Hirdetés

Washington 300 millió dollárral támogatja Moldovát, hogy az oroszok ne tudják megpuccsolni a kormányt

•  Fotó: U.S. Embassy in Haiti

Fotó: U.S. Embassy in Haiti

Háromszázmillió dolláros energetikai támogatással és hírszerzési információkkal segíti az Egyesült Államok a Moldovai Köztársaságot, miután az amerikai hírszerzés is megerősítette, hogy Oroszország megpróbálja megdönteni az ország Nyugat-barát kormányát, hogy bábkormányt állítson a helyére – jelentette be Jack Kirby, az amerikai elnöki hivatal Nemzetbiztonsági Tanácsának koordinátora.

Krónika

2023. március 11., 21:362023. március 11., 21:36

2023. március 11., 21:412023. március 11., 21:41

Kirby pénteken közölte, bár Washington szerint Oroszország részéről jelenleg nem áll fenn katonai fenyegetés Moldovával szemben, Moszkva megpróbál lázadást szítani az országban, hogy oroszbarát kormányt ültessen a jelenlegi helyére.

Az Egyesült Államok úgy véli, hogy Oroszország több lehetőséget is fontolgat a moldovai kormány meggyengítésére és annak megakadályozására, hogy erősítse kapcsolatait Európával. Kirby azt mondta, hogy a moszkvai titkosszolgálatokhoz kötődő „orosz elemek” megpróbálnak tüntetéseket szervezni, hogy azokat ürügyként felhasználva lázadást szítson a moldovai kormány ellen.

Hirdetés

Kirby szerint az orosz kormányhoz kötődő személyek kiképzést is biztosítanak a kormányellenes tüntetőknek. Emlékeztetett: az elmúlt években Oroszország más európai országokat is megpróbált destabilizálni – például Montenegrót 2016-ban -, de kudarcot vallott.

Az amerikai illetékes megjegyezte: mindezek ellenére nem kell túlbecsülni a Moldova destabilizálására törő orosz csoportok képességeit, a moldovai kormány képes szembeszállni velük.

korábban írtuk

Moldova vizsgálja a Transznisztriában tervezett állítólagos merényletkísérletről szóló vádakat
Moldova vizsgálja a Transznisztriában tervezett állítólagos merényletkísérletről szóló vádakat

A moldovai hatóságok vizsgálatot indítottak a szakadár transznisztriai terület vezetői elleni állítólagos ukrán merényletkísérlet ügyében – tudatták a chișinăui illetékesek.

Azt is elmondta, hogy a Moldovával kapcsolatos információk titkosságát nemrég oldotta fel az amerikai hírszerzés, és az Egyesült Államok át is adta őket a moldovai kormánynak.

A Biden-adminisztráció szerint Moszkva emellett dezinfromáció révén is megpróbálja destabilizálni Moldovát. Erre példaként azt a múlt havi orosz állítást hozta fel, amely szerint Ukrajna Moldova szakadár, többségében orosz ajkúak lakta régiója, Transznisztria lerohanására készül.

Kirby azt is kijelentette, hogy Washonton továbbra is szorosan együttműködik a moldovai kormánnyal, és továbbra is segít fényt deríteni az orosz elemek kilétére és tevékenységére, többek között szankciók útján is,

ahogy az októberben történt, amikor kilenc, Moldova destabilizációján ügyködő személyt és tizenkét intézményt sújtottak büntetőintézkedésekkel, köztük korrupt oligarchákat is.

korábban írtuk

Az ukrán biztonsági szolgálat meg akarta ölni a transznisztriai elnököt és más vezetőket – állítják a szakadárok
Az ukrán biztonsági szolgálat meg akarta ölni a transznisztriai elnököt és más vezetőket – állítják a szakadárok

Moldova szakadár, orosz többségű régiójának vezetése csütörtökön azt állította, sikerült megakadályoznia egy, a terület több vezetője elleni merényletet.

„Továbbra is támogatni fogjuk a Moldovai Köztársaság népét és kormányát, akiknek viselniük kell Oroszország brutális ukrajnai háborújának következményeit, és ezzel egyidejűleg igyekeznek jobban beilleszkedni Európába” – mondta. „Az Egyesült Államok határozottan támogatja a Moldovai Köztársaság politikai, gazdasági és korrupcióellenes reformjait, valamint európai integrációjának elmélyítését. Moldova és népe egyértelműen bebizonyította, hogy egy szebb jövő felé akar nézni. Ezt látni akarjuk A jövő még fényesebb. És minden lépésnél együtt leszünk Moldovával” – mondta John Kirby.

Ezzel összefüggésben Kirby bejelentette, hogy a Biden-kormányzat 300 millió dollár értékű energiasegélyt nyújt Moldovának, és hírszerzési információkat is átad neki.

Moszkva természetesen nem nézi jó szemmel, hogy a Nyugat kiáll a moldovai kormány mellett.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy pénteki interjúban nehezményezte, hogy a Nyugat elítéli a moldovai kormányellenes tüntetéseket, miközben a grúziaiakat támogatja.

