Nyíltan bírálják az egyiptomi aktivisták és bloggerek azt a hatósági gyakorlatot, amellyel állítólag "szüzességi tesztnek" vetettek alá több őrizetbe vett tüntető nőt.
Petárdákkal követtek el támadást egy belgiumi, egy hollandiai és egy franciaországi IKEA bútoráruház ellen hétfő este - jelentették be az érintett országok hatóságai és az áruházlánc vezetősége kedden.
A Kárpát-medencei magyar nyelvű oktatás fontosságát hangsúlyozta Semjén Zsolt tegnap Budapesten, az Óbudai Egyetemen. A miniszterelnök-helyettes bejelentette: már kilencvenezer állampolgársági kérelem érkezett.
Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) az országos kisebbségi önkormányzatok vezetőivel tegnap.
Az Európai Unió fontos feltételét teljesítette Szerbia a háborús bűnökkel vádolt Ratko Mladics elfogásával, bár az EU-ba vezető út még rögösnek bizonyulhat. A bujkáló boszniai szerb hadseregparancsnok évek óta rányomta bélyegét Szerbia és az Európai Unió viszonyára.
A G8-csoport hétvégi csúcstalálkozója „történelmi” volt, olyan pillanat, amikor a nagyhatalmak felsorakoztatták gazdagságukat és fegyvereiket az arab népek mögött, betömve a nyugati értékek világméretű terjesztése terén támadt szakadékot.
Elhunyt vasárnap Mádl Ferenc, egykori magyar államfő, jelentette be a magyar Köztársasági Elnöki Hivatal. Az exállamfőt 80 éves korában érte a halál. Mádl Ferenc 2000 és 2005 között volt Magyarország köztársasági elnöke, 1990 és 1993 között tárca nélküli miniszter, 1993 és 1994 között művelődés- és közoktatásügyi miniszter volt. A Széchenyi-díjas jogtudós Mádl a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja volt. Köztársasági elnökké a...
Barack Obama amerikai elnök első lengyelországi látogatásán szombaton Varsóban megerősítette az Egyesült Államok elkötelezettségét a szoros amerikai–lengyel kapcsolatok fenntartása mellett, és kijelentette: Washington azt akarja, hogy a kelet-közép-európai térség egészében a béke és stabilitás légköre uralkodjék.
Már kedden elfogadhatja a képviselőház Daniel Buda szerint azt a törvénytervezetet, amelynek értelmében már a jövő évi helyhatósági választáson egyfordulós rendszerben választanák meg a polgármestereket.
Lemondott tegnap Georges Tron, a francia kormány közszolgálati ügyekért felelős államtitkára, akit öt nappal ezelőtt szexuális zaklatással vádolt meg két nő.
Valószínűleg hétfőn vagy kedden adják ki Ratko Mladicsot a szerb hatóságok a Nemzetközi Törvényszéknek (NT) – közölte vasárnap Mehmet Güney, a hágai székhelyű bíróság elnökhelyettese.
Nagy-Britannia felbomlásától tart a brit uralkodó annak nyomán, hogy a május eleji skóciai parlamenti választásokon abszolút többséget szerzett a tartomány függetlenségéért kampányoló Skót Nemzeti Párt (SNP).
Ratko Mladics rossz fizikai állapota miatt rövidre fogták a csütörtökön elfogott boszniai szerb hadsereg-főparancsnok első kihallgatását. Mladics kiadatása a Hágai Nemzetközi Törvényszéknek egy hetet vehet igénybe. Újvidéken ultranacionalisták tüntettek az egykori tábornok elfogása miatt.
Nem akármilyen ajándék fogadta a csütörtökön Szerbiába várt Catherine Ashtont, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjét: vendéglátói a legkeresettebb szerb háborús bűnöst, Ratko Mladics tábornokot tálalták fel neki aranytálcán. – JEGYZET