Megtalálta a magyar rendőrség a romániai férfit elgázoló kisbuszt, a sofőrt és utasait még keresik

Megtalálta a magyar rendőrség a romániai férfit elgázoló kisbuszt, a sofőrt és utasait még keresik

A magyar rendőrség munkatársai megtalálták azt a járművet, amivel vasárnap halálra gázoltak egy idős romániai férfit az M0-ás autópályán. A sofőrt és két utasát még keresik.

2023. május 02., kedd

III. Károly jó király lesz a britek többsége szerint, szombaton tartják a koronázást Londonban

A britek csaknem kétharmada úgy gondolja, hogy III. Károly király személyében jó uralkodó került az Egyesült Királyság trónjára.

III. Károly jó király lesz a britek többsége szerint, szombaton tartják a koronázást Londonban
2023. május 02., kedd

Oroszországot támadta az ukrán haderő a helyi kormányzó szerint

Az oroszországi Brjanszki területet támadta kedd reggel az ukrán haderő – közölte Alekszandr Bogomaz kormányzó kedden Telegram-üzenetben, egy nappal azután, hogy egy robbanás miatt kisiklott egy hét kocsiból álló vasúti szerelvény a térségben.

Oroszországot támadta az ukrán haderő a helyi kormányzó szerint
2023. május 02., kedd

Meghívót hozott a posta: Novák Katalin részt vesz III. Károly brit uralkodó koronázásán

Novák Katalin köztársasági elnök részt vesz III. Károly brit uralkodó hétvégi koronázásán.

Meghívót hozott a posta: Novák Katalin részt vesz III. Károly brit uralkodó koronázásán
2023. május 02., kedd

Vidnyánszky arról, hogy a kijevi társulat visszalépett a Színházi Olimpiáról: „ahogy ígértem, nem lép fel orosz társulat”

„Azt az ígéretet tettem, hogy nem lesz orosz társulat a Színházi Olimpián, mint ahogy nincs is” – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Vidnyánszky Attila.

Vidnyánszky arról, hogy a kijevi társulat visszalépett a Színházi Olimpiáról: „ahogy ígértem, nem lép fel orosz társulat”
2023. május 02., kedd

Kijev nem tud Ferenc pápa ukrajnai békemissziójáról

Az ukrán vezetésnek nincs tudomása arról, hogy a Vatikán bevonásával békemissziót indítottak volna az Oroszországgal fennálló konfliktus megoldására – közölték kijevi kormányilletékesek.

Kijev nem tud Ferenc pápa ukrajnai békemissziójáról
2023. május 02., kedd

Több mint száz rendőr megsérült, közel háromszáz személyt őrizetbe vettek a franciaországi kormányellenes tüntetéseken

Legkevesebb 108 rendőr sérült meg és 291 embert vettek őrizetbe Franciaországban a május 1-jei kormányellenes tüntetéseken, az erőszakcselekmények zömét Párizsból jelentették – jelentette kedd hajnalban a The Guardian.

Több mint száz rendőr megsérült, közel háromszáz személyt őrizetbe vettek a franciaországi kormányellenes tüntetéseken
2023. május 02., kedd

Az amerikai hírszerzés szerint csak Bahmutnál több mint húszezer embert veszítettek az oroszok

Több mint 20 ezer embert vesztett az orosz katonaság a Bahmut körül vívott harcokban az elmúlt csaknem fél évben az amerikai hírszerzés szerint – jelentette ki a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője hétfőn.

Az amerikai hírszerzés szerint csak Bahmutnál több mint húszezer embert veszítettek az oroszok
2023. május 01., hétfő

Több tíz autó is áthajtott egy idős romániai férfin az országúton Magyarországon

Halálra gázoltak egy idős romániai férfit az országúton Magyarországon, az áldozaton több mint tíz gépkocsi keresztülhajtott.

Több tíz autó is áthajtott egy idős romániai férfin az országúton Magyarországon
2023. május 01., hétfő

Terrorcselekmény során megpróbálták likvidálni Bulgária főügyészét

Pokolgépes merényletet kíséreltek meg hétfőn Ivan Gesev bolgár főügyész autókonvoja ellen – közölte Boriszlav Szafarov helyettes főügyész.

Terrorcselekmény során megpróbálták likvidálni Bulgária főügyészét
2023. május 01., hétfő

Robbantásos merényletek Oroszországban: vonat siklott ki, távvezetékoszlop dőlt le

Pokolgépes robbantás miatt kisiklott egy tehervonat az Ukrajnához közeli oroszországi Brjanszki területen hétfőn, áldozatok nem voltak – közölte egy helyi tisztviselő.

Robbantásos merényletek Oroszországban: vonat siklott ki, távvezetékoszlop dőlt le

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2023. május 01., hétfő

Moldovában őrizetbe vették a nyíltan oroszbarát ȘOR alelnökét, épp szökni próbált az országból

Moldovában a hatóságok őrizetbe vették Marina Taubert, az ellenzéki ȘOR párt alelnökét, akit a pártfinanszírozási szabályok megsértésével gyanúsítanak – számolt be hétfőn a korrupcióellenes ügyészség.

Moldovában őrizetbe vették a nyíltan oroszbarát ȘOR alelnökét, épp szökni próbált az országból
2023. május 01., hétfő

Egymillió dollár értékű ékszert loptak az Egyesült Államokban egy román bűnbanda tagjai

Négy román állampolgárt tartóztattak le Missouri államban, miután több mint egymillió dollár értékű ékszert loptak el egy floridai üzletből – közölte a Walton megyei seriff hivatala.

Egymillió dollár értékű ékszert loptak az Egyesült Államokban egy román bűnbanda tagjai
2023. május 01., hétfő

Belügy: a moldovai alkotmányos rend megdöntésén ügyködött a Romániának kiadott, korrupció miatt elítélt volt képviselő

Súlyos vádak miatt tiltották ki hosszú időre Moldovából Cristian Rizea volt román szociáldemokrata párti (PSD) képviselőt, aki a rá korrupció miatt kirótt, négy év nyolc hónapos szabadságvesztés letöltése elől próbált menedéket keresni.

Belügy: a moldovai alkotmányos rend megdöntésén ügyködött a Romániának kiadott, korrupció miatt elítélt volt képviselő
2023. május 01., hétfő

Elismerően beszélt a magyarokról Ferenc pápa a budapesti látogatás után

Ferenc pápa a Rómába tartó visszaúton a sajtókíséret tagjainak megköszönve az újságírók munkáját magyarországi látogatásáról azt mondta, hogy „három intenzív, de jó nap volt”.

Elismerően beszélt a magyarokról Ferenc pápa a budapesti látogatás után
2023. május 01., hétfő

Szíriában végeztek az Iszlám Állam vezetőjével a törökök

Törökország „semlegesítette” az Iszlám Állam nevű szélsőséges milícia feltételezett vezetőjét egy szíriai bevetés során – közölte Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnap.

Szíriában végeztek az Iszlám Állam vezetőjével a törökök
2023. május 01., hétfő

Ismét légitámadást intézett Ukrajna ellen Oroszország, Ferenc pápa elárulta: a Vatikán ukrajnai békemisszióra készül

Újabb légitámadást intézett Ukrajna ellen Oroszország hétfőre virradóra.

Ismét légitámadást intézett Ukrajna ellen Oroszország, Ferenc pápa elárulta: a Vatikán ukrajnai békemisszióra készül
2023. április 30., vasárnap

Budapesti szentmiséjén a Magyarok Nagyasszonyára bízta az európai kontinens jövőjét Ferenc pápa

A béke építésére kérte a világ vezetőit Ferenc pápa a budapesti Kossuth Lajos téren vasárnap bemutatott szentmise végén, egy bölcsőkkel és nem sírokkal teli jövőért fohászkodva. A katolikus egyházfő beszédét magyarul zárta: „Isten, áldd meg a magyart!”

Budapesti szentmiséjén a Magyarok Nagyasszonyára bízta az európai kontinens jövőjét Ferenc pápa