A magyar opera Bartók után – Kolozsváriak Milánóban

A Milánói Világkiállítás idején nagyszabású magyar kulturális-művészeti rendezvénysorozatra került sor az olasz városban, és számos közeli helyszínen. Ennek volt része az a három operaelőadásból álló sorozat, amely a magyar operaművészet Bartók utáni korszakait hivatott bemutatni.

Szeptember 1-jén Lajtha László A kék kalap című vígoperájának és Vajda János Leonce és Lénájának „keresztmetszetét”, szeptember 3-án Selmeczi György Spiritiszták című olasz nyelvű operáját, míg szeptember 5-én Eötvös Péter Lady Sarashina című művét tekinthette meg a zeneszerető közönség.

A Kolozsvári Magyar Opera, a budapesti Magyar Állami Operaház és a Liszt Ferenc Zeneakadémia egy-egy produkcióját félszcenikus formában láthatta a nagyérdemű, mindhárom esetben a Magyar Rádió Szimfonikus zenekarának a közreműködésével. A Magyar Operafesztivál címet viselő milánói összeállításból Lajtha László operája közvetlenül a Bartók utáni korszakot, Vajda Leonce és Lénája az elmúlt évszázad utolsó évtizedeit, Selmeczi és Eötvös operái pedig már századunk zenés színpadi irányzatait képviselték.

„A 20. század magyar repertoárját a rendkívüli változatosság jellemzi, a magyar operára számos nagy olasz művész hatott. Giacomo Puccini például már 1894-ben járt Budapesten, Enrico Caruso 1907-ben. Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című művének premierjét Egisto Tango vezényelte, és rendre újabb olasz karmesterek érkeztek a budapesti pulpitusra: Sergio Failoni, Lamberto Gardelli, Giuseppe Patanè. Ebben a korszakban már Magyarország is óriásokat tudott küldeni a nemzetközi operavilág szolgálatára: Solti, Kertész, Fricsay, Doráti és sokan mások. De említhetjük a koreográfus Miloss Aurélt, aki Bartók Csodálatos mandarinját Milánóba vitte” – fogalmaz az intézmény közleménye.

Felidézik ugyanakkor azt is, hogy a kommunizmus évtizedei alatt számos jelentős zeneszerző – mint Lajtha vagy Veress – kiszorult a köztudatból, különböző, főként ideológiai okoknál fogva. „Korunk fontos feladata, hogy újraértékeljük ezeket az évtizedeket, újra fölfedezzük és beépítsük ezeknek a szerzőknek az alkotásait a magyar patrimóniumba” – olvasható a közleményben.

A 60-as éveket követően azután a magyar zeneszerzés rendkívül termékeny évtizedei következnek, és a budapesti Operaház színpadán rendre megszólalnak Farkas Ferenc, Szokolay Sándor, Petrovics Emil és sok más magyar zeneszerző művei. Az intézmény levelében emlékeztet arra is, hogy a kortárs opera szempontjából fontos szereplő a Kolozsvári Magyar Opera is, amely az egyetlen nemzetiségi, kisebbségi operaház a világon, mely csak az elmúlt tíz évben 17 kortárs művet tűzött műsorra.