„A grúz ellenzék nemcsak felhatalmazást kapott, de még köteles is azt tenni, amit akar, míg Moldovában a jelenlegi kormány elleni tiltakozást elítélik. Mert míg a grúz ellenzék a Nyugat érdekeit képviseli, addig a moldovai ellenzék más érdekeket képvisel, a nyugati érdekeket pedig a kormány és az elnök” – mondta.

korábban írtuk

Katonai beavatkozással fenyeget Oroszország Transznisztria miatt
Katonai beavatkozással fenyeget Oroszország Transznisztria miatt

Az orosz hadsereg beavatkozásával fenyegette meg a Nyugatot és Ukrajnát az orosz külügyminisztérium a szakadár moldovai Dnyeszteren túli terület elleni katonai provokáció esetén.

Mint arról beszámoltunk, februárban Moszkva azzal vádolta meg Ukrajnát hogy a terület elfoglalására készül, az ukrán fél azonban tagadta ezt. Oroszország ugyanakkor szintén tagadta azon ukrán állításokat, melyek szerint Moldova destabilizálására készülne, új frontvonalat nyitva az ukrajnai háborúban.

Házkutatások és letartóztatások az ország destabilizálására törekvő személyeknél

A szervezett bűnözés elleni moldovai ügyészség ügyészei a rendőrséggel együtt több, az ország destabilizálására törekvő személynél tartottak házkutatást szombaton – jelentették be a hatóságok. A pénteken kezdődött házkutatások során jelentős pénzösszegeket, többek között 11 000 dollárt és 400 eurót foglaltak le, amit a zavargások szításának finanszírozására szántak. Az érintettek 23 és 50 év közötti férfiak, akik ellen korábban csalás, kábítószer-csempészet és lopás miatt már született elmarasztaló ítélet. Olyanok is akadnak köztük, akik Törökországból tértek haza, ahol tömeges rendbontás szervezésére és a rendfenntartók elleni fegyverhasználatra kaptak kiképzést. Emellett az oroszbarát ŞOR Pártnál is házkutatásokat tartottak, amelyek során összesen 4,5 moldovai lejt (225 000 eurót) foglaltak le. A nyomozás az Ilan Şor oligarcha által alapított párt törvénytelen finanszírozása ügyében zajlik. Şort 2017-ben hét és fél év szabadságvesztésre ítélték csalás és pénzmosás miatt, de elmenekült az országból, és azóta is szökésben van. A gyanú szerint az ő nevéhez köthető egymilliárd dollár kisíbolása az ország bankjaiból.
A ŞOR Párt körül megszervezett Mozgalom a népért nevű szerveződés eközben vasárnapra újabb tüntetést hirdetett Chişinăuba. A rendőrség közlése szerint olyan értesüléseket szerzett, miszerint a rendezvényen a törvényes rend destabilizálását célzó megnyilvánulásokra lehet számítani, ezért felszólította a szervezőket és a résztvevőket, hogy ne tűrjenek olyan akciókat, amelyek veszélybe sodorhatják az államrendet és a polgárokat.

korábban írtuk

Öt moldovait azzal gyanúsítanak, hogy egy külföldi titkosszolgálattal együtt az alkotmányos rend megdöntésén ügyködtek
Öt moldovait azzal gyanúsítanak, hogy egy külföldi titkosszolgálattal együtt az alkotmányos rend megdöntésén ügyködtek

Öt moldovai állampolgárt vettek őrizetbe a Pruton túli ország hatóságai, mivel azzal gyanúsítják őket, hogy egy külföldi titkosszolgálat zsoldjában az alkotmányos rend megdöntésére törtek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében
Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében
2026. szeptember 24., csütörtök

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Egy meleg, egy hideg: míg Zelenszkij Trumppal tárgyalt, az EU levett a szankciós listáról két orosz oligarchát

Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.

Egy meleg, egy hideg: míg Zelenszkij Trumppal tárgyalt, az EU levett a szankciós listáról két orosz oligarchát
2026. szeptember 22., kedd

Kikérte Magyar Péter mentelmi jogát az ügyészség

Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.

Kikérte Magyar Péter mentelmi jogát az ügyészség
2026. szeptember 22., kedd

Putyin pártja „meglepő” módon tarolt a választásokon. Jöhet az újabb mozgósítás?

A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.

Putyin pártja „meglepő” módon tarolt a választásokon. Jöhet az újabb mozgósítás?
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

„Él és virul” Orbán Viktor politikája – Egymásnak feszült Kijev és Budapest a C8 miatt

A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.

„Él és virul” Orbán Viktor politikája – Egymásnak feszült Kijev és Budapest a C8 miatt
2026. szeptember 21., hétfő

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?

Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?
2026. szeptember 21., hétfő

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
2026. szeptember 18., péntek

Kárpáti Nyolcak: új országcsoport Romániával és Magyarországgal, román igénnyel a kisebbségvédelemre

A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.

Kárpáti Nyolcak: új országcsoport Romániával és Magyarországgal, román igénnyel a kisebbségvédelemre
2026. szeptember 17., csütörtök

Négy napig működhetett egy új román nyelvű osztály Ukrajnában, aztán gyorsan bezáratták

Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.

Négy napig működhetett egy új román nyelvű osztály Ukrajnában, aztán gyorsan bezáratták
Hirdetés
Hirdetés