
Fotó: 123RF
Elfogadta szombaton az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU) azt a határozatot, amely alapján magas járványügyi kockázatú (vörös) besorolást kap Nagy-Britannia.
2021. május 29., 19:532021. május 29., 19:53
Az intézkedést az indokolta, hogy jelentősen megnőtt az országban a koronavírus elsőként Indiában kimutatott, B.1.617.2 jelzésű variánsa által okozott megbetegedések száma.
A CNSU szombati határozata értelmében ugyanakkor
Ez alól kivételt képeznek – többek között – a beoltottak, az elmúlt 90 napban a betegségen bizonyítottan átesett személyek, a 3 évesnél kisebb gyerekek, valamint azok a 3 és 16 év közötti gyerekek, akik fel tudják mutatni egy, indulás előtt legtöbb 72 órával végzett PCR-teszt negatív eredményét.
Egy másik intézkedés szerint mentesülnek a karanténkötelezettség alól a koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált betegek azon kontaktszemélyei, akik a fertőzöttel való kontaktust megelőző 90 napban bizonyíthatóan átestek a betegségen.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
szóljon hozzá!