
Képünk illusztráció
Fotó: 123RF
Egy nemzetközi radikális klímaaktivista csoport két tagja leöntötte narancssárga festékkel a lengyel főváros jelképét, a Visztula partján 1939 óta álló hableányszobrot – közölte pénteken a helyi média.
2024. március 08., 19:272024. március 08., 19:27
Az Utolsó Nemzedék videofelvételt is készített két lengyel női tagjának tettéről, és feltették azt az X-re. „Így ünneplem a Nők napját” – olvasható a videót kísérő bejegyzésben.
A fényvisszaverő mellényt viselő aktivisták a felvételen klímavédelmi és feminista jelszavakat kiabálnak. „Továbbra is megsértik a jogainkat, amelyekért keményen küzdöttünk” – jelentette ki a felvételen az egyik nő. Hozzátette, hogy „a helyzet csak súlyosbodni fog”.
– folytatta. „Az utolsó nemzedék vagyunk, és harcolunk magunkért” – tette hozzá.
A két aktivistát őrizetbe vették – közölte Barbara Szczerba, a varsói rendőrfőkapitányság munkatársa a Wirtualna Polska hírportállal.
Előzőleg, vasárnap az Utolsó Nemzedék két másik női aktivistája a varsói Nemzeti Filharmónia hangversenyét zavarta meg. Az emelvényre ugrottak, kibontottak egy transzparenst, és klímavédelmi jelszavakat kiabáltak. A transzparenst maga a karmester, a neves lengyel Antoni Wit tépte ki a kezükből úgy, hogy közben a zenekar játszotta tovább Wolfgang Amadeus Mozart Koronázási miséjét. A biztonsági őrök berohantak, és kikísérték az aktivistákat a teremből.
A nyugati országok felfegyverzik a Moldovai Köztársaságot, és felkészítik egy Oroszországgal vívandó háborúra – állította Oleg Ozerov chișinăui orosz nagykövet egy, a TASZSZ-nak adott interjúban.
Bukarest nem kapott olyan jelzéseket, hogy az Egyesült Államok jelentősen csökkenteni akarná Romániában állomásozó katonái számát – jelentette ki Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Vlagyimir Putyin orosz, Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti csúcstalálkozóra kizárólag a már megkötött megállapodások hivatalossá tétele céljából kerülhet sor – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője vasárnap.
Több mint egy hónap után ismét fellángoltak a harcok Irán és az Egyesült Államok között: Irán vasárnap megtorlást hajtott végre az amerikai erők ellen, miután az amerikai hadsereg iráni rakétavetőket támadott meg – közölte egy amerikai illetékes.
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
szóljon hozzá!