Fotó: Facebook/Tompa Andrea
Láthatatlan (színház)történetek. Női nézőpontok címmel szervez nemzetközi konferenciát a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Színházi Intézete csütörtöktől szombatig. A szervezők a térség női színházi szereplőit kívánják láthatóbbá tenni: nőket, akik alkotóként, vezetőként, színésznőként, íróként, kritikusként alakították a színházkultúrát. A konferencia egyik szervezőjével, a kolozsvári születésű, Magyarországon élő Tompa Andrea íróval, színikritikussal, a BBTE Magyar Színházi Intézetének docensével beszélgettünk.
2021. december 01., 20:312021. december 01., 20:31
2021. december 01., 21:482021. december 01., 21:48
– Honnan származik a Láthatatlan (színház)történetek. Női nézőpontok című konferencia ötlete?
– Kollégáimmal való ötletelés, gondolkodás után döntöttük el, hogy szeretnénk e térség színháztörténeti múltjából és jelenéből valami olyasmire irányítani a zseblámpánkat, ami kevéssé volt látható eddig. Így jutottunk arra, hogy a nők azok, akik a színháztörténetben meglehetősen láthatatlanok, ám nagyon is jelenvalóak.
A BBTE Magyar Színházi Intézete a szervező, ahol színészeket és teatrológusokat képezünk, magát a konferenciát pedig hárman vállaltuk fel: Bartha Katalin Ágnes, Bogdán Zenkő és én. A konferenciára személyesen is meghívtunk kollégákat, akikről úgy gondoltuk eddigi munkásságuk alapján, hogy érdekes lehet e térség női színházcsinálóinak megmutatása valamilyen aspektusból. Nyitott felhívást is közzétettünk, hogy bárki jelentkezzen, doktoranduszoktól professzorokig számára kedves és fontos témával. Volt, akit nagyon rá akartunk beszélni arra, hogy legyen velünk, és volt, aki ismeretlenül pályázott.
Sokszor a szervezés legfontosabb része az emberekkel való kommunikáció, győzködés, egyeztetés. És mert így együtt, a tanszéken még sosem dolgoztunk, egy csomó területen kellett megtalálnunk a megfelelő munkatársakat, hiszen a technikai feltételek is bonyolultak, legalábbis számomra, aki eléggé botfülű vagyok technikában.
– Mi a rendezvény alapgondolata, és milyen szempontok alapján válogatták a témákat?
– Az alapgondolat az volt tehát, hogy a romániai és magyar(országi) színháztörténetet nézzük meg női nézőpontból, ide értve a más kisebbségi, akár vajdasági magyar, akár roma, német női alkotókat. Ilyen értelemben kisebbségiek a romániai román női alkotók is, minthogy nők és ők ugyanúgy kevésbé látszanak a férfiközpontú színháztörténetben. Mindezt szerettük volna egy kicsit tágabb perspektívába ágyazni, így aztán lesznek olyan előadások is, amelyek egy globálisabb nézőpontot hoznak majd. Van előadó Kanadából és a Közép-európai Egyetemről (CEU) is. Hogy miért fontos ez? Mert a színház jelenében van egy csomó szakma, ahol dominánsan nők dolgoznak (dramaturgok, tervezők, kritikusok), és van olyan terület, ahol alig van nő: például igazgatóként.
Bizonyos szakértőket nagyon fontos volt megnyerni, és ez elégedettséggel tölt el szervezőként, hogy sikerült.
Fotó: Facebook/Tompa Andrea
– Korábban említette, hogy ennek a térségnek a női színházi szereplőit kívánják láthatóbbá tenni. Ön szerint miért éppen most érkezett el erre a megfelelő pillanat? Az álcázott erőszak, valamint a Szekuritáté és a női színházcsinálók témáról lett volna lehetőség esetleg beszélni korábban, vagy ezek olyan kérdések, amelyekhez meg kellett érnie a társadalmunknak?
– Talán húsz éve még támogatást sem kapott volna egy ilyen pályázat, nem volt a figyelmünk homlokterében. Bizonyos témák kutatásához eleve meg kellett nyílnia az archívumoknak, akár a Szekuritáté levéltárának. De leginkább jönniük kellett olyan fiatal kutatóknak, akik akár keményebb kérdésfelvetésekre is képesek. Hozzáteszem, sok nemzedék lesz jelen a konferencián.
Az erőszak kérdését, ha már rákérdezett, nyilvánvalóan felszínre hozta az elmúlt évek #metoo mozgalma, ami ezt a térséget sem hagyta érintetlenül, még ha sajnos nem is hozott tisztulást. Úgy gondolom, a tudomány előbbre jár e tekintetben, mint a társadalom. Vagyis generálni tud párbeszédet a társadalomban, mi is ezt szeretnénk a leginkább, hogy beszélgetéseket kezdjünk el. Ezek a kutatások nincsenek „készen“ valahol, hanem azzal, hogy felkérünk színháztörténészeket egy-egy téma megvilágítására, éppenséggel kutatásokat és beszélgetéseket akarunk ösztönözni. Úgy is mondanám, ez az első próbálkozásunk, és jó lenne folytatni.
Annak sem igen láttam előzményét, hogy e térség román, magyar, roma, zsidó, német női (színházi) alkotói egy képzeletbeli platformon találkoznának; a konferencia ideális esetben egy ilyen platform: belenézhetünk egymás történeteibe, és felismerünk valamit, ami bennünk hasonló, de persze különböző is.
– A gazdag kínálatból ki tudna emelni pár témát, amelyek különösen fontosak?
– Inkább tematikus blokkokat mondanék, mert úgy raktuk össze a programot, hogy az egyes előadások tematikusan kapcsolódjanak egymáshoz. Lesz egy intézményes létről szóló blokk, ahol globálisabb, jelen idejű kérdésekről is lesz szó: hol vannak a nők, milyen nőnek lenni itt és most a színházban, miért hagyják el a nők a pályát? A következő blokk a roma nők színházi jelenlétével foglalkozik, ez is izgalmas. Szó lesz a színésznő helyéről a magyar színháztörténetben, az erdélyi színésznőkről, sztárokról, pályaelhagyókról, ezt nagyon várom magam is. Lesz néhány esettanulmány magyar/román zsidó származású alkotókkal kapcsolatban, és itt kerülnek majd szóba az állambiztonsági megfigyelések is. És végül az irodalom, a dráma felől is közelítünk, de a kritika női alkotói is szóba kerülnek.
– Miért fontos ez a konferencia Ön és a többi szervező számára?
– Nekünk, kinek-kinek a saját témáján túl az volna a fontos, hogy halljuk egymást és beszélgetni tudjunk, kilépve a saját szűk, nyelvi és etnikai alapon szerveződő történeti zárványunkból. És ideális esetben felismerjük magunkat egymásban. Nekem személyesen azért is fontos ez, hiszen másik alkotói életemben, hogy így mondjam, én is női alkotó vagyok.
Konferencia a női alkotókról
A konferencia formátuma hibrid, élőben és Zoomon követhető. A rendezvény kétnyelvű, magyarul és angolul követhető, minden előadáshoz tolmácsot biztosítanak a szervezők. A konferencia a Magyar Tudományos Akadémia, a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet és a BBTE támogatásával valósul meg. Részletek a rendezvény Facebook-eseményénél találhatóak.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!