
Macron bejelentette, tartós és erős gazdasági modellt hoznak létre
Fotó: Emmanuel Macron/Facebook
A járványügyi korlátozások újabb enyhítéseként Emmanuel Macron francia államfő bejelentette, hogy a párizsi régió vendéglátóhelyei hétfőtől már nemcsak a teraszaikon, hanem belső helyiségekben is fogadhatnak vendégeket.
2020. június 15., 00:272020. június 15., 00:27
2020. június 15., 10:382020. június 15., 10:38
„A járvány elleni küzdelem nem ért véget, de örülök a vírus elleni első győzelemnek” – fogalmazott a köztársasági elnök vasárnap este a francia országos televíziókban a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos negyedik ünnepi beszédében. Az államfő közölte, hogy mostantól Franciaország egész területe a vírus terjedése szempontjából a kevésbé veszélyeztetett, zöld színnel jelölt övezetbe tartozik, ami a munkának a korábbiaknál is jelentősebb felvételét jelentheti a fővárosi régióban is, ahol a vendéglátóhelyek belső helyiségei is megnyithatnak, és a 14 év alattiaknak június 22-től ismét kötelező lesz iskolába járni.
A kijárási korlátozások május 11-i első enyhítése óta az iskolások visszatérhettek a tantermekbe, de eddig nem volt kötelező bejárni az iskolákba. A középiskolák viszont az idei tanévben már nem nyitnak meg, az érettségik elmaradnak. A vendéglátóhelyek teljes megnyitását abban a négy, eddig veszélyeztetettebbnek számító régióban (a fővárosi agglomerációban és az északkeleti országrészben) – amelyet a kormány eredetileg csak június 22-re tervezte – napok óta követelték az ágazat képviselői. Az ország többi részein már június 2-án teljesen megnyithattak az éttermek és a kávéházak.
Emmanuel Macron azt is megerősítette, hogy az idősotthonokban és a szociális intézményekben ismételten engedélyezett a látogatás.
„Teljesen visszatér a régi Franciaország. Nincs miért pirulnunk” – mondta Emmanuel Macron azoknak, akik a válságkezelés miatt bírálják a francia kormányt, elsősorban a kezdeti maszk- és teszthiány miatt. „Büszkék lehetünk arra, ami tettünk és a hazánkra is. Természetesen ez a megpróbáltatás rávilágított hiányosságokra, problémákra, más kontinensektől való függőségünkre bizonyos termékek beszerzését illetően, szervezési komplikációkra, a társadalmi és területi egyenlőtlenségeinkre. Szeretném, ha levonnák minden következtetést mindabból, amit együtt átéltünk” – mondta Macron. Emlékeztetett arra, hogy a kormányzat 500 milliárd eurót költött el az általános karantén alatt a gazdaságvédelmi intézkedésekre, egyebek mellett a magánszektorban több mint 12 millió teljes vagy részeleges kényszerszabadságra küldött munkavállaló fizetésének átvállalásával. Azt is jelezte, hogy nem lesz adóemelés a megnövekedett állami kiadások kompenzálására.
„Az egyetlen válasz az, hogy tartós és erős gazdasági modellt hozzunk létre, többet dolgozunk és termelünk azért, hogy ne függjünk másoktól” – hangsúlyozta a francia elnök, miközben a jegybank rekordméretű, mintegy 10 százalékos gazdasági visszaesést és több mint 10 százalékos munkanélküliséget jelez előre az idei évre.
Kórházban jelenleg 10 881 fertőzöttet ápolnak, ami 28-cal kevesebb, mint 24 órával ezelőtt, közülük 869-en szorulnak lélegeztetőgépre. A március 17-én kihirdetett általános karantén napján 699-en voltak lélegeztetőgépen, a járványnak a három héttel későbbi tetőzésekor több mint 7 ezren, de azóta napról napra csökken a kórházi betegek száma, a járványügyi korlátozásokat május 11. óta fokozatosan oldja fel a kormány. A kórházi betegek háromnegyedét továbbra is a Párizs körüli Ile-de-France, valamint az ország északkeleti régióiban ápolják.
A március 1. óta regisztrált fertőzöttek száma 157 220, közülük több mint 100 ezren kerültek kórházba és 18 ezren voltak intenzív osztályon, csaknem 73 ezren pedig gyógyultan távoztak a kórházakból, de az elmúlt 24 órában még mindig 407 új esetet tártak fel.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!