
Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Ukrajnában felfüggesztik azoknak a pedagógusoknak a munkaviszonyát, akik nem veszik fel a koronavírus elleni védőoltást, így fizetést sem kapnak – közölte az egészségügyi minisztérium szerdán, Viktor Ljaskóra a tárca vezetőjére hivatkozva.
2021. október 13., 16:012021. október 13., 16:01
A miniszter emlékeztetett arra, hogy a pedagógusok is azon foglalkozásúak kategóriájába tartoznak, akik számára kötelező a védőoltás.
Az adaptív, azaz régiónként a járványhelyzet súlyossága szerint eltérő korlátozásokkal járó óvintézkedések rendszerét nevezik karanténnak Ukrajnában. Ezt először tavaly március 12-én vezették be az országban, s ezután többször meghosszabbították. Legutóbb szeptember 20-án hosszabbította meg a kormány az év végéig.
Az egészségügyi minisztérium ezen felül javasolta, hogy az iskolákban hozzák előre október 18-ra az őszi szünet kezdetét. „Az utóbbi időszakban romlott a járványhelyzet, már naponta diákok százait diagnosztizálják Covid-19-fertőzéssel és tanulók ezrei tanárokkal együtt kerülnek emiatt házi karanténba” – mutatott rá Ljasko.
Az UNIAN hírügynökség pedig az Ukrán Biztonsági Szolgálatra (SZBU) hivatkozva beszámolt arról, hogy ismét, ezúttal a kelet-ukrajnai Harkivban lepleztek le két személyt – egy utazási iroda munkatársait –, akik egy magánlaboratóiummal együttműködve PCR-teszteket hamisítottak külföldre utazók számára. Ihor Kuzin országos tisztifőorvos, az egészségügyi miniszter helyettese a múlt hónap közepén mondta el egy tévéműsorban, hogy már addig legalább harminc büntetőeljárást indítottak hamis PCR-tesztek, oltási, valamint gyógyultságról szóló igazolások kiállításáért.
Ukrajnában szerdára 16 309 esettel 2 578 394-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. A növekmény több mint 4300-zal haladta meg az előző napiét. Az elhunytak száma 471-gyel 59 523-re emelkedett – megdöntve az április 22-én mért napi rekordnövekményt –, az aktív betegeké pedig több mint kilencezerrel 214 510-re.
Az egészségügyi tárca legfrissebb adatai szerint az oltási kampány februári kezdete óta 7 688 564-en kapták meg valamely védőoltás első, 6 271 274-en a második dózisát is a mintegy 42 millió lakosú Ukrajnában.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
szóljon hozzá!