2010. november 05., 11:292010. november 05., 11:29
„A korona visszahelyezése a dóm tornyára több órát vett igénybe. Az aranyozott műemléket először egy deszkából készült rekeszbe tették, majd fokozatosan felhúzták a magasba és visszaszerelték a helyére” - közölte Halko József, a pozsonyi püspöki hivatal szóvivője.
A Szent Korona aranyozott mását augusztusban szerelték le a restaurátorok, majd felújították. A 150 kilogrammos, 164 cm magas műalkotást a felújítás után a templomban a nagyközönség is megtekinthette. A nagy érdeklődésre való tekintettel az eredetileg egy hétre tervezett kiállításból egy hónap lett.
A korona belsejében egy 1905-ös újságot is találtak, ekkor volt az alkotás utoljára leemelve a toronyról. Szintén találtak benne egy 1846-ból származó színlapot, és egy 1785-ből származó pergament, mely részben megégett. Így valószínűsítik, hogy még az előző koronában is benne volt, mely egy 1833-as tűzvész során, lezuhant.
A műtárgy rézlemezből készült, 164 centiméter magas és mintegy 150 kilogramm súlyú. Egy évszázada Wienstabl Móric helyi aranyműves műhelyében aranyozták be. A felújítás után akkor is kiállították a székesegyházban.
Pozsony egyik meghatározó történelmi épületét, a Duna partján álló Szent Márton-székesegyházat július óta tatarozzák. Szakértők szerint a tüzetes állagfelmérés után derül csak ki, milyen mértékű javításra és felújításra lesz szükség. A templom homlokzatán és a torony borításán is elvégeznek néhány kisebb javítást.
1563 és 1830 között a pozsonyi dóm volt a magyar uralkodók koronázási temploma. Mai formáját 1877-ben nyerte el, helyén eredetileg román stílusú templom állt. Templomhajóját 1452-ben szentelték fel, majd a XV-XVIII. században további mellékhajókkal bővítették. Átfogó felújítási munkálatokat utoljára mintegy fél évszázaddal ezelőtt végeztek az épületen.
A Szent Márton-székesegyház padlásáról került elő a XII. század derekán keletkezett Pray-kódex, amely egyebek közt a legrégibb összefüggő magyar szövegemléket, a Halotti beszédet is magában foglalja.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.