
Fotó: Facebook/Volodimir Zelenszkij
Ukrajnával foglalkozó, magas szintű globális békekonferenciát fognak tartani Svájcban – jelentette be hétfőn Bernben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Viola Amherd svájci államfő.
2024. január 16., 09:102024. január 16., 09:10
Dátumról egyelőre nem tettek említést, de a két vezető azt közölte, hogy az esemény szervezését azonnal elkezdik. A „békecsúcs” megrendezését az ukrán elnök kérésére vállalta Svájc – hangzott el.
Zelenszkij újságírók előtt kijelentette, Kijev elképzelése szerint Oroszországot nem hívják meg, Kínának viszont szerepet adnának a béketerv kidolgozásában. Az ukrán elnök hangsúlyozta, a békekonferenciára minden olyan országot várnak, amely tiszteletben tartja Ukrajna szuverenitását és területi integritását, illetve szeretnék, ha az úgynevezett Globális Dél országai is képviseltetnék magukat.
A tervezett békekonferencia formátuma annak a Kijev által előterjesztett tízpontos béketervvel foglalkozó korábbi négy tanácskozásnak a mintáját követné, amelyet 2023 tavasza óta tartottak Dániában, Szaúd-Arábiában, Máltán, illetve legutóbb vasárnap Davosban. Zelenszkij hétfőn érkezett Svájcba, hogy részt vegyen a davosi Világgazdasági Fórumon és svájci tisztségviselőkkel tárgyaljon.
Voronyezst támadták drónokkal az ukránok
Körülbelül 16 robbanás keddre virradóra az ukrán határhoz közeli orosz Voronyezsben – jelentette a TSN helyi közösségi médiában megjelent bejegyzésekre hivatkozva.
Az orosz hatóságok közölték, hogy „visszavertek egy támadást” és három drónt lelőttek.
Korábban, hétfőn robbanásokról számoltak be Kurszkból, szintén egy olyan orosz városból, amely közel van az ukrán határhoz.
Ukrajna főleg pilóta nélküli légi eszközökre támaszkodik, hogy Oroszországon belüli célpontokat, főként határ menti városokat támadjon.
2023 decemberében Ukrajna 70 drónt indított orosz célpontok ellen, „válaszul az ukrán városok és civilek elleni orosz terrortámadásokra”.
Két stratégiai fontosságú orosz katonai repülőgépet lőtt le az ukrán légvédelem
Két stratégiai fontosságú orosz katonai repülőgépet lőtt le az ukrán légvédelem – közölte Jurij Miszjahin, az ukrán parlament nemzetbiztonsági, védelmi és hírszerzési bizottságának alelnöke hétfőn a Telegram üzenetküldő szolgáltatáson.
Az egyik lelőtt gép egy A-50-es felderítő repülő volt, a másik pedig egy Il-22M11-es repülő parancsnoki központ. A médiajelentések szerint az A-50-es azt követően tűnt el a radarról, hogy a délkelet-ukrajnai Zaporizzsjai terület felett találatot kapott.
Az Il-22M11, amely az Il-22M továbbfejlesztett változata, a híradások szerint az Azovi-tenger felett kapott találatot, és a dél-oroszországi Anapánál kényszerleszállást hajtott végre. A pilóta mentőautót kért a leszállóhelyre – jelentette az RBK-Ukrajina hírportál lehallgatott rádióüzenetekre hivatkozva.
„Ezt nektek Dnyipróért! Égjetek a pokolban!” – írta a Telegramon Mikola Olescsuk, az ukrán légierő parancsnoka arra utalva, hogy egy évvel ezelőtt, 2023. január 14-én több tucat ember halt meg, amikor egy orosz rakéta becsapódott egy lakóházba az ukrajnai Dnyipróban.
A jelentések szerint az orosz fegyveres erők alig egy tucat A-50-essel és nagyjából ugyanennyi Il-22M-mel rendelkeznek.
Idehaza, Erdélyben és egész Romániában, de még a jobban álló Magyarországon is kíméletlenül ostoroznak minden érintettet a siralmas PISA-eredmények láttán – joggal. Ám a tisztánlátás kedvéért nem szabad elhallgatni, hogy a visszaesés globális tendencia.
Washingtonban fogadta Donald Trump amerikai elnök kínai kollégáját, Hszi Csin-pinget, aki az ENSZ Közgyűlésére érkezett az Egyesült Államokba.
Romániában a gáztárolók feltöltöttségi szintje az év végére megközelítőleg 90 százalékra fog emelkedni, ami meghaladja az európai átlagot – jelentette ki Cristian Bușoi, az energiaügyi minisztérium államtitkára.
Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
1 hozzászólás