2010. szeptember 28., 12:342010. szeptember 28., 12:34
Izraeli illetékesek szerint az Irene nevű vitorlás irányítását a katonáknak ellenállás nélkül sikerült átvenniük a Gázai övezet területi vizeinek határán, miután a pacifisták nem engedelmeskedtek a felszólításuknak, hogy változtassanak útirányt.
Mint a segélyhajó legénységének egyik tagja, Jonatan Sapira volt izraeli katonatiszt a francia hírügynökségnek és az al-Dzsazíra arab hírtelevíziónak elmondta, az izraeli parti őrség négy hajója fogta őket közre 39 kilométerre a gázai partoktól. Műholdas telefonbeszélgetésük hátterében jól kivehetően hallatszott az izraeli őrhajók hangosbeszélőn elhangzó felszólítása.
Az izrali hadsereg előzőleg megerősítette, hogy be fog avatkozni, amint eléri az övezet területi vizeit a vasárnap Ciprusról indult kicsiny vitorlás, s nem engedi, hogy a három éve blokád alatt tartott Gázai övezetben kössenek ki.
Az Irene jelképes humanitárius csomagot: játékokat, könyveket, gyógyszereket és halászfelszereléseket visz magával ajándékba.
A hét izraeli, európai és amerikai aktivista - köztük egy 82 éves holokauszttúlélő - akciójukra négy hónappal azután kerítettek sort, hogy az izraeli haditengerészet kommandósai május 31-én nemzetközi vizeken feltartóztattak egy szintén a blokád megtörésére készülő nemzetközi flottillát, de a flottilla vezérhajóján fegyveres ellenállásba ütköztek, és lelőttek kilenc török iszlamistát, hatalmas nemzetközi felháborodást váltva ki.
Most kedden ezzel szemben ellenállás nélkül szállhattak az Irene fedélzetére az izraeli katonák. A vitorlást átkutatták és kötélre vették, majd az izraeli Asdod kikötője felé kezdték vontatni.
Az akció után Endi David, az izraeli külügyminisztérium szóvivője a pacifisták akcióját politikai indíttatású provokációnak minősítette, és kijelentette, hogy minden további, a Gázai övezet blokádjának megtörésére irányuló akciót meg fognak akadályozni.
Izrael az iszlámista Hamász mozgalom 2007-ben történt gázai hatalomátvétele után vette blokád alá a palesztin területet, s csak az alapvető szükségleti cikkek bevitelét engedélyezte. Az izraeli kormány idén júliusban nemzetközi nyomásra enyhített a kereskedelmi zárlaton, jelentősen csökkentve a továbbra is tilalmas áruk körét.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.