
Velence térségére rossz hatással lehet a románok számára előírt karantén.
Fotó: Antal Erika
Elégedetlenek, és vállalkozásaik miatt aggódnak az olaszországi Veneto tartomány cégvezetői a román vendégmunkások számára előírt karanténkötelezettség miatt.
2020. július 28., 21:102020. július 28., 21:10
Az itáliai félszigeten a hétvégén tették kötelezővé a kéthetes karantént a beutazni kívánó román és bolgár állampolgárok számára, azonban az olasz üzletemberek attól félnek, ez rossz hatással lesz vállalkozásaikra – számolt be a Digi24.
Mario Moretti Polegato, Románia trevisói tiszteletbeli nagykövete a Corriere della Sera lapnak úgy nyilatkozott, hogy a rendelkezés rosszul érinti majd a tartomány román vendégmunkásokat foglalkoztató kis- és közepes vállalkozásait.
akárcsak azon cégeket, melyek román vagy bolgár nyersanyaggal dolgoznak. De a turizmus is veszíthet a szigor miatt, ugyanis a „jómódú románok” szívesen látogatnak Velencébe és környékére. Luca Serena, a kelet-európai olasz vállalkozók képviselőjeként úgy látja, hogy
Szerinte jobb lett volna karantén helyett teszt felmutatására kötelezni a román beutazókat, ezáltal az olaszok egészsége mellett az üzleti szférát is meg lehetett volna védeni.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!