapja idén a Háromszék kultúrájáért díjat, melyet január 22-én, a magyar kultúra napján adnak át Sepsiszentgyörgyön.
A magyar kultúra napja alkalmából a bukaresti Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ idén is gazdag programsorozattal várja az érdeklődőket. A rendezvények célja, hogy erősítsék a magyar–román kulturális párbeszédet.
Az előbemutató után a nagyközönség is láthatja a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház legújabb produkcióját: Örkény István Tóték című darabját Horváth Hunor vitte színre.
Krasznahorkai László, Gyula városának első Nobel-díjas írója egy különleges ajándékkal gazdagította a magyarországi történelmi fürdővárost: Nobel-díjának egy hiteles másolatát adományozta szülővárosának.
Kortárs költők részvételével tartott panelbeszélgetéssel, koncerttel ünneplik a magyar kultúra napját január 24-én, szombaton Erdélyben, a gyalui várkastélyban – tájékoztatta az MTI-t a rendezvény szervezője, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa.
A budapesti Nemzeti Színház és a Kolozsvári Állami Magyar Színház közös nyilatkozatot bocsátott ki az előadásról, amelyet Tompa Gábor, a kincses városi teátrum igazgatója állít színpadra a magyar fővárosban, ám a bemutató elmaradt.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!