Az Európai Unió két tagállama nem akarja, hogy Románia és Bulgária már az idén csatlakozzék a belső határellenőrzéstől mentes schengeni övezethez – jelentette ki pénteken Florin Şaghi, a román belügyminisztérium schengeni ügyosztályának vezetője.
Kiengedték a börtönből, és szigorított házi őrizetbe helyezték pénteken New Yorkban Dominique Strauss-Kahnt, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgatóját, miután ügyvédei átadták a bíróságnak az egymillió dolláros óvadékot és egy ötmillió dolláros biztosítékról szóló igazolást.
Német közvetítéssel és német földön titkos tárgyalások zajlanak az Egyesült Államok és az afganisztáni rendszer ellen harcoló tálibok között – adta hírül a Der Spiegel tegnap.
Mintegy 300 tunéziai halt meg és hétszázan sebesültek meg december 17., a Ben Ali elnök elleni felkelés kitörése és január 14., az államfő bukása közötti időszakban - közölte szombaton Tuniszban az ENSZ népirtás-ellenes jelentéstevője a kormány által közzétett adatokra hivatkozva.
Hivatalosan vádat emeltek csütörtökön Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) lemondott vezérigazgatója ellen – közölte a New York-i ügyészség.
Azonnali hatállyal lemondott Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója – jelentette be a szervezet igazgatótanácsa csütörtökön. Hozzátették, hogy megkezdik az új vezérigazgató kiválasztását, és addig az amerikai vezérigazgató-helyettes, John Lipsky vezeti az intézményt.
A Határtalanul! tanulmányi kirándulásokról kezdődtek tájékoztató napok csütörtökön, amelyek pénteken és hétfőn is folytatódnak az Apáczai Közalapítvány szervezésében Budapesten.
Bugár Béla szerint nem helyénvaló magyarosításról beszélni annak kapcsán, hogy az általa vezetett Híd párt a jelenlegi 20 százalékról 15 százalékra kívánja csökkenteni a kisebbségek esetében a hivatali nyelvhasználati küszöböt, azaz: a kisebbség arányszámának egy-egy településen elég csak a 15 százalékot elérnie ahhoz, hogy a hivatalos érintkezésekben használhassa nyelvét.
Az emberi jogok terén egyelőre nem sok jelét látni a változásnak Egyiptomban: a Mubarak-rezsim megdőlt ugyan, de a hatóságok még mindig korlátozzák a gyülekezési szabadságot, továbbra is kínozzák a fogvatartottakat, és katonai bíróságokon döntenek a civilek sorsáról – áll az Amnesty International (AI) csütörtökön kiadott jelentésében.
Szabadon engedtek Líbiában négy külföldi újságírót szerdán Magyarország tripoli nagykövetségének kitartó és áldozatos munkája eredményeként – közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.
Kizárta a tárgyalás lehetőségét a tibeti „emigráns kormánnyal” a Tibeti Autonóm Terület kormányzatának feje – hangzott el a kínai kormány információs irodájának sajtótájékoztatóján.
Első alkalommal van romániai származású tagja a 308 fős kanadai képviselőháznak, amelynek új összetételét a május 2-án rendezett előrehozott megmérettetésen választották meg. A Szatmárnémetiben született, magyar anyanyelvű, 62 éves Corneliu Chişu 1982-ben vándorolt ki az óceánon túlra, idén márciusban megszerezte a magyar állampolgárságot is. – INTERJÚ
A magyar EU-elnökség rendkívüli erőfeszítéseket tesz azért, hogy az EU-tagállamok foglalkozzanak Románia és Bulgária schengeni csatlakozásával; az övezet kiterjesztésének kérdése semmilyen összefüggésben nincs a schengeni rendszer felülvizsgálatát célzó kezdeményezésekkel – mondta Martonyi János külügyminiszter csütörtökön Budapesten, miután megbeszéléseket folytatott román kollégájával.
Lezuhant egy belföldi viszonylatban közlekedő repülőgép Argentínában; a katasztrófát senki sem élte túl a 19 utas és a legénység 3 tagja közül – közölték csütörtökön a hatóságok.
Azonnali hatállyal lemondott Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szexuális bűncselekménnyel gyanúsított vezérigazgatója – jelentette be a szervezet igazgatótanácsa csütörtökön.