Hirdetés

Először követelt halálos áldozatokat a jemeni húszi lázadók külföldi hajók elleni támadása

•  Fotó: CENTCOM

Fotó: CENTCOM

A jemeni húszik rakétával eltaláltak szerdán egy libériai teherhajót az Ádeni-öbölben, legkevesebb három tengerész meghalt, a többiek mentőcsónakba tudtak szállni és elmenekülni – közölte a brit haditengerészet tengerhajózási biztonsági információs szolgálata (UKMTO).

Hírösszefoglaló

2024. március 07., 07:592024. március 07., 07:59

Ez a húszik által a nemzetközi hajózás ellen indított hadjárat eszkalációját jelenti, ugyanis ez az első alkalom a terrorakciók kezdete óta, hogy a szerveztet támadása halálos áldozatokat szedett.

A beszámoló szerint a libériai tulajdonban lévő, barbadosi zászló alatt, de görög üzemeltetésben közlekedő, Valódi bizalom nevű hajót a jemeni fővárostól, Ádentől mintegy 105 kilométerre délnyugatra, a Vörös-tenger torkolatától nem messze találta el egy rakéta, amely azután tüzet okozott.

Hirdetés

A hajó tulajdonosának és üzemeltetőjének közös közleménye szerint a 23 tagú legénység sorsáról nincsenek információik; a Reuters hírügynökség azonban egy hajózási forrásból úgy értesült, hogy

a legénység nagy részének sikerült mentőcsónakba szállnia, hárman tűntek el a 23-ból, és a 20-ból négyen égési sérüléseket szenvedtek.

Később az Egyesült Államok hadseregének Központi Parancsnoksága (CENTCOM) közölte, hogy hárman meghaltak, négyen pedig megsebesültek – a sérültek közül három állapota kritikus.

A CENTCOM azt is tudatta, hogy

az amerikai hadsereg később a nap folyamán lelőtt két, a nemzetközi hajózás biztonságát fenyegető húszi drónt a lázadó szervezet által uralt jemeni területek fölött.

Az amerikai hadseregnek egy neve elhallgatását kérő tisztségviselője az AP hírügynökségnek azt mondta, hogy a hajót nagy erejű becsapódás érte, bár a benne keletkezett kár pontos nagysága egyelőre nem ismert.

A Vörös-tenger és a tőle délkeletre eső Ádeni-öböl térségében azóta csökkent jelentősen a hajózás biztonsága, hogy az Irán által támogatott jemeni húszi lázadók a Gázai övezeti háborúba a palesztinok oldalán úgymond beszállva november óta többtucatnyi támadást követtek el a Vörös-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók ellen. A hajók egy jelentős része emiatt azóta inkább kerülő úton közlekedik.

A nemzetközi közösség hajói válaszlépésként amerikai vezetéssel járőrözni kezdtek az addig nem elég jól védett Ádeni-öböl északi részén, valamint több ízben is légicsapásokat mértek a húszik jemeni hadállásaira.

Eközben David Cameron brit külügyminiszter gázai hadműveletek azonnali, humanitárius célú szüneteltetésére szólította fel szerdán Izraelt.

Cameron, aki Londonban fogadta Beni Ganz izraeli tárca nélküli minisztert, volt kormányfőt, a jelenlegi háborús kabinet tagját, a megbeszélés utáni nyilatkozatában úgy fogalmazott:

Izrael, amely megszálló hatalomként van jelen a többségében palesztin lakosságú Gázai övezetben, jogilag köteles biztosítani, hogy a segélyszállítmányok eljussanak a civil lakossághoz.

A brit külügyminiszter szerint e jogi felelősség következményekkel jár, például akkor, amikor mi itt az Egyesült Királyságban azt vizsgáljuk, hogy Izrael eleget tesz-e a nemzetközi humanitárius törvényeknek.

David Cameron hangsúlyozta:

a harcok azonnali humanitárius célú szüneteltetése mellett London szükségesnek tartja a segélyek elosztására szolgáló kapacitások bővítését a Gázai övezeten belül, a szárazföldi és a tengeri továbbítási útvonalak bővítését, valamint a Gázába beengedett humanitárius segítség formáinak kiterjesztését,

beleértve az infrastruktúra helyreállításához szükséges, kritikus fontosságú eszközöket.

Nagy-Britannia nem érzékel javulást ebben az ügyben, és ezen változtatni kell – fogalmazott a brit külügyminiszter.

Cameron az izraeli miniszterrel tartott szerda esti megbeszélése előtt, a londoni parlament felső kamarájában, a Lordok Házában felszólalva kijelentette: Gázában most már éhínség és járványok fenyegetnek, és ebben a helyzetben szükségképpen nagyon fogytán a türelem Izraellel szemben.

A brit külügyminiszter felsőházi beszédében is megszálló hatalomnak nevezte Izraelt, és úgy fogalmazott, hogy figyelmeztetések egész sorát kell intézni az izraeli kormány címére.

Az izraeli hadműveletek előzményeként a Gázai övezetet uraló szélsőséges iszlamista szervezet, a Hamász tavaly október 7-én Izrael déli térségében példátlan terrortámadást hajtott végre, amelyben 1200 ember meghalt, háromezren megsebesültek. A Hamász fegyveresei Gázába hurcoltak 240 túszt, akiknek többsége még mindig fogságban van.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés