Hirdetés

Történelmi magyar nevének visszaállítását kéri egy falu Kárpátalján

Történelmi magyar nevének visszaállítását kéri a Csap-Záhony ukrán-magyar határátkelőhely mellett fekvő, ukránul hivatalosan Szolomonovének nevezett Tiszasalamon község magyar többségű lakossága.

MTI

2011. november 23., 12:322011. november 23., 12:32

A kárpátaljai magyarok által csak Salamonként emlegetett Árpád-kori magyar falu hivatalos neve a második világháborúig Tiszasalamon volt, majd a szovjet korszak elején Salamanave, végül 1964-től Szolomonovo, a független Ukrajna létrejötte után pedig Szolomonove lett.

Nemrég Palkó Katalin magyartanár, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) helyi alapszervezetének elnöke és Kovács István, a református gyülekezet gondnoka beadvánnyal fordult a helyi önkormányzathoz, hogy az ukrán–magyar–szlovák hármas határnál elterülő, döntő többségében magyarlakta falu kapja vissza korábbi magyar nevét ugyanúgy, ahogy az 1990-es években visszaállították a környékbeli magyar falvak történelmi neveit – írta legfrissebb számában a beregszászi Kárpátalja című hetilap.

A cikk szerint gondot jelent, hogy közigazgatásilag Tiszasalamonhoz tartozik az 1920-as években a csehszlovák hatóságok által létrehozott Sztrázs nevű kolónia, ahol a Kárpátokból betelepített ukránok utódai élnek. A két falurészből álló község területén élők körülbelül 70 százaléka magyar nemzetiségű, ők Tiszasalamon területén laknak, 30 százalékuk pedig ukrán, ők javarészt sztrázsi lakosok. A település történelmi magyar nevének visszaállítása ügyében összehívott falugyűlésen a tiszasalamoni magyarok kiálltak amellett, hogy vissza szeretnék kapni a község korábbi nevét, illetve új utcaneveket szeretnének, ám a sztrázsiak közül ezt többen ellenezték – olvasható riportban.

A hetilap beszámolója szerint egy Tiszasalamonban néhány éve házat vásárolt, csak ukránul beszélő nő a gyűlésen például arra hívta fel a helyi magyarok figyelmét, hogy milyen sok a faluban az üres ház, a magyar fiatalok elmennek Salamonból, s a helyükre várhatóan ukrán fiatalok költöznek majd, tehát nincs értelme az ukránul jól csengő Szolomonove nevet az ukránoknak nehezen kimondható Tiszasalamonra cserélni. A kérdésben népszavazást kezdeményező helyi magyarokat pedig azzal vádolta meg, hogy Magyarországról fizetik őket – írta a többi közt a beregszászi újság.

 Kárpátalján egyébként a magyarlakta települések történelmi neveinek a visszaállítását még a szovjet peresztrojka idején kezdeményezte az 1989-ben alakult KMKSZ. Az újonnan létrejött ukrán állam hatalmi szervei kezdetben nem ellenezték a települések névvisszaállítását, így 1995 márciusában például az ukrán parlament egyszerre 27 kárpátaljai, köztük 23 magyarlakta település történelmi nevének törvényesítését hagyta jóvá. Az ukrán nacionalizmus nyugat-ukrajnai megerősödése miatt azonban az utóbbi években a kárpátaljai magyarok minden helységnév-visszaállítási kezdeményezése heves ellenállásba ütközik.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
2026. június 30., kedd

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal

Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal
Hirdetés
Hirdetés