Hirdetés

Menekítik a külföldieket, teljes káosz Líbiában

Harci repülők nyitottak tüzet hétfő este Tripoliban a líbiai diktátor, Moammer Kadhafi távozását követelő tüntetőkre. A támadásnak számos halottja van. Korábban a tüntetők felgyújtották az Általános Népi Kongresszus (parlament) épületét a Kadhafi-rendszer elleni, napok óta tartó tüntetések során.

Hírösszefoglaló

2011. február 22., 10:162011. február 22., 10:16

Egyes hírforrások arról is beszámoltak, hogy Moammer Kadhafi államfő  elmenekült Tripoliból, és vagy szülővárosában, Szirtben, vagy a Sazbhai katonai támaszponton húzta meg magát, azonban ezt senki sem erősítette meg, mint ahogy William Hague brit külügyminiszter azon kijelentését sem, miszerint Kadhafi úton lett volna Venezuelába. A rendfenntartók távozásával a lakosok népi egységeket alakítanak ki biztonságuk szavatolására.

Az al-Dzsazíra arab hírtelevízió kórházi forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a legutóbbi tripoli összecsapások 61 halálos áldozatot követeltek. A tévé szerint a biztonsági erők bankokat és kormányzati épületeket fosztogattak, a tiltakozók pedig betörtek több rendőrőrsre. A kelet-líbiai Bengázi – a tiltakozó megmozdulások kiindulópontja – és más városok, köztük Szirt a hadsereg visszavonulása után gyakorlatilag a tüntetők ellenőrzése alá került – közölte az Emberi Jogi Szervezetek Nemzetközi Szövetsége (FIDH). A szövetség összesítése szerint a líbiai összecsapások már összesen 300–400 emberéletet követeltek.

A Human Rights Watch emberi jogi szervezet korábban 233-ra tette a halálos áldozatok számát. Vasárnap este egyébként feldúlták egy tévé és egy rádió épületét a kormányellenes tüntetők a líbiai fővárosban. A tiltakozók számos középületet felgyújtottak, így rendőrőrsöket, a forradalmi bizottságok helyi irodáit több negyedben, még a központi Zöld tér közelében is, ahol a kormányt támogató és a rendszer politikáját ellenzők összecsaptak. Az éjszaka folyamán lövöldözés volt hallható Tripoli számos negyedében.

A líbiai kormányzó eliten belüli nézeteltérésekre utal, hogy Mohamed Baju – aki egy hónappal ezelőtt még vezető kormányszóvivő volt – hibás döntésnek mondta, hogy a tripoli vezetés erőszakkal fenyegeti ellenzékét. Baju felszólította Szeif al-Iszlám Kadhafit, a Líbiát 42 éve kormányzó Moammer Kadhafi líbiai vezető második fiát, hogy kezdjen tárgyalást az ellenzékkel. Mint mondta, reméli, hogy Szeif al-Iszlám változtat véleményén, elismeri a belső ellenzék létezését, és párbeszédet kezd vele a líbiai rendszer átfogó megváltoztatásáról. Szeif al-Iszlám Kadhafi tegnapra virradóra elismerte: Líbia a polgárháború szélére sodródott, és egy nemzetközi összeesküvés célkeresztjébe került. Elismerte, hogy sok líbiai városban erőszakcselekmények zajlottak, amelyeket azonban a Líbia egységének lerombolását és egy iszlamista köztársaság létrehozását célul kitűző elemek provokáltak ki. Utalt arra is, hogy a Bengáziban és más kelet-líbiai városokban a felkelők a hadsereg fegyvereihez jutottak, és több tízezren áramlanak Tripoli felé.

Ugyanakkor hangoztatta, hogy a hadsereg apja mögött áll, és Moammer Kadhafi irányítja a csatát Tripoliban. „Győzni fogunk, leszámolunk a zendülőkkel” – jelentette ki, hozzáfűzve, hogy a hadseregnek most különösen jelentős szerepe van a biztonság megteremtésében, mert Líbia egysége és stabilitása a tét. Kijelentette, hogy a halálos áldozatok számát a külföldi média eltúlozta. Szeif al-Iszlám Kadhafi többször is 84 halálos áldozatot emlegetett. Időközben a Human Rights Watch emberjogvédő szervezet már 233-ra tette a líbiai erőszakcselekményekben meghalt emberek számát.

Elismerte ugyanakkor, hogy a hadsereg és a rendőrség követett el hibákat. „Líbia válaszúthoz érkezett: vagy megegyezünk még ma a reformokról, vagy nem 84 halálos áldozatot, hanem több ezer embert fogunk siratni, és egész Líbiában patakokban folyik majd a vér” – mondta az ifjabbik Kadhafi. Televíziós beszédében bejelentette: haladéktalanul összehívják az Általános Népi Kongresszust, vagyis a parlamentet, amely a reformok megvalósításáról, valamint egy alkotmány-előkészítő bizottság létrehozásáról tárgyal. Közölte, hogy egyetértett és megértette a politikai szervezetek, a szakszervezetek és a jogászok által világosan megfogalmazott követeléseket. Ezek nem jelentenek problémát. Megértjük és elfogadjuk véleményüket – mondta. A 37 éves Szeif al-Iszlám Kadhafiról sokan azt tartják, hogy ő az egyetlen személyiség, aki képes lehet komoly változást véghezvinni az észak-afrikai országban.

Az Európai Unió külügyminiszterei közben a líbiai elnyomást elítélő közös állásfoglalás szövegén dolgoznak. A líbiai események egyébként a gazdaságra is hatással vannak. Az ott dolgozók sztrájkja miatt leállították az olajkitermelést Észak-Afrika egyik legjelentősebb olajkitermelő vidékén, a líbiai Szirte-medence Nafura olajmezején. A British Petroleum (BP) arról tájékoztatott, hogy szünetelteti kutatási tevékenységét Líbiában. A német BASF olaj- és gázlelőhely-kutató üzletága ugyanígy döntött.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés