Szerteágazó munkájának műhelytitkairól beszélt megkeresésünkre Komporály Jozefina (azaz Jozefina Komporaly) sepsiszentgyörgyi születésű, több évtizede Angliában élő műfordító.
Megemlékezést tartanak pénteken Nagybányán a zsidók 1944. május 31-én történt elhurcolásának 80. évfordulóján, a környékről több mint 3000 zsidót hurcoltak el a haláltáborokba.
A fülemüle című előadással ünnepli a gyermeknapot a Kolozsvári Állami Magyar Színház, és számos izgalmas programot szerveznek a kicsik számára – közölte a társulat.
Több erdélyi magyar színház előadása és alkotója is szerepelt a Romániai Színházi Szövetség (UNITER) elismeréseinek idei jelöltjei között, és a hétfő esti ünnepélyes gálán közülük többen díjra váltották jelölésüket.
Passiójáték, a szenvedéstörténettel való, lelkigyakorlatnak tekinthető szembesítés lesz a kolozsvári Jézus Krisztus szupersztár című produkció – fogalmazott Novák Péter rendező a Kolozsvári Magyar Opera legújabb előadásáról.
Az Anora című, New Yorkban játszódó filmnek, Sean Baker független amerikai filmes rendezésének ítélte az Arany Pálmát a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a Greta Gerwig amerikai rendező, színésznő által vezetett nemzetközi zsűri szombat este.
Toró Attila sepsiszentgyörgyi fotóműművész képeiből nyílik kiállítás a 18. Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozója keretében.
Miközben az európaiak csaknem 60 százaléka tud idegen nyelven beszélni, a romániai lakosságnak csak 34 százaléka tud társalgási szinten idegen nyelven megszólalni.
Bjørn Andreas Bull-Hansen norvég szerző, a viking korról szóló, népszerű történelmi sorozat szerzője lesz a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét díszmeghívottja.
Magyar népmese alapján készült táncjáték a Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttesének legújabb produkciója.
Idén immár 10. alkalommal szervezi meg összművészeti táborát a Szamosújvári Téka Alapítvány, amely a Kolozs megyei Feketelakra várja júliusban a 14 és 18 év közöttieket – közölte az alapítvány.
Nagysikerű kincses városbeli rendezései után ismét a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatával dolgozik együtt Ifj. Vidnyánszky Attila. A fiatal színész, rendező ezúttal Janovics Jenő életéről, munkásságáról szóló produkciót rendez.
Százéves kolozsvári gyerekrajzokon keresztül nyújt betekintést a múltba és a gyerekek világába egy új kötet, amely a Koinónia Kiadó és Quadro Egyesület közös kiadványaként jelent meg.
Csütörtökön kezdődik a 3. Sepsibook könyvvásár és irodalmi fesztivál Sepsiszentgyörgyön. Díszvendégei Nádas Péter és Gabriela Adamesteanu, az irodalmi rendezvények mellett zenei programok, kiállítások is várják a közönséget.
Képzőművészeti kiállítás nyílik Kolozsváron Hiány – az észak-erdélyi holokauszt 80. évfordulója címmel május 22-én, szerdán – közölte a szervező Quadro Galéria.
Szombaton késő este ért véget a múzeumi és könyvtári alkalmazottak fővárosi tüntetése.
Szombattól ismét orgonaesteknek ad otthont Brassó egyik fő jelképe, a Fekete templom.
Nem musical, hanem inkább passiójáték lesz a Kolozsvári Magyar Opera készülő, május 30-án bemutatandó előadása, a nagyszabású Jézus Krisztus Szupersztár című produkció – fejtette ki Novák Péter rendező.