Hirdetés

Tripoliban tüntetők közé lőttek, harckocsik őrzik a város határát

A líbiai biztonsági erők tüzet nyitottak tüntetőkre a főváros, Tripoli több negyedében is a pénteki ima után, többeket megölve - mondták el szemtanúk telefonon. A BBC brit közszolgálati rádió közben arról számolt be, hogy a Moammer Kadhafi líbiai vezető parancsára harckocsik őrzik a fővárosba vezető utakat, megakadályozandó, hogy ellenzéki erők hatoljanak be Tripoliba. Tripoliban Kadhafi milicistái jelentős számban vonultak föl a mecsetek környékén, hogy megfélemlítsék a pénteki imáról kiözönlő tömeget. Szemtanúk szerint a hívők így is Kadhafi-ellenes jelszavakat kezdtek skandálni, amint kiléptek az imahelyekről.

2011. február 25., 16:182011. február 25., 16:18

Fiatal, zöld karszalagos fegyveresek ellenőrzőpontokat állítottak föl szerte Tripoliban; megállítják, és átkutatják az arra haladó autókat. Szemtanúk szerint ennek ellenére zűrzavaros a helyzet a város több részében.

„A rendfenntartó erők válogatás nélkül lőttek a tüntetőkre. A Szúk al-Dzsumaa utcáin halottak fekszenek” - mondta a negyed egyik lakója a francia hírügynökségnek.

A  főváros keleti felében, Ben Asúr és Faslum negyedekben lakó szemtanúk szintén arról számoltak be, hogy a Kadhafihoz hű erők „tüzet nyitnak mindenkire, aki az utcán tartózkodik”. Faslumban a tüntetők Kadhafi-ellenes jelszavakat skandálnak.

A város nyugati, Dzsanzúr negyedében legkevesebb öt ember vesztette életét a kormányellenes tüntetőkre leadott lövésektől - számolt be róla egy helyi lakos.

Tripoliban él a hatmilliós Líbia nagyjából minden harmadik lakosa. Hírek szerint a Kadhafihoz hű erők már csak a fővárost és közvetlen környékét tartják ellenőrzésük alatt.

A BBC forrásai szerint „az elmúlt napokban stratégiai egyensúly alakult ki Líbiában, azaz a kormányerőknek sikerült megerősíteniük ellenőrzésüket a főváros felett, közben azonban gyakorlatilag teljesen elvesztették az ország többi része felett gyakorolt hatalmukat”. „A felkelők pedig egyelőre nem kockáztatják meg, hogy támadást indítsanak Tripoli ellen” - adta hírül a BBC.

Pénteken a kormányellenes „Február 17. mozgalom” kezére került a Tripolitól 50 kilométerre nyugatra fekvő Zavíja városa. Szemtanúk szerint a város körül ugyan katonai és rendőrségi ellenőrzőpontok működnek, bent a városban nincs jelen sem a katonaság, sem a rendőrség.

Az ellenzék már korábban hatalmába kerítette Líbia második legnépesebb városát, Bengázit és a harmadik legnagyobb települést, a Tripolitól 150 kilométerre keletre fekvő Miszrátát.

Egyelőre nehezen kivehető, kik is adják a Kadhafi-rendszer ellenzékének fő erejét. A keleti országrészben a rend helyreállítására felállított bizottságok tagjai főleg értelmiségiek - jogászok, orvosok -, törzsi vezetők és katonatisztek, a radikális iszlamisták jelenlétére kevés jel utal.

A líbiai vezetés pénteken kétségbeesett lépésre szánta el magát, hogy megpróbálja a maga oldalára állítani a tömegeket. Az állami tv-ben bejelentették, hogy minden család egyszeri, átszámítva 400 dollár juttatást kap, ellensúlyozandó az élelmiszerárak emelkedését, emellett egyes közszolgálati dolgozók 150 százalékos béremelésben részesülnek.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés