
Fotó: Pixabay
Felülvizsgálták a helyi hatóságok a Törökországba való beutazás feltételeit – közölte a román külügyminisztérium. Az új szabályok június 1-jétől érvényesek.
2021. június 02., 09:402021. június 02., 09:40
Az új intézkedések értelmében a Romániából Törökországba érkezők kötelesek felmutatni a következő dokumentumok valamelyikét: 72 óránál nem régebbi SARS-COV-2 PCR-teszt vagy 48 óránál nem régebbi antigén gyorsteszt negatív eredménye; az illetékes román hatóságok által kiállított dokumentum, amely igazolja, hogy a beutazó megkapta a koronavírus elleni oltást, és eltelt legalább 14 nap a második dózis felvételétől; hivatalos dokumentum, amely igazolja, hogy a beutazó az elmúlt hat hónapban átesett a koronavírus-fertőzésen – írja az Agerpres.
A török hatóságok által korábban hozott valamennyi intézkedés érvényben marad, ezekről a román külügyminisztérium weboldalán lehet tájékozódni.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
szóljon hozzá!