
A Cimbaliband „a kelet-európai életérzést hozza el a Liszt Intézetbe
Fotó: Facebook/Liszt Intézet Bukarest
Égerházi Imre festőművész centenáriumi tárlatával és a Cimbaliband zenekar koncertjével készül a magyar nemzeti ünnep, március 15. alkalmából a Liszt Intézet bukaresti központja.
2025. március 05., 20:132025. március 05., 20:13
Az MTI-hez szerdán eljuttatott közlemény kiemeli: a száz éve született, az Alföld egyik kiemelkedő mestereként számon tartott Égerházi Imre jelentős hatást gyakorolt a magyar művészeti életre, ugyanakkor az erdélyi képzőművészeti világban is otthonosan mozgott.
Március 13-án, csütörtök este a Cimbaliband Március idusán című koncertjére várják a közönséget a bukaresti Liszt Intézetbe. A zenekar 2008-ban alakult – olvasható a tájékoztatóban, amely szerint
Kiemelték: a zenei alapot a cimbalom adja, amelyen a zenekar vezetője, Unger Balázs, a „cimbalom Chuck Berryje” játszik. Az estét különleges dzsessz, latin és balkáni ritmusok fűszerezik – olvasható az ismertetőben. Mindkét rendezvény este hét órakor kezdődik.
A festménykiállítás plakátja
Fotó: Facebook/Liszt Intézet Bukarest
A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata október 17-én, szombaton este 7 órától a nagyteremben mutatja be Szakonyi Károly Holt lelkek című komédiáját Ny. V. Gogol regénye nyomán, Szabó K. István rendezésében.
Fazakas Lehel A menekülés lehetőségei című, 17 perces kisjátékfilmje nyerte el az erdélyi Filmgalopp idei fődíját – közölték vasárnap a szervezők. A 26. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle díjait a kolozsvári Győzelem moziban adták át szombat este.
Száz éve indult útjára Kolozsváron a Korunk, napjaink egyik legrégebbi alapítású magyar nyelvű folyóirata. Kovács Kiss Gyöngy történészt, a Korunk főszerkesztőjét a centenárium alkalmából kérdeztük.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Németh László Iszony című regényéből készült adaptációt mutat be a szatmárnémeti Harag György Társulat a Gyulai Várszínházzal koprodukcióban. Az előadás rendezője Szabó K. István.
Jubileumi kiadásához érkezett a brassói Magyar Színházfesztivál: október 16-án, majd 21. és 25. között színházi előadások, zenés-irodalmi estek, bábjátékok, könyvbemutatók, fotókiállítás és koncert várja a közönséget.
Elvándorlás, családi kötelékek és kultúrák találkozása kerül előtérbe a 26. Filmtettfeszt filmjeiben. Az október 7-én kezdődő szemle Erdély több településén várja a nézőket, Kolozsváron húsz közönségtalálkozót is tartanak.
Kőszínházban szokatlannak számító kezdeményezést indított a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház: színészeik saját élettörténetükből, személyes emléktöredékeikből, rendező nélkül készítenek monodrámát.
Élőszavas mesemondással, interaktív bemutatóval és családi történetekkel várják a látogatókat a kisbaconi Benedek Elek Emlékházban, ahol szeptember 30-án a nagy meseíró születésének 167. évfordulóját és a népmese napját ünneplik.
Életének 88. évében hétfőn elhunyt F. Bathó Ida színművész, a nagyváradi magyar színjátszás meghatározó alakja – közölte a Szigligeti Színház.
szóljon hozzá!