Hirdetés
Népszavazás Moldovában

Népszavazás Moldovában

Alacsony részvétellel zajlott tegnap a népszavazás a Moldovai Köztársaságban arról, hogy közvetlenül a nép válassza-e meg az ország államfőjét vagy továbbra is a törvényhozás.
2010. szeptember 06., hétfő

Tűzszünetet hirdetett a baszk ETA

Tűzszünetet hirdetett tegnap a Baszkföld elszakadásáért küzdő Baszk Haza és Szabadság (ETA) elnevezésű terrorszervezet. A bejelentésről a Gara nevű baszk napilap számolt be internetes oldalán, ebben a szervezet közölte: úgy döntött, hogy a jövőben nem hajt végre fegyveres támadásokat, illetve egyéb erőszakos cselekményeket.
Tűzszünetet hirdetett a baszk ETA
Tűzszünetet hirdetett a baszk ETA
2010. szeptember 06., hétfő

Tűzszünetet hirdetett a baszk ETA

2010. szeptember 06., hétfő

Blair és Brown cserbenhagyta a hadsereget?

Cserbenhagyta a két hadszíntéren – Afganisztánban és Irakban – harcoló brit hadsereget az előző londoni kormány, amely nem volt hajlandó kellő finanszírozást nyújtani a fegyveres erőktől megkövetelt feladatokhoz – írja megjelenés előtt álló könyvében az előző brit vezérkari főnök, aki súlyos személyes bírálatokat is megfogalmaz Tony Blair volt brit kormányfővel és egykori pénzügyminiszterével, Gordon Brownnal szemben.
 Blair és Brown cserbenhagyta  a hadsereget?
 Blair és Brown cserbenhagyta  a hadsereget?
2010. szeptember 06., hétfő

Blair és Brown cserbenhagyta a hadsereget?

Hirdetés
2010. szeptember 06., hétfő

Ellenzett romatoloncolások

Ezrek tüntettek a hét végén Párizsban és más franciaországi, valamint európai városokban a Francois Fillon vezette kormány új belbiztonsági intézkedései, köztük a kelet-európai romák Franciaországból való kiutasítása ellen. A sípoló és doboló tömeg Párizsban azzal vádolta Nicolas Sarkozy elnököt, hogy a bűnözés visszaszorítására júliusban bejelentett lépéseivel megbélyegzi a kisebbségeket politikai előnyszerzés céljából.
Ellenzett romatoloncolások
Ellenzett romatoloncolások
2010. szeptember 06., hétfő

Ellenzett romatoloncolások

2010. szeptember 05., vasárnap

A romák franciaországi kitoloncolása ellen tüntettek Budapesten

A romániai és bulgáriai cigányok franciaországi erőszakos kitoloncolása ellen tüntettek civilek szombaton a budapesti francia Nagykövetség épülte előtt. Az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet magyarországi aktivistái által szervezett megmozdulás szónokai a romák elleni gyűlöletkeltés és a rasszizmus megszüntetését, az emberi jogok tiszteletben tartását követelték mind a francia, mind pedig magyar kormánytól.
A romák franciaországi kitoloncolása ellen tüntettek Budapesten
Hirdetés
2010. szeptember 03., péntek

Economist: a kelet-európai romák rosszabbul élnek, mint a kommunizmus idején

A kelet-európai roma népesség az integrációs kezdeményezések ellenére még mindig rosszabbul él, mint a kommunizmus idején - írta jogvédők véleményét idézve a The Economist, amelynek pénteken megjelent elemzése szerint ugyanakkor a Nyugat-Európába vándorló romák sem részesülnek baráti fogadtatásban.
Economist: a kelet-európai romák rosszabbul élnek, mint a kommunizmus idején
2010. szeptember 03., péntek

Abbász: lehetséges a békemegállapodás

Megkezdődtek csütörtökön Washingtonban a közvetlen izraeli–palesztin béketárgyalások. A megbeszélések előtt a palesztin elnök mindenfajta teleplétesítési tevékenység befagyasztására szólította fel Izraelt. Mahmúd Abbász azon a vacsorán mondott beszédet, amelyet Barack Obama amerikai elnök adott a Fehér Házban a Washingtonban közvetlen tárgyalásokat kezdő palesztin elnök és Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő, továbbá a másik két közvetett...
Abbász: lehetséges a békemegállapodás
Abbász: lehetséges a békemegállapodás
2010. szeptember 03., péntek

Abbász: lehetséges a békemegállapodás

Hirdetés
2010. szeptember 02., csütörtök

Merénylet után riadókészültség Izraelben

Riadókészültségbe helyezték tegnap Ciszjordániában az izraeli hadsereget, mert előző nap este a megszállt palesztin területen meggyilkoltak négy izraeli telepest – közölte egy katonai szóvivő. Újabb merényletektől tartva fokozott készültséget rendeltek el, de az elővigyázatossági rendszabály nem tesz szükségessé csapaterősítést, vagy újabb ellenőrző pontok felállítását – tette hozzá.
Merénylet után riadókészültség Izraelben
Merénylet után riadókészültség Izraelben
2010. szeptember 02., csütörtök

