Bírálta Nicolas Sarkozy francia elnököt a romániai romák hazatelepítése miatt, az osztrák kormányt pedig tiltakozásra szólította fel Rudolf Sarközi ausztriai roma vezető egy vasárnap megjelent interjúban. Elítéli a kiutasításokat Karel Schwarzenberg cseh miniszterelnök is.
Egy titkos CIA-jelentést tett közzé szerdán a WikiLeaks oknyomozó honlap, de a dokumentum nem tartalmaz államtitkokat. Elkészítői inkább gondolatébresztőnek szánták elemzésüket.
Állampolgári kezdeményezést indított el csütörtökön egy dél-tiroli párt Ausztriában és Dél-Tirolban az olaszországi német ajkúak kettős állampolgárságáért.
Szerbiának szembe kellene néznie a valósággal, a valóság pedig az, hogy Koszovó független állam – jelentette ki Guido Westerwelle német külügyminiszter csütörtökön Belgrádban.
Húszéves városvezetés után elbúcsúzott a Fővárosi Közgyűléstől Budapest főpolgármestere. Demszky Gábor a közgyűlés csütörtökön tartott utolsó ülésén köszönt el a testülettől.
A jövő héten a záró vád- és védőbeszédek megtartásával véget ér a tárgyalási szakasz a háborús bűnökkel vádolt Ante Gotovina horvát tábornok és két társa ügyében a volt Jugoszlávia területén lezajlott konfliktusok felelőseiről ítélkező Nemzetközi Törvényszéken - jelentette be az ENSZ-testület csütörtökön.
Románia és Franciaország megállapodott abban, hogy a két ország több pénzt kér az Európai Bizottságtól a romák társadalmi beilleszkedését szolgáló programokra – jelentette be Mihai Şeitan munkaügyi miniszter. A tárcavezető azt követően nyilatkozott erről, hogy egy román kormányzati küldöttség Párizsban tárgyalt a francia kabinet képviselőivel a Franciaországból kiutasított romák ügyében. Szeptember első felében Bukarestben folytatódnak a...
Pénteki hatállyal létrehozza a Nemzetpolitikai Tárcaközi Bizottságot (NPTB) „a kölcsönös felelősség és figyelem elvén nyugvó nemzetpolitikai tevékenység összehangolása érdekében” a budapesti kormány – rendelkezik a Magyar Közlöny legfrissebb számában közzétett határozat. A bizottság elnöke Semjén Zsolt, a miniszterelnök általános helyettese, alelnöke pedig Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
A kettős állampolgárságról szóló magyar törvény megváltoztatását szorgalmazta a szlovák kormányfő egy német lapnak adott interjúban. Iveta Radicová, aki bemutatkozó látogatásra érkezett tegnap a német fővárosba, a Die Welt című lapnak kijelentette: a magyar–szlovák viszonyt csak dialógus útján lehet javítani, az utóbbi négy évben kialakult feszültséget az okozta, hogy a Duna két partján monológok hangzottak el, amelyek a média közvetítésével...
Gépkocsikba rejtett pokolgépekkel merényletek sorozatát követték el tegnap Irakban. Az összesen hét településen, rendőrségi épületek ellen végrehajtott támadások legkevesebb 64 ember életét oltották ki.
Megkérdőjelezhető az éjszakai leszállásra való alkalmassága annak a repülőtérnek, ahol kedd este lezuhant egy utasszállító repülőgép az északkelet-kínai Hejlungcsiang tartományban.
Megtörtént Zoran Djindjics néhai szerb kormányfő egyik gyilkosának egy ideje küszöbönálló kiadatása; Sretko Kalinicot tegnap hajnalban szállították át titokban a horvát fővárosból Belgrádba – közölte a szerb igazságügyi minisztérium.
A ciszjordániai zsidó telepesek vezetői azzal a kéréssel fordultak Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökhöz, hogy kormánya ne hoszszabbítsa meg a szeptember 26-án lejáró építési tilalmat a kolóniákban. A telepesvezetők azt kérik a kormányfőtől, hogy még a közvetlen izraeli–palesztin béketárgyalások szeptember 2-i kezdete előtt, e célból „Washingtonba utazása előtt nyilvánosan jelentse be, hogy – mint ígérte – szeptember 26-án megszüntetik a...
Több ezer helybéli lakos tegnap megpróbált megrohamozni egy afganisztáni NATO-támaszpontot az ország északnyugati részén, miután tudomásukra jutott, hogy a szövetséges erők egyik tagja agyonlőtt egy afgán katonát. A halálos incidens részleteiről egyelőre keveset tudni.
Soros György magyar származású amerikai milliárdos azzal a kéréssel fordult szerdán Franciaországhoz, hogy „állítsa le a romák tömeges kiutasítását”; egyúttal kérte az Európai Uniót, hogy készítsen egy átfogó, „a probléma nagyságával arányos” tervet a romák integrációjára.
Szerbia nem vonja vissza a Koszovó ügyében az ENSZ Közgyűlése elé beterjesztendő határozati javaslatot. Zdravko Ponos szerb külügyminiszter-helyettes elmondta, Szerbia kész tárgyalni és kompromisszumot kötni, de „van egy határ, amelyet nem léphet át anélkül, hogy ne veszélyeztetné nemzeti érdekeit”.