
Fotó: MTI
2008. április 14., 00:002008. április 14., 00:00
A szélsőjobb tüntetést a Tomcat néven közismertté vált blogger, Polgár Tamás hirdette meg a Hollán Ernő utcába, ahol néhány nappal korábban állítólag az egyik jegyiroda munkatársa inzultált egy lányt, aki a Hungarica nevű együttes koncertjére szeretett volna jegyet venni. A jegyiroda ellen azóta több ízben is támadást intéztek, majd Szabó György azóta halálosan megfenyegetett fideszes önkormányzati képviselő múlt hétfőn szélsőjobbellenes tüntetést szervezett. Erre válaszul hirdette meg péntekre Tomcat a tüntetést, civil szervezetek pedig az ellendemonstrációt. A két tábor egymástól mintegy százméternyire állt, rendőrkordonok választották el őket, az eseményeket több száz rendőr biztosította.
A délutáni rendezvényen megjelent Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, valamint felesége, Dobrev Klára is, társaságukban ott volt a Budapesten tartózkodó Gerhard Schröder volt német kancellár is. Schröder a szélsőjobboldali veszélyre figyelmeztetett. „Tisztesség kérdése volt számomra, hogy eljöjjek ide” – jelentette ki a veterán szociáldemokrata német politikus. „Sokan vagyunk, de egyre több olyan emberre van szükség, aki megvédi az erőszak áldozatait” – mondta Gerhard Schröder, aki felhívta a figyelmet arra: Európában túlságosan sokszor fordult már elő, hogy szélsőjobboldaliak háborúba vittek országokat. A volt német kancellár beszédét, valamint a jó órányi megmozdulás során felhangzó Radnóti Miklós- és József Attila-verseket mintegy háromezer ember hallgatta.
„Az a dolgom, hogy itt legyek, és mindenkit arra hívjak fel, hogy itt legyen” – jelentette ki Gyurcsány Ferenc. Hangsúlyozta, a baloldal és a konzervatívok az antifasizmus ügyében közös platformon vannak. „Kell hogy legyen az országnak közös talapzata, amelybe az antifasizmus kérdése is beletartozik” – tette hozzá.
A Hollán Ernő utca Szent István körút felé eső szakaszát mintegy ezer, nemzeti színű és árpádsávos zászlót lobogtató ember töltötte meg. Az ott felállított kordon belső oldalán a rohamrendőrök, a másik oldalán a Magyar Gárda tagjai álltak sorfalat. A tömeg a miniszterelnököt gyalázó rigmusokat kiabált, többször elhangzottak „büdös kommunisták” és „mocskos zsidók” bekiabálások, és hatalmas üdvrivalgás tört ki, amikor a rendőrök beengedtek a kordonnal lezárt területre három tüntetőt – Tomcatet és két társát –, hogy jegyet vásárolhassanak a jegyirodában. Közben fülsiketítő hangpárbajt vívott egymással a két tüntető tömeg. „Ria, ria, Hungária” – zúgott a szélsőjobboldali tömeg, miközben a másik oldalon fiatalok nagyalakú rajzlapokat emeltek magasra, melyen nevüket és telefonszámukat ajánlották a kuruc.info nevű szélsőséges honlap szerkesztőinek figyelmébe. A szélsőjobboldali tüntetők legnagyobb része öt óra után a Kossuth Lajos tér irányába, a Parlament elé indult. Egy kisebb, mintegy 20–30 tagú, fekete ruhát viselő csoportjuk az antifasiszta megmozdulásról távozó emberek közé ment, de a rendőrök szétválasztották a két tábort. A Parlament elől a tüntetők a Szabadság térre mentek, ahol többen megrohamozták a szovjet emlékművet. Bár az emlékmű nem rongálódott meg, a körülötte lévő koszorúkat szétdobálták. A randalírozó tömeget a rendőrség oszlatta szét. A tüntetők ezt követően az Akadémiához vonultak, majd át akartak kelni a Lánchídon. Ekkor a rendőrség ismét közbeavatkozott, és többek között Tomcatet, valamint a korábban számos hasonló demonstrációt szervező Budaházy Györgyöt is őrizetbe vették. A hatóságok összesen 59 embert állítottak elő.
Hírösszefoglaló
Sólyom: elítélendő az erőszak és az uszítás
A Hollán Ernő utcai jegyirodát péntek délelőtt felkereste Sólyom László köztársasági elnök is. Azt mondta, támogatja és üdvözli azt a tüntetést, amelyet a civilek szerveznek; azért látogatta meg a jegyirodát, hogy szolidaritását fejezze ki. „Semmi nem igazolhatja a rasszista indíttatású erőszakot és az uszítást. Ezeket én mélységesen elítélem” – fogalmazott látogatását követően újságírók előtt az államfő.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.
Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.