Merénylet után riadókészültség Izraelben

2010. szeptember 02., csütörtök

Obama: az iraki harci küldetés véget ért

Az amerikai csapatok harci küldetése Irakban véget ért – jelentette be kedden este Barack Obama. Az elnök rámutatott, hogy az amerikai nép legfontosabb küldetése most a gazdaság helyreállítása. Nem beszélt győzelemről, és elismerte, hogy az Egyesült Államok súlyos árat fizetett a hétéves háborúért. Kijelentette, országa fenn kívánja tartani és meg kívánja erősíteni vezető szerepét ebben a fiatal évszázadban.
Obama: az iraki harci küldetés véget ért
Obama: az iraki harci küldetés véget ért
2010. szeptember 02., csütörtök

Obama: az iraki harci küldetés véget ért

2010. szeptember 02., csütörtök

Párizs: törvényes a kiutasítás

Franciaország a legaprólékosabban betartja az európai jogot a romániai és bulgáriai romák kiutasításakor – jelentette ki kedden este Eric Besson francia bevándorlásügyi miniszter az Európai Bizottság képviselői előtt. A tárcavezető Viviane Reding igazságügyi és Cecilia Malmstrom belügyi biztos előtt ismertette Párizs álláspontját a romakitoloncolásokról.
Párizs: törvényes a kiutasítás
Párizs: törvényes a kiutasítás
2010. szeptember 02., csütörtök

Párizs: törvényes a kiutasítás

2010. szeptember 01., szerda

Régi viszályt „rendezett” a pozsonyi ámokfutó

Érvényes fegyvertartási engedélye volt annak a férfinak, aki hétfőn Pozsony Dévényújfalu nevű városrészében hét embert gyilkolt meg, majd – miután egy rendőr eltalálta – magával is végzett. „A nála talált összes fegyverre engedélye volt” – erősítette meg Jaroslav Spisiak országos rendőrfőkapitány a szlovák közszolgálati televízió hétfő éjjeli híradójában.
Régi viszályt „rendezett” a pozsonyi ámokfutó

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
2010. szeptember 01., szerda

Megakadályozott kitoloncolás

Franciaországban egy közigazgatási bíróság tegnap megakadályozta egy roma csoport hazazsuppolását Romániába. A lille-i rendőr-főkapitányság az intézkedést azzal indokolta, hogy a romák veszélyeztetik a közrendet.
Megakadályozott kitoloncolás
Megakadályozott kitoloncolás
2010. szeptember 01., szerda

Megakadályozott kitoloncolás

Hirdetés
2010. augusztus 31., kedd

A gyermekek húsz százalékát fenyegeti a szegénység az unióban

A gyermekek legalább 20 százalékát fenyegeti a szegénység az unióban - olvasható egy tájékoztatóban, amelyet kedden tettek közzé Brüsszelben a gyermekszegénységről a hét második felében tartandó konferencia kapcsán.
A gyermekek húsz százalékát fenyegeti a szegénység az unióban
2010. augusztus 31., kedd

Oroszországban a kormány korlátozhatja az élelmiszerárakat

Oroszországban egyes élelmiszerek olyan mértékben drágulnak, hogy ez lehetővé teszi a kormánynak az árak korlátozását. Az intézkedés ellen azonban számos érv szól, ezért a kormány várakozó álláspontra helyezkedett - jelentette a Vedomosztyi című lap hétfőn.
Oroszországban a kormány korlátozhatja az élelmiszerárakat
2010. augusztus 31., kedd

Lövöldözés Pozsonyban - hét halott 14 sebesült

Nyolcan meghaltak, huszonegyen pedig megsebesültek abban a lövöldözésben, amely Pozsony Dévényújfalu nevű városrészében tört ki tegnap délelőtt. Az áldozatok között öt nő és két férfi van, a lövöldözésben maga a támadó is életét vesztette. A sebesülteket – alapvetően különféle lőtt sebekkel – pozsonyi kórházakba szállították. Három ember sérülése nagyon súlyos. A sebesültek között van egy hároméves kisgyermek is, de állapota nem...
Lövöldözés Pozsonyban - hét halott 14 sebesült
Hirdetés
2010. augusztus 30., hétfő

Németh Zsolt: minden ügyben legyen magyar álláspont!

A kormány célja az, hogy minden ügyben legyen magyar álláspont - jelentette ki Németh Zsolt külügyi államtitkár a hétfői külképviselet-vezetői értekezleten. Az államtitkár megjegyezte, hogy a kormány külpolitikai törekvései világosak, szemben az előző kabinet időszakával, amikor több kérdésben nem volt magyar külügyi álláspont, és kormányzati iránymutatás hiányában a diplomáciában is gyakran a „belelétezés”, a „semmittevés” volt az...
Németh Zsolt: minden ügyben legyen magyar álláspont!
2010. augusztus 30., hétfő

Alkoholproblémákkal küzd a mélyben rekedt chilei bányászok egy része

Alkoholelvonási tünetekkel küzd a mélyben rekedt chilei bányászok egy része. A bányászok – akik között alkoholisták és drogfüggők is vannak - bort kértek a hatóságoktól.
Alkoholproblémákkal küzd a mélyben rekedt chilei bányászok egy része
Hirdetés
2010. augusztus 30., hétfő

Kárpát-medence: református tanévnyitó

Igehirdetéssel kezdődött meg a Kárpát-medence református oktatási intézményeinek tanévnyitója szombaton, Miskolcon a város Kossuth utcai református nagytemplomában.
Kárpát-medence: református tanévnyitó
Kárpát-medence: református tanévnyitó
2010. augusztus 30., hétfő

Kárpát-medence: református tanévnyitó

Hirdetés
Hirdetés