
Archív felvétel
Fotó: Ukrán elnöki hivatal
Jelentős légvédelmirakéta-szállítmány érkezett pénteken Ukrajnába – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kijevben, a Petr Pavel cseh államfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.
2026. január 16., 18:492026. január 16., 18:49
„Ma reggelig több légvédelmi rendszerünk rakéta nélkül volt” – mondta az ukrán elnök, de részleteket nem árult el a szállítmányról. Zelenszkij úgy fogalmazott, hogy a hiányért nem lehet egyedül az Amerikai Egyesült Államokat hibáztatni, mert nemcsak az amerikai Patriot ütegekhez, hanem az európai rendszerekhez sincs elég rakéta.
Az ukrán elnök, kommentálva Donald Trump amerikai elnök kijelentését, amely szerint Ukrajna késlelteti a béketárgyalási folyamatot, kijelentette, hogy
Megjegyezte viszont, hogy bizonyos kérdésekben eltér az ukrán és az amerikai álláspont. „Ez érthető, hiszen én az államunk érdekeit védem, az ultimátumok pedig véleményem szerint nem számítanak működő modellnek a demokratikus kapcsolatokban” – fogalmazott az ukrán elnök.

Ukrajna és nem Oroszország akadályozza a potenciális békemegállapodást – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök egy, a Reutersnek adott interjúban.
Zelenszkij kiemelte, hogy Ukrajna áramfogyasztási szükséglete meghaladja azt a szintet, amelyet az energiarendszer a rendszeres orosz támadások közepette biztosítani tud. Elmondta: csütörtökön az áramfogyasztási igény egyharmadát nem tudták biztosítani. Tegnap nagy volt a fogyasztás, körülbelül 18 gigawatt. Nekünk pedig nagyjából 11 gigawattra volt kapacitásunk – tette hozzá.
ezért szerinte Ukrajna támogatását és az Oroszországra nehezedő nyomást fokozni kell. Kitartást kívánt Zelenszkijnek és az ukrán népnek a nehéz helyzetben.
Közben Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára pénteken újságíróknak Moszkvában úgy nyilatkozott: a Kreml észlelte az Olaszországból, Franciaországból és Németországból érkező jelzéseket, miszerint párbeszédre van szükség Oroszországgal, és ezt pozitív fejleménynek tekinti a nyugati országok álláspontjában.
– mondta a Kreml szóvivője.
„Ha ez valóban komolyan tükrözi az európaiak stratégiai elképzeléseit, akkor ez pozitív változás” – hangoztatta, hozzátéve, hogy eddig a Kreml nem kapott az említett országokból kapcsolatfelvételi kérelmet.
Peszkov emlékeztetett arra, hogy nemrégiben az európai fővárosokból még olyan nyilatkozatok érkeztek, amelyek teljesen kizárták az oroszokkal való bármiféle párbeszéd lehetőségét, és csak Oroszország vereségének szükségességéről szóltak. Hangsúlyozta, hogy az ukrajnai béke megteremtéséhez egymáshoz kölcsönösen közelítő közös erőfeszítésekre van szükség, és hogy a rendezés lehetetlen az európai biztonság megvitatása nélkül.
Méltatta az amerikaiaknak a rendezés érdekében tett erőfeszítéseit. Közölte, hogy egyelőre nem dőlt el az Ukrajna ügyében közvetítő Steven Witkoff amerikai elnöki különmegbízott és Jared Kushner üzletember moszkvai látogatásának időpontja.
„Az Egyesült Államok erőfeszítései az ukrajnai rendezés politikai-diplomáciai keretek közé terelésére megfelelnek érdekeinknek. Értékeljük Washington erőfeszítéseit ebben a tekintetben” – mondta.

Donald Trump amerikai elnök szombaton ismét bírálta Vlagyimir Putyin orosz elnököt, miközben továbbra is bizonytalan az amerikai vezetésű ukrán–orosz béketárgyalások sorsa.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!